Számháború és állóvíz

2017. 06. 26. 19:57

„Ameddig földindulás és népharag-nyilvánítás nélkül be lehet jelenteni kórházi osztályok bezárását, addig minden egyéb célra határon innen és túl eljegybankolt forint bűnös pénzszórás.” Szűcs László jegyzete.

 

Ömlik a pénz a határon túlra – olvasom a magyar adófizetőre frászt hozó híranyag címét a jegybank (MNB) alapítványainak tavalyi osztogatásairól, s azon töprengek, van-e néven nevezhető mértékegysége a pénzérték per másodperc vagy érték per liter mennyiségnek. Ötvenezerig szivárog, százezerig csordogál, s mondjuk egymillió fölött ömlik? Milliárd felett mit csinál? S százmilliárdon túl? Rohadtul relatív.

Nevezett cikk szerzője amiatt háborog, hogy a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC) a tavaly 526 millió forintot költött a határon túli magyarok oktatására, elsősorban felsőoktatási intézmények támogatására. Ez a félmilliárd mindjárt nem oly rettenetesen sok, amikor mellé helyezzük, hogy közel ugyanennyit (487 m. ft.) költöttek 2016-ban a nevezett pénzintézet hat alapítványának vezetőire. Hiába, egy alapítványi vezető mégsem lehet szerencsétlen, ágrólszakadt panelproli. Csakhogy e szolid ötszázmilliók eltörpülnek a számolatlan milliárd mellett, amennyivel az állami megrendelések szárnyaival csapkodva a nemzet gázszerelője emelkedik a leggazdagabb magyarok listáján, s az ugyancsak nem kevés milliárd mellett, amit az ország világszínvonalú futballjára költenek. Az egyszerű polgár azzal az adattal sem tud mit kezdeni, hogy 150 milliárd fölött jár a vizes vébé büdzséje. Ebbe a számháborúba belefásult a társadalom. Ha valaki holnap bejelenti, hogy emberek, 300 milliárd a végösszeg, abból sem törne ki revolúció. De miért ne mondana ötszáz milliárdot? Mi a különbség? Az, aki elsejétől elsejéig éldegél, fel sem fogja e nagyságrendeket, maximum az lehet szemernyit gyanús, hogy eredetileg a töredékét szánták a világversenyre. S miután a legtöbben úgy vagyunk vele, hogy soha nem árultunk letelepedési kötvényt, rendjénvalónak gondoljuk azt is, ezen annyi lehet keresni, hogy abból tip-top világversenyre is futná, tokkal-vonóval- medencével. Mert akiknek volt szerencséjük (pontosabban megfelelő szomszédjuk, habonyuk, stb.) ezzel foglalkozni, kábé annyi jövedelmük származott belőle, amennyibe a felárakkal együtt fáj a vébé.

Nem sajnálnám sem a kurátorok millióit, sem az ugrótorony milliárdjait, legkevésbé a határon túli, az én szemszögemből inneni oktatási intézmények pénzét, ha nem látnám-olvasnám, milyen kétségbeejtő a magyar oktatás és még inkább az egészségügy helyzete. Mert ameddig földindulás és népharag-nyilvánítás nélkül be lehet jelenteni kórházi osztályok bezárását, addig minden egyéb célra határon innen és túl eljegybankolt forint bűnös pénzszórás.

Ám úgy tűnik, a magyar állam szavazópolgárai többségének továbbra is jó ez a helyzet. Az inkább egymást (nem a Duna Arénában) víz alá nyomni igyekvő ellenzéki pártok vezetőinek is rendjénvaló, ami folyik, különben adnák valami jelét annak, hogy belharcaiknál fontosabb lenne változtatni a jelen kormányzás gyakorlatán. Marad hát minden a régiben, semmi akadálya újabb milliárdok akadálytalan és értelmetlen költésének, szétszóratásának. Az az egy vigasztal, hogy nem az én adómból.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!