Körökön kívül, a peremen

2018. 11. 20. 22:59

Románia január első napján átveszi az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Felkészületlenül, elmarasztaló MCV jelentéssel, nacionalista szólamokkal, összeesküvés-elméletekkel, Viorica Dăncilă kormányfővel, a pártjában teljhatalmú Dragneával, az ellenzékbe szorult Iohannisszal vágunk neki a kontinens és az ország számára rendkívül fontos, bár kissé túl is értékelt hat hónapnak. Simon Judit jegyzete.

Iordache produkciója a parlamentben. Már nem tudnak újat mutatni

 

Az utóbbi hetek politikai mélypontját jelentette, amikor Florin Iordache volt igazságügyi miniszter, az igazságügyi törvények módosításának kidolgozásával megbízott törvényhozási különbizottság elnöke, a képviselőház alelnöke egy épületes beszéd után az érvekből kifogyva mindkét kezének középső ujjaival obszcén kézmozdulatot tett, baljával az ellenzéknek, jobbjával Európának. Aztán letagadta, majd bocsánatot kért.

Közben a kormány és az elnöki hivatal, Dragnea és Iohannis kölcsönösen járatják le egymást, nyilatkozatok tömkelege, valós és valótlan információk árasztják el a hazai és a külföldi közvéleményt. 

A belpolitikai káoszt csak fokozza az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében Románia elmarasztalása. A dokumentum az igazságszolgáltatás átalakítását, illetve a korrupció elleni intézkedések lágyítását nehezményezi elsősorban, de más kivetnivalót is talál a kormány munkájában. Példa nélküli, hogy egy uniós tagállamtól egy komplex törvényalkotási folyamat leállítását követeli,

Előre tudható volt, hogy az MCV keményen reagál majd az igazságszolgáltatás politikai ellenőrzésének kísérletére, és a DNA hatékonyságának a csökkentésére. A megfogalmazottak valójában többet jelentenek, mint sima ajánlásokat, ezeket illene betartani, ha az ország nem akar végérvényesen az Unió peremére kerülni. Mintha feledésbe merült volna, hogy az MCV elfogadása feltétele volt az ország csatlakozásának az Unióhoz, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét és a korrupció megfékezését ígérték, cserében a tagságért. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és koalíciós partnere, a Demokraták és Liberálisok Szövetsége (ALDE) kormányprogramjában nem szerepel az uniós előírások betartása, többek között az sem, hogy az EU-s határozatok elsőbbséget élveznek a honi törvényekkel szemben, s most sem tesznek mást, mint okokat keresnek az ajánlások elutasítására.

A kabinet és a koalíció pártjai jó közép-kelet-európai szokás szerint támadást indítottak az Unió és a nyugati tagországok ellen, épületes marhaságok, összesküvés-elméletek hangzanak el. Folytatódik az igazságszolgáltatás személyre szabása és a populista, a gazdaságot szakadékba taszító intézkedések elfogadtatása. Dragneát és társait szorítja az idő, közeledik az Európai Parlamenti választás, mely általában a kormány és kormánypártok társadalmi megítélésének mércéje, valamint az elnökválasztás, ahol – szocdempárt közeli elemzők szerint – Liviu Dragnea szeretne a PSD színeiben indulni. (Tăriceanut, akinek korábban ő maga ígérte meg a jelölést, könnyen leszereli, hisz máris felbukkant a liberális politikussal szemben egy korrupciós vád.) Ezért is szükségesek a változtatások az igazságszolgáltatáson belül, meg azért is, hogy Dragneát ne buktassák meg rebellis párttársai. A vezérből egyre több párttagnak kezd elege lenni, a kilépésekkel veszélybe kerülhet a törvényhozási többség. Sietni kell tehát a módosításokkal, betartani, amit elsősorban önmaguknak ígértek: Laura Codruţa Kövesi eltávolítása, a Korrupcióellenes Ügyészség gyengítése, az igazságszolgáltatás reformja. Mindenki értett a szóból, a kiskirályok, a kamarilla tagjai pedig elvárják, hogy Dragnea ne csak a saját bőrét mentse, hanem a többiekét is. Legalább ennyire sürgős a második mandátumára gyúró Iohhanis lejáratása, de ez nehezebb dió, pedig a minap Tăriceanu éppen a nyakába akarja varrni az Európai Unió Tanácsa (ET) soros elnökségének borítékolható kudarcát.

Az államfő amúgy nem túl szerencsés módon ismételgeti: az ország nincs felkészülve a hathónapos elnökségre, Finnország máris jelentkezett beugrónak. A kormány lemondatta Victor Negrescut, az előkészítéssel megbízott tárca nélküli minisztert, a helyét Victor Ciamba külügyi államtitkár vette át, aki vélhetően jobban megfelel a pártérdekeknek, mint fiatal elődje. A kormány és Dragnea fennhangon bizonygatják, hogy a centenáriumi ünnepségekre készülő Románia felkészült az elnökségre. Ebbe az irányba tett lépésnek tűnik a kormány átalakítása, feltöltése az eddigieknél lojálisabb arcokkal. Csakhogy a többség egyre fogy, a stabilitás egyre törékenyebb.

A hat hónapos elnökségre nem is annyira a felkészületlenség, mint a MCV jelentés lesz hatással. Az Unió és az uniós tagállamok számára fontos kérdések kerülnek terítékre a román elnökség ideje alatt: Brexit, EU költségvetés, közös védelem stb. Egyes elemzők szerint e hat hónap alatt alakulhatnak ki azok a bizonyos körök, melyben elhelyezkednek az országok az Unióban. Félő, hogy a rossz kormányzás, a kacérkodás az illeberális demokráciával, az összesküvés-elméletek, a távolodási szándék az Uniótól, az EU döntéseinek megkérdőjelezése a peremre szoríthatja az országot, más megközelítésben egy külső körbe, holott esélyes lett volna valamelyik belsőbbe kerülni. A kedvezőtlen MCV jelentés nem csak a schengeni csatlakozás távolodását jelenti, hanem az ország szerepének csökkenését az EU-ban, aminek elsősorban gazdasági következményei lehetnek. Románia exportjának több mint 50 százaléka az európai országokba irányul, helyzete ezért veszélyeztetett. Románia amúgy is hátrányos helyzetben van az infrastruktúra hiánya miatt, a most kapott „rossz jeggyel” még inkább hátra szorul a befektetői listákon. Ugyanis a törvénymódosításokat a korrupció elleni küzdelem megfékezéseként értelmezik. Tegyük hozzá: jogosan.

Lehet két kézzel bemutatni az EU-nak a sofőrök nemzetközi jelét, lehet összeesküvés-elméleteket gyártani, lehet nacionalista szólamokkal helyettesíteni a politikai és gazdasági teljesítményt, lehet tetszelegni az ország és nemzet megmentőjének szerepében, megmentve azt a nyugati befolyástól, de ha véletlenül Brüsszelben mutatják be az a bizonyos nemzetközi jelet, bármilyen elegánsan is tegyék, igazán az fog fájni. Mindenkinek.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!