Kossuth hordái

2018. 04. 12. 10:58

Történelmi „oknyomozás” és a közösnek remélt centenáriumi ünneplés vágya. Szilágyi Aladár jegyzete.

 

A címbe foglalt sokatmondó kifejezés alatt az 1848-49-es szabadságharc magyar honvédjei értendők. Az apropó, mely úgymond, lehetőséget kínált a 160 évvel ezelőtt Erdélyben harcoló honvédség románok elleni rémtetteinek felelevenítésére, az a 100 évvel ezelőtti egyesülés jubileumi évfordulója lett. Világos, nem? Úgy kell a magasztos évfordulót méltóképpen megünnepelni, és úgy kell a Nagy-Románia létrejöttével hozzánk került magyar kisebbséget arra késztetni, hogy velünk, többségi románokkal együtt örvendezzenek, hogy lépten-nyomon, unos-untalan felhánytorgatjuk, a szemükre vetjük azokat a vélt vagy valós sérelmeket, bűnöket, amiket addig követtek el, amíg az övék volt az ország…

Szóval, a magát oknyomozóként meghatározó internetes orgánum (linkkel sem kívánjuk e helyütt népszerűsíteni) anonim szerzője arról írt sorozatot, hogy a korabeli ortodox és görög-katolikus egyházi iratokból újabb adatok kerültek elő a Kossuth hordák, értsd: honvédség 48-49-es rémtetteiről. A szerző azzal indít, hogy a magyar haderő betört Erdélybe, megtámadta az osztrák kézen lévő tartományt, s azt a „mócföldi román köztársaság” kivételével sikerült elfoglalnia, és uralma alatt tartania, egészen a felszabadító (!) cári seregek megérkezéséig. Amennyiben Erdély véglegesen magyar uralom alá került volna, és Kossuth hordáinak sikerült volna egyesíteniük Magyarországgal, a románság szolgasorba, pontosabban: rabszolgasorba jutott volna. Ezt egy ideig sikerült elkerülniük, bár az osztrákok nem tartották be a nekik tett ígéreteiket. Bécs akkor árulta el másodszor a románságot, amikor 1867-ben kiegyezett a magyarokkal. Ekkor az erdélyi és a magyarországi románok a teljes jogfosztottság állapotába kerültek, s ez az állapot egészen az első világháborút lezáró fejleményekig tartott, melyek román szempontból legfontosabb, legfelemelőbb mozzanata az Erdély egyesülését kimondó, 1918. december elsejei gyulafehérvári nemzetgyűlés lett.

Nos, ennek a történelmi eszmefuttatásnak mintegy érzelmi betétjeként, a szerző részletesen felsorolja, hogy 1849 márciusában Kossuth hordái miként gyilkoltak le egy Nagyszeben környéki román faluban kilenc férfit, miként bántalmazták és rabolták ki a falu teljes lakosságát. Az „oknyomozó anyagban” egy szó sem esik a retorzió okáról, arról hogy miért is küldték a faluba a Bem tábornok Szeben környéki haderejéhez tartozó honvéd különítményt. A szerző csupán annyit talál fontosnak megjegyezni, hogy ugyan voltak magyar civil áldozatai is ennek a háborúnak, de a románok mindig a magyar retorziók ellencsapásaként álltak bosszút a magyar lakosságon.

Nem lenne értelme itt és most vitába keveredni az úgynevezett oknyomozó szerző állításaival, csupán jelezni akartam: egyes román honfitársaink hogyan készülnek velünk együtt megünnepelni ezt a 100 éves jubileumot!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!