Romániában sem lehet más a…?

2018. 06. 14. 18:25

Az állam polgára csak azt látja, e súlyos politikai küzdelmek közepette rosszabbul él, viszont sokkal drágábban, a legrosszabb helyzetben pedig azok vannak, az a mindenkori többség, akiket soha, senki nem akar lehallgatni. Igaz, meghallgatni sem. Szűcs László írása.

 

Rossz nyelvek szerint  – s ilyen akad mindig, ajjaj – nem a korszerűsítési munkálatok miatt vették el két napig a városban a melegvizet, hanem azért, mert a csapból is Simona Halep folyik. Nem csodálkozom, ki van éhezve az ország bármiféle sikerre, úgyhogy érthető, hogy a politika meg a sajtó igyekszik e valóban jelentős győzelmet a maga fényesítésére használni, az egyéni sikert kollektív élménnyé fokozva. Persze, nem lennénk a korlátlan lehetetlenségek országa, ha legalább ezt jól csinálnák, akik csinálják. Ám sokkal kevésbé biztos kézzel nyúlnak a marketing eszközéhez, mint Simona az ütőjéhez, így aztán a hálóban hal el, vagy visszafelé sül el a nagy felhajtás, lásd a teljes főpolgármesteri pompájában magát a teniszcsillag társaságában a Nemzeti Arénában kifütyültető Gabriela Fireát. (A nagy román sikernek más megközelítésből is lehet örülni, azzal a rommagyar összekacsintással, hogy ugye tudjuk mi jól, Halep is aromán, mint minden valamirevaló sikert elérő román, hiába verik neki a desteaptés tamtamot.)

A sikeréhség, a mi világverő magányos hősünkkel való azonosulás lehet az oka annak, hogy e különös helyzetben, egyedi érzelmi állapotban szinte órák alatt tízezreket lehetett összehozni a Roland Garros győztes köszöntésére a nemzeti stadionban, anélkül, hogy különvonatok futottak volna be az ország négy sarkából. Bezzeg szegény szociáldemokraták, hiába erőlködtek össze ugyanakkora tömeget, mint amekkora a tavaly ellenük demonstrálóké volt, fogadni merek, maguk sem hiszik azt, hogy jól sikerült a míting. S nem csak azért, mert a kevesebb, de öntudatosabb tüntető több lett volna, így magas labdaként kínálták lecsapásra a velük nem rokonszenvező médiának a nevetségessé tevést, az idejekorán elszivárgók képében, a rosszarcú megélhetési tüntetők képében, a teret szeméttel megtöltőkkel, hülyeségeket nyilatkozókkal. A végén a telefonok fényeiből sem állt össze a gyönyörű összkép, hiába hadonászott maga Dragnea pártelnök is mobiljával a színpadon, hogy tessék-tessék spontánul lengetni az okost. A közönség ilyen, ilyen is, de

nagyobb baj, hogy az ügyefogyottan demonstrálgatók előtt a színpadon ennél is gyengébb volt a produkció, súlytalan szónokok kiabálták tele a mikrofonokat.

A már említett Firea főpolgármester mellett siralmas volt látni-hallani Dăncilă miniszterelnököt, s már Tăriceanu házelnök fénye is megkopott. Mire a várva várt Liviu Dragnea slusszpoénként színpadra lépdelt félliteres ásványvizes palackjával, hogy negyven percen át semmi hírértékűt ne mondjon, a legalább két és fél órája a Győzelem terén álldogáló tízezrek zöme éhes volt, fáradt, szomjas, elgyötört. Dragnea kortyról-kortyra vesztette el a figyelmüket. Ilyen gyatra játékkal Simona már az első fordulóban kiesett volna Párizsban.

Csakhogy, a PSD minden ügyetlenkedése, minden ügyefogyottságának a látszata, láttatása sem nyugtat meg afelől, hogy a másik oldallal minden rendben, ott csupa tehetséges demokrata szolgálja az adófizetőket.

