Magyar vizsgát méltányosan

2019. 07. 07. 23:06

Reméljük, hogy a hétfőn ismertté váló kiváló érettségi eredmények, a bukók meglepően alacsony száma okafogyottá teszi Szűcs László alábbi jegyzetét.

 

Olvasom az országos médiában a tudósítást, hogy a magyar érettségi írásbeli vizsga után csüggedten érkeznek kolozsvári diákok a találkozóhelyükre, ugyanazok, akik egy nappal korábban a román vizsga után még optimistán nyilatkoztak. Pedig nem akárhol koptatták az iskolapadokat, Erdély legjobb hírű elitgimnáziumairól van szó, elég csak a János Zsigmond Unitárius Kollégiumot említenem. A kevésbé elit kisvárosi vagy külvárosi tanintézmények végzőseit nem igazán kérdezik ilyenkor. Azok véleményét, akik jelentős hányada kénytelen majd nekifutni ősszel újra a vizsgatételeknek.

A magyar érettségi napja az a nap, amikor a román anyanyelvű vizsgázók pihennek. Huszonöt százalékkal kevesebb stressz, kevesebb tananyag, vizsgaláz, satöbbi. S ugyanúgy a kicsiknél, nyolcadik végén a képességvizsga. Az említett többlethez adódik, hogy a magyar (és más kisebbségi) maturandus a román nyelv és irodalom érettségin úgy vesz részt, hogy a vizsgaanyag nem az anyanyelvén íródott, de az elvárás ugyanaz, mint a többségi fiatalok esetében. (Már azt is tudom, nem mindegy, hol javítanak, az oktatási szempontból elitebb megyékben szigorúbbak, másutt javítva könnyebb átcsúszni. Ugyanis a vizsgázók műveit a csalások megakadályozása érdekében utaztatják.) Sok-sok magyar diák számára a román vizsga esetében az alapcél: átmenni! Méghozzá úgy átmenni, hogy a többi jeggyel együtt meglegyen az elvárt hatos átlag. (Nem romániai olvasó kedvéért: az egyes vizsgatárgyaknál az átmenő jegy az ötös, de az írásbeli vizsgajegyek átlaga el kell érje a 6-ost.) Sokak tapasztalata szerint innen már az egyetemi diplomáig tartó út sétagalopp.

A magyar érettségi vizsga az a vizsga, ahol reális esély mutatkozhat a román jegy ellensúlyozására. Nem hiszem, hogy a magyar szakos tanárok szakmai tekintélyét ásom alá, ha könnyű, a mai fiatalok világához közelítő, diákközpontú tételeket követelek, kevés biflázást, sok kreativitást. Pár lépést hátrálva, kicsit távolabbról tekintve a témára: beszéljünk arról, mi a célja magyar nyelvet és irodalmat tanítani elsőtől tizenkettedikig. Nyilván nem az, hogy csüggedten nyilatkozzanak a végzősök Kolozsvárott és másutt. Netán az, hogy a szerzett tudással álmukból felkelve elemezzenek alig ismert Petőfi költeményt? Netán flottul kanyarítsanak egy kisesszét a Fanni hagyományai olvasmányélményének fundamentumán állva? Lópikulát!

Ne értsenek félre, nem csalásra buzdítok, nem igénytelenségre, hanem méltányosságra. A cél pedig legyen ennyi: az érettségiző írjon és fogalmazzon helyesen, szabatosan, ismerje meg az olvasás örömét, találjon rá az érdeklődési körének megfelelő könyvekre, sajtótermékekre. Igen, az is fontos: legyen érdeklődési köre. Nyilván lehetetlent kérek, mert a tanterv, a tananyag nem ilyen, ráadásul jónevű, tapasztalt váradi magyar szakos tanárnőtől hallom: a sok iskolai adminisztratív teendő miatt még neki sincs ideje, ereje irodalmat olvasni (pláne nem kortársakat). Félek, már igénye sincs. Az is hétköznapi dolog, hogy a könyvfóbia az ember magyar szakos lányát-fiát már az egyetemi évei alatt eléri. Annak sincs sok köze a normalitáshoz, ami a napokban egy amúgy jónevű líceumban megesett, a magyar vizsgajegy miatt óvást benyújtó képességvizsgázók többségének jegyét emelés helyett csökkentették az ismételt elbírálás során. Hasonló példával tavasszal a magyar tantárgyvizsga országos szakaszán is szembesültem. Képzeljék magukat a lepontozott gyerekek helyébe. (Egyszer kíváncsiságból ki szerettem volna kérni az olimpiászon született dolgozatokat, akár közlésre is a legjobbakat a Várad folyóiratba, de kiderült, hogy amit kérek, az szigorúbban őrzött titok, mint az Unikum receptje Zwackék páncélszekrényében.)

Pár éve, még az Erdélyi Riportban egy másik, hasonló helyzetben született cikkben hosszan soroltuk a példákat, egy-egy iskolában sorra szembesülve olyan esetekkel, amikor a magyar jegy nem javított, hanem rontott az átlagon. Soha, senki nem vállalja ezért a felelősséget. Jut-e valaha erre a jelenségre annyi közfigyelem, annyi politikusi érdeklődés, mint ama világvégi katonai temető körüli háborúskodásra? Igen, az is méltánytalanság, de az a tegnapé, ez pedig a holnapé. Az érettségi körüli anomáliák miatt a saját tehetetlenségünkkel kell megküzdeni. De nem látom jelét annak, hogy bárki tenne is valamit. A legkönnyebb az egészet elintézni egy legyintéssel, tanuljon az a fránya kölyök, ne mind csüggedjen.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!