Banyavakság, tisztán láttatva

2018. 09. 02. 22:03

Szürreális, groteszk, kacagtató, ugyanakkor nyugtalanságot keltő Hunyadi István rendezésében Székely Csaba Bányavaksága a nagyváradi Szigligeti Színházban. Mondhatnánk, olyan mint az élet, de nem mondjuk. Simon Judit kritikája.

 

Szotyori József, Kocsis Gyula, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, továbbá egy pisztoly, egy kés és némi feszültség a színpadon a váradiak Bányavakságában  Fotó: Szigligeti Színház

 

Székely Csaba Bánya-trilógiájának második darabját, a Bányavakságot vitték színre Nagyváradon. Az első, a Bányavirág szintén Hunyadi István színész-rendező nevéhez fűződik. A sorozat harmadik darabja, a Bányavíz, amit a Szigligeti Társulat olvasószínház formájában mutatott be az akkori művészeti vezető, Szabó K. István rendezésében. Érdekesség, hogy mindhárom olvasva került a nézők elé, majd az első kettőből előadás is lett. A Bányavíz keményebb dió, a színházak, amúgy nem csak a váradi, fenntartással kezelik, vélhetően azért, mert Székely Csaba a fiktív falu papjáról írta a történetet.

A Bányavakság helyszíne a Bányavirágban még község volt. Előbbiben a bánya bezárásával a munka nélkül maradtak tragikus komédiáját mutatja a szerző. A Bányavakság szereplői nem nincstelenek. A férfi polgármester, az özvegyen maradt testvéré, Iringóé (Tasnádi-Sáhy Noémi) a ház. Jószáguk is van, talán némi földjük is. A szomszédnak, Izsáknak (Kiss Csaba) is jól megy, működig a fakitermelő üzeme, nagy háza, sok pénze van. A polgármester nem gáncstalan lovag, azon túl, hogy részeges, nagyjából magáénak tekinti a falut. Nem lehet túl népszerű. Izsák, a Turul Zászlóaj Harcosainak a tagja, „jó magyar ember”, részegen is bárkit meg tud verni, sokkal népszerűbb. Ince, a polgármester (ifj. Kovács Levente) okot is talál az ivásra, mindenki elment a faluból, aki számított neki: néhányan öngyilkosok lettek, a többiek elvándoroltak. Neki viszont ott van Izabella (Tőtszegi Zsuzsa), a kislánya, aki, ha majd Kolozsváron elvégzi az egyetemet, hazajön, igaz, már tíz éve tanul, és alig jár haza, de nem baj. Azért is kell a polgármesteri fizetés, mert sok pénzre van szüksége egy egyetemistának. A vagyon, a ház elúszott az alkoholba.

 

Sötét titkok rejlenek a faluban. 

Ince a férfiasságától fosztotta meg a papot, aki a kislányához nyúlt, Iringó a férjét verte agyon. Az már csak ráadás, hogy az asszony balesetezett az autóval, és meghalt a testvérének a felesége. Izsák két katonatisztet vert agyon a hadseregben – legalábbis ezzel kérkedik – s az ebben a faluban dicsőség. Fáj a polgármesternek, hogy visszaminősítették a települést, de azért ez is jobb, mint nem vezetőnek lenni. A férfi attól retteg, hogy a szélsőséges mélymagyarsága miatt is népszerűbb Izsák elhalássza előle a tisztséget. Ince szó szerint feljelenti riválisát, jön is a rendőr, aki mindenki döbbenetére: román. Florin (Szotyori József) tud kicsit magyarul, a pálinkát sem veti meg, csak húst nem eszik, de még szalonnát sem, a többiek szemében legalábbis furcsa szerzet.

Meg sem fordul senki fejében, hogy nem lehet a közeget átverni. És mert idegen, mert nem közéjük való, mert rájön a titkokra, pusztulnia kell. 

Ráadásnak ott van Féleszű Sánta Feri (Kocsis Gyula), aki Nagyváradon „került” a faluba (a rendező és a dramaturg érezték szükségét beírni) egyfajta rezonőrnek, de hát ő is csak olyan, mint visszaminősített község népe: nem túl okos, szereti a pálinkát, és meglehetősen korlátozott szókinccsel vonja le a következtetéseket.

Zárt világ ez a valahol a hegyek közötti falu, amelytől a valóság legalább olyan távol van, mint a város, ha nem távolabb.

A faluban mindenki mindent tud, de senki nem beszél.

Ince megszegte a „törvényt”, a románokhoz ment, tőlük vár segítséget. A korrupció, a bűnök, az erkölcs hiánya messze nem oly elítélendő, mint az „árulás”. Ebbe a világba csöppen bele Florin, aki lényegében rendes ember, özvegy, egyedül neveli a kisfiát, de ő az „ellenség”, szeretni nem lehet, félni kell tőle.

A nagyváradiak Bányavasága szürreális és groteszk, a kettő együttes működését a teátrális játék köti össze.

A fekete nejlonba „csomagolt” szobabelsőbe a szekrényen keresztül lehet bejutni, aki bejön, rá jellemző táncot lejt. Nincs kint és bent, a Féleszű járkál, a színészek a közönség felé fordulva mondják a hangsúlyosnak szánt replikákat. Minden egyben van, egy térben élünk, amit még inkább hangsúlyozni fog a későbbi előadásokon a stúdiószínház intimitása. (Az eredetileg a múlt vasárnapi, ünnepi évadnyitóra a nagyváradi vár szabadtéri színpadára szánt előbemutatót végül a csapadékos idő miatt a kőszínházban tartották meg.)

