Érzelmes és érzéki Bernarda Alba háza

2018. 03. 11. 17:16

Nő, társadalom, család, szerelem, vágyak, elzártság, elvárások – költőien megfogalmazott kérdések és életlehetetlenségek a szatmárnémeti Harag György Társulat Bernarda Alba háza előadásában, Sorin Militaru rendezésében. Simon Judit kritikája.

Lorca legismertebb és legjátszottabb drámájának színrevitelétől tartottam kicsit, mert a #metoo kampány és családon belüli erőszak elleni küzdelem közepette, ki tudja, mi juthat eszébe egy rendezőnek a bezárt, férfinélküliségre kényszerített nőkről. Sorin Militaru, mint kiderült, sokkal okosabb annál, hogy így aktualizáljon. Előadása a költőiség felé fordul, nem harcolni akart, de megmutatni, milyen rombolást végezhet a lelkekben, a szellemben a társadalmi elvárások vakon teljesítése, a fizikai és szellemi szabadság, a szabad döntés hiánya.

Bernarda Alba (Tóth Tünde) férje temetése után, a hagyománynak megfelelően nyolc év gyászra ítéli hat eladósorban levő lányát. A gyászidő életre szóló magányt, férfinélküliséget jelent a szabadulni vágyó lányoknak. Nyolc évig a házba „még a szél sem fújhat be”, kilépni is tilos. Addig megöregednek, megcsúnyulnak, hozomány nélkül esélyük sincs férjet kapni. A világ dolgairól a két szolgáló híreiből értesülnek, a pletykákat ők hordják Bernardának. Az asszony a legidősebb lányát, Augustiast akár gyászidőben is férjhez adná, az első házasságából született lány az egyetlen, akinek hozománya van. Az első férj vélhetően lányára testálta hatalmas vagyonát. A második, most elhunyt férje után maradt birtok és ménes nem sok hozományt biztosít az öt lánynak.

A színpadon a láncokon leeresztett plexi üvegek mögött rejlő házban, a hosszú „családi” asztal körül, a fürdőszobában mérhetetlen vágyak, szenvedélyek, gyűlölet és szereleméhség tombol. Poncia (Méhes Kati játssza nagyszerűen), aki nemcsak szolgáló, de egyfajta bizalmasa, barátnője is ház asszonyának, figyelmezteti a láthatatlan viharokra. Bernarda nem látja, vagy nem akarja tudomásul venni lányai fékezhetetlen női vágyait, a szerelmet és a gyűlöletet.

A lányok a férfiak után leskelődnek, amikor azok munkából hazatérnek. Közöttük a legkiválóbbnak Pepe el Romanot vélik, legidősebb nővérük vőlegényét. A szerelem viszont Adela (Keresztes Ágnes érzékeny alakításában) iránt lobban fel és nem kevésbé szenvedélyesek a lány érzelmei. Ő a legfiatalabb és a legbátrabb, hogy saját útját kövesse, noha az tragédiához vezet. Nem lehet kitörni az ősi béklyók közül, mondja Lorcaval a rendező.

Militaru előadásában hangsúlyosan jelenik meg a fogyatékossága okán is örök magányra ítélt Martirio (Kovács Nikolett nagyszerű játékában) kétségbeesése szülte gyűlölete húga iránt. Az ő szerelme eleve reménytelen.

Össze- és bezártságukban a lányok átadják magukat vágyaiknak, az önkielégítést, a leszbikus együttléteket nem látja senki, nem lehetnek pletyka tárgyai. 

Lorca drámájában nem jelenik meg férfi a színpadon. Militaru előadásában az alfahímnek tekintett Pepe Romano, és a többiek, összesen öten, nagyszerű koreográfiában mutogatják magukat a bezárt, felfűtött lányoknak, fokozva, gúnyolva a vágyukat. Megjelennek akkor is, amikor a céda lányt verik halálra, amire Bernarda is buzdítja a férfiakat, akik abban a pillanatban, mintha magukévá tennék a bűnös nőt. Ebben a férfiak uralta társadalomban a legjobb, ami egy lánnyal történhet, hogy férjhez megy, vezeti a háztartást, neveli a gyermekeit. Ebben a faluban minden kitudódik, mindenki mindenkit figyel, mindenki meg akar felelni a többieknek. Aligha van magánélet, intimitás.

Bernarda egyedül marad a lányaival, a férfiak világában kell helytállnia, őrizni a lányok és a maga jóhírét, vezetni a gazdaságot, a ménest. Tóth Tünde Bernardája fekete nadrágkosztümben jár, amint napjaink üzletasszonyai. Küzd a létért, a lányaiért, akiket szeret ugyan, de ezt kimutatni nem meri. Néha ellágyul a tekintete, a hangja, hogy aztán újra felvegye a kérlelhetetlenség álarcát.

Tudja, minek veti alá a lányait, érti Poncia aggodalmait, ő is aggódik eléggé, de nem mer szembe menni a hagyományokkal, a falu zárt társadalmával. Dühös magára és a világra, kitörései olykor még a hozzá legközelebb álló Ponciat is meglepik.

Talán Adela érzi az asszony lelkében az ellentéteket, azért kuporodik anyja ölébe, mielőtt elindul szereleme beteljesedése felé. Bernarda ekkor, és amikor a végén, halott lányát öleli, mutatja meg az érzelmeit. Hogy aztán újra felvegye páncélját és kijelentse, a lányát szűzhöz illően kell eltemetni. Ismét a gőgös és hiú Bernarda Alba ő, akinek a házában minden rendben van.

Tóth szinte eszköztelenül játszik, árnyalatnyi finomságokkal érzékelteti érzelmeit, azt, hogy a magabiztos, kegyetlen asszony álarca mögött ott rejlik a magányos asszony, a gyermekeiért szenvedő anya.

Sorin Militaru vizuálisan érzékelteti a bezártságot, a feszültséget, a kitörési vágyat, a felfűtöttséget. A hosszú asztal, a háttérfények, a kitűnő zene monumentalitást kölcsönöz a jelenteknek. A plexi falak leselkedő lányok, a magukat obszcénül mutogató férfiak, a fürdőszoba fülledt hangulatának erős képi megfogalmazása az előadásban felvetett kérdéseknek. Ugyanakkor – és ez nagy bravúr – az előadást áthatja valamiféle költőiség. Talán az érzelmek és érzékek együttélése a színpadon, a színészek remek játéka, az, hogy a rendező kibontatta a személyiségeket, és a látszat mögé tud láttatni.

 

Szatmárnémeti Harag György Társulat

Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza

 

Rendező:   Sorin Militaru

Dramaturg: Bessenyei Gedő István

Díszlettervező: Fornvald Gréti

Jelmeztervező:    Márton Erik

Koreográfus: András Lóránt

 

Szereplők:

Bernarda: Tóth Tünde

Maria Josefa: László Zita

Angustias: Rappert-Vencz Stella

Magdalena: Bogár Barbara

Amelia: Bándi Johanna

Martirio: Kovács Nicolett

Adela: Keresztes Ágnes

Poncia, szolgáló: Méhes Kati       

Szolgáló: Gál Ágnes

Prudencia: Moldován Blanca

Paco Rosita, koldusasszony: Laczkó Tekla

Férfi: Posznet Nándor, Bodea Tibor, Orbán Zsolt, Frumen Gergő, Varga Sándor  



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!