Abból, hogy a szocdem tüntetők sokat szemetelnek, még nem következik, hogy az országban minden lehallgatás szabályos körülmények között zajlott, zajlik,

s tényleg csak az a potom harmincezer fülelés fordult elő egy évtized alatt, amennyit a hírszerző szolgálat YouTube csatornáján közölt a hatmilliós szám cáfolataként. Avagy mindegyik közel s távoli vállalkozó és politikus ismerősöm paranoiás telefondugdosó? És attól, hogy eddig is jópár baloldali (és nem csak) politikust ítéltek el korrupció vádjával, bizony nem következik, hogy minden rendben az igazságszolgáltatás körül, Iustitia át-átsandít a szemére kötött kendőn, s nagy kedvvel avatkozik be akár nyomozati, akár bírói szakaszban az ügyekbe, a példastatuálás szándékával.

A kormánynak látszó társaság azt mondja, a parlamenti többséggel a hátuk mögött nekik kellene irányítaniuk az ország ügyeit, csakhogy a párhuzamos állam – az igazságszolgáltatás, a titkosszolgálatok, meg Soros Gyuri bácsi – ebben folyamatosan akadályozza őket. Közben az ugyancsak a rá szavazók millióira hivatkozó államfő szerint egyetlen román állam van, s azt az egyet ő maga személyesíti meg, képviseli. Az állam egyszerű polgára pedig csak azt látja, hogy e súlyos politikai küzdelmek közepette rosszabbul él, viszont drágábban, míg a legrosszabb helyzetben azok vannak, az a mindenkori többség, akiket soha, senki nem akar lehallgatni. Igaz, meghallgatni sem.

Azzal Dragneáék is tisztában vannak, hogy erős költői (politikusi, médiamunkási) túlzás párhuzamos állam meglétéről beszélni annak teljes szerkezetében, intézményrendszerével (bár lehet viccelődni azzal, hogy a párhuzamos román állam labdarúgó válogatottját felveszik-e a FIFÁ-ba?), ahogy nincs szerencsénk bekopogni a párhuzamos nyugdíjhivatalba, s nem neveznek ki árnyékprefektusokat sem. De nem túlzás azt feltételezni, azt kijelenteni, hogy ma van olyan intézmény az országban, s ennek, ezeknek olyan vezetői, akik eldöntötték: a törvényhozói és a végrehajtó hatalom a „segítségükre” szorul, át kell venniük bizonyos feladatait, kompetenciáit, jogosítványait, s ennek érdekében

a bűnösség vélelmétől sem rettennek vissza.

Ebben a folyamatban lett partnerük, netán eszközük az az államfő, aki veszélyes útra visz azzal, hogy nem kíván eleget tenni az Alkotmánybíróság döntésének, nem meneszti a korrupcióellenes főügyészt. Mi lesz, ha pár nap múlva elmarasztaló ítéletet hoz a bíróság Dragnea perében, s ő azt mondja erre: „az ítéletet vitatom, konzultációt szeretnék a témában, előbb dumcsizzuk meg a dolgot, aztán szervezzünk róla referendumot”?

Sajnos ma egyik oldalon sem látni olyan felelős személyiséget, hiteles intézményt, minden gyanú felett állót, aki/ami a társadalom előtt, a nagy többség előtt az egybesülés rosszkedvű centenáriumán ki tudná jelenteni, meg tudná állapítani, hogy a korrupcióellenes küzdelem tiszta eszközökkel zajlik, nem több annál, nem politikai érdeket szolgál, személyes ambíciókat. Másfelől kijelenthetné, hogy a kormány és pártjai nem a fékek és ellensúlyok felszámolására törekszenek, nem kívánják átalakítani, kiüresíteni a demokratikus intézményrendszert.

A jelenlegi helyzetből egyetlen értelmes kiutat látok, fél éven belül azonos időben szervezett, előrehozott parlamenti és elnökválasztást. Azzal a kincstári borúlátással együtt, hogy Romániában sem lehet más a…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!