 

A bútorokat akkor rendezi el Ince és Iringó, amikor „vendég jön”, a pálinkát teáskannából osztogatják, adni kell a látszatra.

Hunyadi felnagyítja a képeket, szürreális helyzeteket teremt, groteszk figurákkal. Érvényesíti a nyelvi humort, a helyzetkomikumot, de pontosan érzi, mikor kell felvillantani a drámát. Kevésbé hangsúlyozza a lélektani motivációkat, ha úgy tetszik, távolodik Csehovtól, és Hrabal felé kanyarodik, ami nem tesz rosszat a szövegnek, sőt, határozottan jót tesz az előadásnak. A rendező érzi, ahogy a Bányavirágban, úgy a Bányavakságban is felfedezi az elszigetelt, pálinkából és nemzeti szlogenekből összetett, a cinkos hallgatás alkotta álközösség szürrealizmusát és groteszkségét, erre épít pontosan és tudatosan. Okos szereposztással, jó arányérzékkel állította színpadra korképét, mintha tudná, mire, hogyan reagál a közönség. A nagytermi bemutató nézői reakciói külön tanulmányt érdemelnének, annyit feltétlenül meg kell jegyezni: voltak pillanatok, amikor mintha megijedtek volna a teremben ülők,

mintha nem mertek volna felszabadultan nevetni.

Talán túl jól, túl hitelesen sikerült a röntgenfelvétel, és a váradi nézők megriadtak attól, amit láttak.

 

A színészek érzik az arányokat, karakterük groteszkségét néha teatralitással hangsúlyozzák. Tasnádi-Sáhyi Noémi Iringója túl a nagyszerű maszkon, mintha abból a faluból érkezett volna, ahol az asszony kemény, elrejti érzelmeit, menekülni vágyik, mégis marad, nem töri meg a hallgatást. Tasnádi-Sáhy végig benn marad a történetben, nem szól ki a közönség felé, nagyszerűen bánik a nyelvi humor adta lehetőségekkel, remekül mutatja meg az asszony komplexusait, és villantja fel nőiességét. A teljesen új szerepkörben biztonságban mozog, nagyszerűen játszik.

Ifj. Kovács Levente Incéje kívül-belül mocskos. Önző a végtelenségig, iszákos, hazug, gerinctelen. Nem ostoba, de gerinctelen és gyáva, sem polgármesterként, sem a magánéletben nem mer szembenézni a valósággal.

Elhiteti magával, hogy minden úgy jó, ahogy van,

hogy hivatalát csupán ellenfele veszélyezteti, ha megmarad a hivatala és a háza, akkor minden rendben lesz. Ifj. Kovács játéka az első pillanattól kezdve érzékelteti a végkifejletet. Önmaga áltatásában mintha a nézőktől kérné a megerősítést, néha kifelé beszél, várja, hogy valaki komolyan vegye, igazat adjon neki. Megalázkodik, nem gonosz, félti a hatalmát, félelmeit harsánysággal leplezi. Számára ez a falu az egész világ. Ifj. Kovács játékában a komédiázás mögött ott rejlik életének minden nyomorúsága, csalódása. Annak ellenére remek alakítás, hogy a szerep kívül esik a színész komfortzónáján.

Szotyori József Florinja joviális, rokonszenves, de érezhető, hogy tudatában van: itt és most ő a hatalom. Élvezi, hogy túljár a falusiak eszén, hogy szemükbe mondhatja: ismeri a titkaikat. Számára elképzelhetetlen, hogy életveszélyben lehet. Együtt kell érezni, amikor az életéért könyörög. Végül is, ő a valamivel nagyobb fizetés, talán egy kitüntetés reményében ugyan, de csak a munkáját végezte. Szotyori ügyesen oldja meg a kétnyelvűséget, és akkor is hiteles, ha a román kiejtése nem tökéletes. Remek alakítást hoz.

Kiss Csaba Izsákja jómódú, korlátolt, a népszerűségében bízó izomagy. Érzéketlen hatásvadász, csak saját érdekei szerint cselekszik. Kiss olyan karaktert mutat meg, amilyennel nem csak eldugott falvakban találkozni, hanem elegáns nagyvárosi irodákban is. Jó alakítás.

Kocsis Gyula ezúttal is nagyszerű Féleszű Sánta Feri szerepében. Ő az, aki mindent lát, mindenhol ott van, úgy tesz, mintha semmit sem értene. A végén kétségbeesetten ordítja trágár következtetését a világba, ami a szereplőkre, de ránk, nézőkre is vonatkozhat. Kocsis ebben az előadásban is kitűnő.

Szürreális, groteszk, kacagtató, de nyugtalanságot keltő Hunyadi István Bányavaksága a nagyváradi Szigligeti Színházban. Mondhatnánk, olyan mint az élet, de nem mondjuk. Mert reménykedünk, hogy mégsem ilyen.

 

 

Nagyváradi Szigligeti Társulat

Székely Csaba: Bányavakság

 

Rendező: Hunyadi István

Dramaturg: Czvikker Katalin

Díszlet: Szőke Zsuzsa

Jelmez: Cristina Breteanu

 

Szereplők:

Ince: Ifj. Kovács Levente

Iringó: Tasnádi-Sáhy Noémi

Izsák: Kiss Csaba

Florin: Szotyori József

Izabella: Tőtszegi Zsuzsa

Féleszű Sánta Feri: Kocsis Gyula



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!