Száz éve született a váradi színház nagyura

2018. 08. 16. 09:17

Több mint negyedszázada nincs közöttünk, számos kiváló alakítására mégis mindmáig sok váradi színházba járó – köztük az alábbi sorokat jegyző Simon Judit is – emlékszik szívesen a kiváló művészre, Gábor Józsefre, aki 1918. augusztus 16-án született.

Gábor József két emlékezetes alakítása: balra a Don Carlosban (Dálnoky Andrással), jobbra a Bánk bán címszerepében    Fotók: Szigligeti Színház

 

Úgy tartozott Nagyváradhoz, mint az Ady-szobor, úgy tartozott a színházhoz, mint legendás alakításában a Bánk bán.

Gábor József nem Váradon, hanem Nagyszalontán született, igaz, már gimnáziumba a Pece-parti Párizsba járt, és hű marad a városhoz mindaddig, míg a Nagy Rendező átszólította az égi társulathoz. Túl korán érkezett az új szerződés, mindössze 73 évesen, szinte búcsú nélkül hagyta el szeretett városát, színházát, imádott családját. Nem lehetett részese a színház és a világ nagy változásainak.

Drámai színész volt, hatalmas erővel, és korát megelőző természetességgel, eszköztelenséggel, tehetséggel játszotta el a magyar, a román, és persze a világ drámairodalmának nagy alakjait: Wurm kancellárt (Schiller: Ármány és szerelem), II. Fülöp spanyol királyt (Schiller: Don Carlos), Manole Crudu szobrászt (Lovinescu: Egy művész halála), Ezra Manont (O’Neill: Amerikai Elektra), De Charron, Párizs hercegérsekét (Bulgakov: Képmutatók cselszövése), Edgardot (Dürrenmatt: Strindberg-játék), Bánk bánt (Katona  József), Ópapát (Willims: Macska a forró bádogtetőn), id. Huben Sándort (Zilahy: A szűz és a gödölye). A felsorolás korántsem teljes.

Varga Vilmossal a Play Strindberg című Dürrenmatt darabban

 

Gábor Józsefet ritka jó humorral áldották meg a színház istenei. Vígjátéki szerepei, kabaréfellépései éppoly feledhetetlenek, mint drámai alakításai. Fergeteges Caţavencu és Trahanache (Caragiale: Elveszett levél), Mosca (Ben Jonson: Volpone), Puntila úr (Brecht: Puntila úr és szolgája, Matti), Mátyás, a magyarok királya (Heltai: A néma levente), Grünstein, főorvos (Hasek: Svejk, a derék katona), Lapaglia Luig (Nicolaj: Hárman a padon), természetesen ez a felsorolás is távol áll a teljességtől. Amint lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni a rendezéseit. Állított színpadra vígjátékot (Scarnicci – Tarabusi: Kaviár és lencse, Scribe: Egy pohár víz, Gogol: A revizor), ugyanakkor imádta a zenés színházat. Számos operettet rendezett. Nevéhez fűződik az akkori kor legjobb Csárdáskirálynő előadása, de a váradiak mindmáig emlékeznek a Mosoly országára, a Régi nyárra, a Mézeskalácsra, a Leányvásárra, a Mágnás Miskára, a Mi férfiak zenés vígjátékra.

Gábor Katalin a Kaviár és lencse című olasz komédiában Palóczy Frigyes partnereként

 

Három évig vezette a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozatát. Ebben a szerepkörben is megmaradt önmaga, a nagy utazásig nem változott: joviális, kedves ember volt, rajongásig szerette a családját. Felesége, Katalin, színésznő nemrég követte imádott férjét, talán Jóskája új darabot rendez az égi társulatnál. Kati, színésznő-rendező lányuk méltósággal őrzi emléküket.

Nagyvárad egyik utcája a nevét viseli, aki arra jár, álljon meg egy pillanatra emlékezni, akinek pedig a színház épülete, vagy valamelyik előadás szerez jó pillanatokat, gondoljon Gábor Józsefre, a színház, a színpad váradi nagyurára.



Ez is érdekelheti...

Miénk itt a (tér)színház

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!