Mehetünk a levesbe?

2018. 04. 23. 10:17

A tervezett marosvásárhelyi egyetemi fúzió ügye váratlanul érte az utólag tiltakozó, reagáló politikai szereplőket. Mi lehet az oka a meglepettségnek, a késve reagálásnak, maradt-e még mozgástere bármiféle érdekvédelemnek? Szűcs László jegyzete.

 

Tételezzük fel, hogy X. szereti a pacallevest, Y. viszont ránézni sem bír. X.-szel nincs több dolgunk, elérakják, megeszi, Y. viszont a konyhai előkészületek, sőt már a bevásárlás idején szóvá teheti, hogy ebből nem kér, esetleg, ha vendéglőben étkezik, akkor a pincér lelkes pacal-javaslata ellen tiltakozhat. A lényeges ebben a hasonlatban, hiszen ígérem, nem a pacalról lesz itten szó, hogy bárki is kínálja azt, ami nincs ínyünkre, nem praktikus akkor tiltakoznunk, amikor már ott gőzölög előttünk a tányérban a forró lé.

Marosvásárhely közvéleménye előtt (s mivel nem csak a városlakók érintettek, mondhatunk teljes erdélyi közvéleményt is) két egyetem tervezett fúziójának az ügye gőzölög. A MOGYE (az utóbbi években sok botrányt megért orvos- és gyógyszerészképző) Szenátusának döntése nyomán már-már eldöntött ténynek tekinthető, hogy jövőre összebútoroznak a Petru Maior Műszaki Egyetemmel. És ebből a fúzióból nem kérnek a mogyés magyar hallgatók, tanárok, illetve némi sajnálatos fáziskéséssel kiderült, hogy a román diákok jelentős része sem. Ami sajnos a legkevésbé sem meglepő mostanság, hogy a magyar politikai szereplőket – mint hóeltakarítókat a tél – váratlanul érte az új, marosvásárhelyi oktatásügyi konfliktus. Az RMDSZ csak most tiltakozik, a Miért csak most követel garanciákat, két nappal a döntés után égnek a mécsesek, bedurrant, mint egy öreg motor a szokásos látvány-érdekvédelem. Megkésve bár és törve. Hiszen már egy olyan helyzetben nevezik elfogadhatatlannak a fúziót, amikor nehéz bármit is tenni, legfennebb majd hívhatja megint egymást telefonon Orbán Viktor és Liviu Dragnea.

Bizony nem volt titok a két felsőoktatási intézet vezetőinek a terve, a vásárhelyi Népújság már hosszú ideje cikkezik a témáról, mpég tavaly októberben a Marosvárárhelyi Rádió is foglalkozott az üggyel, azt is tudni lehetett, hogy a két egyetem egyesítésének ötlete már több esztendeje a város botrányhalmozó polgármesterétől ered. Azóta készültek szakjelentések, voltak intézményközi egyeztetések, ám az előkészületek zavartalanul folytatódtak, mindaddig, amíg a múlt hét közepén meg nem történt a szenátusi szavazás. A MOGYE szenátusának magyar oktató és diáktagjai annyit tehettek, hogy a passzív ellenállást választva nem mentek el a szavazásra, abban bízva, hogy így nem lesz meg a kétharmados kvórum. Meglett. Jöhet hát a politika celebrálni a tiltakozásokat. Hogy kicsit későn? Ez van. S az van, hogy nem tudjuk, hová lett az erdélyi magyar politika érdekérvényesítő, érdekvédő képessége. Értem én, hogy az utóbbi hónapokban a stábokat lekötötte a Minority Safe Pack kampány, utána-közben pedig a magyarországi parlamenti választás határon inneni ügykezelése (szavazólap gyűjtés, kampányolás, számlálás, szállítás), méghozzá akkora vehemenciával, hogy végül a három párt majd kétszer annyi szavazatot vélt összegyűjteni, mint amennyi valójában összegyűlt. Plusz mandátumot ugyan nem hozott a sok hűhó, de legalább győztünk, méghozzá olyan fölénnyel, hogy bármelyik közép-ázsiai önkényúr megirigyelné. Közben az egymillió aláírással abban az Európában szeretnénk érdemi kisebbségvédelmi változtatásokat elérni, amelyet legfőbb politikai szövetségesünk, mentorunk, jótevőnk nap mint nap lesajnál, megvet, kritizál. Ezek mellett hogyan is jutott volna időben figyelem holmi egyetemi ügyekre? Különösen úgy, hogy akad más jelentkező is az ügykezelésre, pénteken a magyar nemzetpolitikai államtitkár, Potápi Árpád János már ki is jelentette Marosvásárhelyen,  hogy „a magyar kormány mindenképpen megoldást fog találni az új helyzetre”, az őt idéző tudósítás egyértelműen arra utal, hogy Budapest ejteni kívánja a MOGYE-t.

Azért kár, hogy éppen a felfokozott hangulatú centenáriumi évben kell megtapasztalni az önálló cselekvési képességét elveszíteni látszó, tanácstalan, levelező tagozaton cselekvő erdélyi magyar politizálás erő- és irányvesztettségét. Úgy tűnik, mehetünk nokedlinek a levesbe.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!