Kenyértörés

2020. 05. 07. 11:09

Hogyan jutunk el egy cserbenhagyott kenyérbolttól a napi politikáig? Szűcs László jegyzete.

 

A dolgok képesek egyszercsak váratlanul elromlani. Pár éve a közelünkben, egy tömbház földszintjén apró kenyérbolt nyílt, ahova az egyik bihari kisvárosból hozták minden reggel a jóhírű házi jellegű kenyeret. A két, naponta egymást váltó eladónőnek szinte soha nem kellett megvárnia a délután négy órás zárást, addig rég elfogyott az áru az utolsó morzsaszemig. Ünnepek előtt olyan hosszú sor kígyózott reggelente, hogy Ceausescu elvtárs is csettintett volna.

Aztán egy nyári napon két hétre bezárták a kenyerest, az egyik hölgy előzőleg elárulta: a leállás oka, hogy átépítik a kemencét, nő a kapacitás, bővül a választék. Pár lépéssel odébb maga a bolt is tágasabb helyre költözött, új pultot és polcokat is csináltattak. Csak a jó kenyerük veszítette el a varázsát és az ízét. Frissen még csak-csak, de ha maradt pár szelet másnapra, azokban már nem volt sok köszönet, ráadásul úgy hullatta a morzsát, mint a nyárfák a szöszeiket. Egyre ritkábban kanyarodtam arra hazafelé, átlagos minőség másutt is kapható. Majd miután a közeli kispiacon megnyitottak Diószegiék, lassan átszoktam oda, cserbenhagyva a háromszékiek kenyere kedvéért a bihariak nevezetes, de minőségét vesztett mindennapiját.

Ez a kenyeres történet, a látszólag magyarázat és értelem nélküli, váratlan helyzetromlás jutott az eszembe azt látva, hogy a második mandátuma idejére a magyarellenesség élharcosává avanzsáló elnökünk verbális ámokfutása után Románia Parlamentje futószalagon lő mindenre, ami magyar kisebbségi, nyelvhasználati jog témájában elé kerül. Szegény Iohannis, öt éve szinte szó szerint a mostani kijelentését kommentálta úgy, hogy az Erdély elszakításával való riogatás hülyeség.

A román politikusok kollektív hülyeségeit nem vagyok hivatott kezelni, azon viszont érdemes elgondolkodni, volt-e értelme „új kemencét építeni”? Mintha hiányzott volna ebből a történetből valaki, aki jó sakkozóként előre látja a partner (ellenfél, ellenség?) várható lépéseit, megválasztva a játszmához a nyerő stratégiát, taktikát. Magyarán a hazai politikai viszonyok ismeretében volt-e értelme vállalni a többet vesztés kockázatát az autonómia-tervezet benyújtásával? Tudva, hogy a megszavazására az esély nulla. Illetve, ha már iktatva lett a dosszié, érdemes volt-e csendben és tétlenül várni, hogy az plénum előtti tárgyalás nélkül átcsorogjon a Képviselőházon, majd a rendelkezésre álló bő hónap során sem kommunikálni semmit a többség irányába, részben kifogva a szelet a nagyromán vitorlából a vihar előtt. Aligha lehetett a szelet vetés szándéka a taktika. Lehet, helyesen volt kezelve az ügy, csak okosan nem. Ez meglepett.

Mert megértem én, hogy a zajos bukaresti erőpolitika elkötelezettebbé teheti az RMDSZ iránt a magyar szavazóbázist, ami hozhat némi hasznot a választásra gondolva, de nem változtat azon, hogy most csak a keserű ízt érzékelem, annak megélését, hogy hétfő óta romlott a komfortérzetem, egy fokkal kevésbé látom értelmét ebben az országban élni. Lehetséges, hogy ami történt, az nem csupán valaminek a következménye, inkább maga a cél.

Csak most nem látok az utca túloldalán vonzóbb kenyérboltot.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!