Egyszeri Hamlet-élmény Gyulán

2020. 09. 09. 22:26

A Nagyváradi Szigligeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkcióban állította színpadra Shakespeare legismertebb, legtitokzatosabb és a legtöbbet elemzett tragédiáját. Az előadást Telihay Péter rendezte, Sebestyén Hunorral a címszerepben. A gyulai színházi seregszemlén, augusztus 29-én bemutatott egyetlen előadás után októberber 16-án lesz a nagyváradi kőszínházi premier. Simon Judit jegyzete.

Hamlet szerepében Sebestyén Hunor, valamint Ophélia alakítója, Trabalka Cecília

Fotó: Vígh László Miklós

 

A Hamlet bemutatója mindig rendkívüli esemény egy színházban. Mint ilyet, illene alaposan elemezni a gyulai várszínpadon bemutatott előadást, de ez most nem teszem. Nem vesézem ki, nem mutatok rá a hibákra, és nem kérek számon. Nem azért, mert fene jószívű lennék – pedig de –, hanem mert ez az előadás, amit láttam, ebben a formában többé nem kerül színre.

Kétségtelenül érdekes volt várfalak között követni a dán herceg tragédiáját, még akkor is, ha nem mindig bizonyult könnyű feladatnak kideríteni, éppen melyik várfalon, toronyban hangzik el a párbeszéd, vagy monológ. A helyszín adott volt, így a rendező kötelességének tekintette bejátszani minden zegét és zugát, én meg együttéreztem a színészekkel, akik három-négy emeletnyit rohantak fel-le mindenféle csigalépcsőkön, és még beszélniük is kellett közben, lehetőleg érthetően.

Izgalmas volt látni egy soha meg nem ismétlődő, nagyszabású produkciót, és közben tudni, hogy a technika – fények, zene, hang –, a díszletmegoldások külön kihívást jelentettek.

Amúgy Gyulán évtizedek óta megrendezik az Európa-hírű Shakespeare-fesztivált, ahová a kontinens jeles alkotói hozzák az előadásaikat. Idén a járvány miatt volt szerényebb a felhozatal.

Ugyanakkor egy hétig romániai magyar társulatok léptek fel jobbnál jobb produkciókkal. A váradiak összekapaszkodva a gyulaiakkal egyedi, megismételhetetlen előadást mutattak be. Azért ez sem semmi, ezekben a nehéz időkben.

Telihay produkciójának nagy érdeme, hogy úgy időszerű, hogy közben nem akart látványosan aktualizálni, politizálni pláne nem. Némi dramaturgiai beavatkozással hagyta Nádasdy Ádám remek fordításában érvényesülni a nagyon kortársnak bizonyuló szöveget.

A rendező hangsúlyokat helyez át, amivel a színház kerül a középpontba.

„Kizökkent az idő” – mondja Hamlet, s az előadásból arra a következtetésre jutottam, hogy a színház hivatott „helyretolni azt”. Színészek vagyunk – hangsúlyozza a színészkirálynő, és a dánok hercege a közönség sorai között mondja el, hogy a színház feladata „tükröt tartani a természetnek”, azaz a társadalomnak, magának az embernek, azaz nekünk.

Mit sem ér az alkotás, ha nem az emberről szól, minden szépségével és rútságával. És ott van az előadásban a víz, ami ez esetben nem tisztít, sőt.

Ebben az előadásban a színészek kicsinyes uralkodókat, jószándékú, neurotikus értelmiségieket, pusztító szenvedélyt, ádáz gyűlöletet, alakoskodást és talpnyalást mutatnak meg nekünk, nézőknek. A kételynek nincs helye, s mégis, a kételkedő csak őrült lehet. A szereplők kezében ott a tükör, de nem néznek bele. Aki gondolkodik, akinek több a tudása a világról, aligha kap és talál helyet ebben a süllyedő világban.

Az előadásban nincsenek fegyverek, mert a háború aligha lehet megoldás. Küzdelem van és haláltánc. A tragédia elkerülhetetlen, és nem csak azért, mert így írta meg a Shakespeare, hanem mert kizökkent világunkat tényleg helyre kellene tolni.

Talán a fiatalok, talán ez az ifjú harcos, aki az ellenfelét is tisztelni tudja. Talán ők visszazökkentik az időt, és mi megérjük a jobb időket.

A gyulai előadás váradi színészei remekelnek. Róluk és az előadásról bővebben a nagyváradi bemutató után a Várad folyóirat hasábjain.

Addig, „néma csend”.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!