Referendum? Kösz, nem

2018. 09. 27. 22:02

Ha nem csal az emlékezetem, 1990 óta egyetlen választást, népszavazást sem hagytam ki, ott sorakoztak a személyi igazolványom hátoldalán a kis igazoló cédulácskák, ám e mostani próbálkozás nem más, mint a demokrácia meghamisítása. Szűcs László írása.

 

Nem veszek részt az október hatodikai-hetedikei népszavazáson, ugyanis egy kisebbség tagjaként, – bár soha nem éreztem magam semmiféle értelemben kisebbséginek, de ez más tál tészta – nem vagyok hajlandó korlátozni egy másik kisebbséghez tartozó embertársaim jogait. Valakiét, aki esetleg mellettem ül a buszon, elmegyünk egymással szemben az utcán ismerősen-ismeretlenül, aki esetleg gyógyít, aki tehetségének tapsolok a nézőtéren, akinek a remekműveit vagy nem is annyira remek műveit olvasom, aki az ügyemet intézi, akitől veszek egy sós perecet, vagy nem is csinál semmi különöset. Ahogy teszik vagy nem teszik sokan mások, akiknek a jogait nem kívánja senki korlátozni. Akik jobbak, rosszabbak, ugyanolyanok.

S mielőtt valaki azt mondja, álljunk meg, ez a referendum nem kívánja senki jogát korlátozni, ugyanis nem valakik ellen, hanem valamiért szerveződött, akkor ki a jóisten csudájától akarják a plakátjaikon megvédeni a gyerekeket?

Nem megyek el a jövő héten se szombaton, se vasárnap erre az álságos népszavazásra, mert túl a fentieken nem kívánok egy gyékényen árulni a kisebbségellenes, nacionalista stb. román szélsőjobbal, az erdélyi magyar pártok és történelmi egyházak újdonsült elvbarátaival. Teszik mindezt annak biztos tudatában, hogy a népszavazás eredményessége az ég adta világon semmin nem változtat, túl azon, hogy a romániai magyar közvéleményt is erősen megosztja. Tán intenzívebben már, mint a románt. Persze, ha valamilyen csoda folytán eredménytelen vagy érvénytelen lesz a voksolás, akkor sincs sok okunk az örömködésre, hiszen ugyanúgy nem változna semmi, mint az eredményes és érvényes referendum után.

Maga a kérdésfeltevés is álságossá teszi a kezdeményezést, hiszen még csak utalást sem tartalmaz a szavazólap arra vonatkozóan, mi a búbánat a referendum témája. Elég lesz azzal istenfélően egyetérteni, hogy a parlament által elfogadott – egyébként a Hivatalos Közlönyben már meg is jelent – törvénynek megfelelően módosul az alkotmány. Vajon hány tízezren voksolnak majd úgy, hogy fogalmuk sem lesz arról, miért, kiért vagy ki ellenében teszik? (Eszembe jutnak erről azok az utca emberét megkérdező, beugratós riportok, mikor nem túl tájékozott polgártársaink a kérdésre, hogy mi a véleményük a heteroszexuális nemi kapcsolatokról, hosszan szörnyülködnek a kamerába, hogy az ilyenek tuti pokolra jutnak. Meg amikor azt kérdezték: mit gondolnának, ha a gyermekükről kiderülne, hogy homo sapiens? Na, adnának a büdös kölyöknek eltévelygést.)

Nem vagyok kibékülve azzal a formulával sem, hogy a pártok egy része, miközben a részvételre buzdít, a döntést szavazói jó lelkiismeretére bízza. Legyen meg a harminc százalékos részvétel, s még csak a homofóbia vádjával sem kell szembenézni. Ügyes. Bár azt nehezen tudom elképzelni, hogyan lehetséges jó lelkiismerettel valaki(k) ellen élni demokratikus jogunkkal. S ha nincs kampány,

miért futok bele a világhálón szabályos piros-fehér-zöld kampányplakátba, ami az igen szavazatra buzdít,

csak az nem derül ki, hogy ki a hirdető?

Közben nézem a román hírtévéket, olvasom a nagyobb hírportálokat, s szinte sehol semmi kampányolás, itt-ott csak elvétve egy tudósítás, nyilatkozat ismertetése, kampányesemény. Mintha a többségi társadalmat igazából nem is érdekelné annyira a téma, pedig látom, a kezdeményező Családok Koalíciója szorgalmasan járja az országot.

Ha nem csal az emlékezetem, 1990 óta egyetlen választást, népszavazást sem hagytam ki, ott sorakoztak a személyi igazolványom hátoldalán a piszkolódó kis igazoló cédulácskák, míg az érvényességét vesztő plasztik kártyát le nem kellett cserélni újra. Beleértve az európaiakat, a helyhatóságiakat, valamint azt a népszavazást, amikor nem valósult meg Ilie Bolojan polgármester álma Nagyvárad és Váradszentmárton (beleértve Püspökfürdőt és Félixfürdőt) uniójáról. Mindig fontosnak tartottam részt venni, még akkor is, ha nem mindig voksoltam ama jó lelkiismerettel. Ám e mostani próbálkozás nem más, mint a demokrácia meghamisítása.

Úgyhogy kösz, nem.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!