TESZT 4. Az elveszett kerék

2017. 06. 01. 10:20

A vasárnap véget ért temesvári színházi találkozó záróelőadásai és némi összegzés szerepel Simon Judit fesztiválnaplójának befejező részében.

 

Balázs Attila, Gálovits Zoltán és Upor László a fesztiválzárón

 

Az utolsó előtti napon már elkezdődik a sajnálkozás, hogy hamarosan búcsúzni kell régi és új ismerősöktől, a szervezőktől, színészektől, barátoktól. Azzal vigasztaljuk magunkat, hogy azért még van két nap, azzal bíztatjuk egymást, hogy egy sor előadást látunk, mielőtt elköszönünk.

Sara Tamburini karlendítése

 

A németországi Oliver Zahn a reprezentáció és valóság kapcsolatát boncolgatta Helyzet kinyújtott karral című előadásában. A színpad különböző pontjain Sara Tamburini civilben, díszletek és kellékek nélkül Hitler-köszöntésbe merevedik. Egy férfihang a karlendítés kultúrtörténeti megjelenéseit elemzi, hogy jelent meg ez a festészetben, a filmben, majd a társadalomban, az 1784 készült Horatius esküje című festménytől, a fasizmuson és nácizmuson egészen az 2013-ban bemutatott, botrányt okozó Jonathan Messe-előadásig, sőt a jelenlegi Zahn produkcióig. A hang néha megkérdezi a már remegő lánytól, hogy szerinte be kell-e tiltani a karlendítést. A válasz: igen. Bármiről beszéljen a hang, számomra, számunkra ez a fajta karlendítést, minden művészeti magyarázat ellenére a nácizmust juttatja eszünkbe.

Kortárs opera olasz művészek előadásában

 

Szintén az utolsó előtti napon, szombaton mutatta be az olaszországi Koreja Színház a Kater i Rades (A hajótörés) című kortárs operát. Az olasz partoknál 1997-ben elsüllyedt egy férfiakkal, nőkkel, gyermekekkel teli apró albán hajó. A vízbefúltak és túlélők története a megrázóan szép opera. Emberi történetek kifejező zenével, gyönyörű hangú énekesekkel, akik játéka is szép. Drámai hangok és alakítások, festői szépségű zárójelenettel. Élmény volt.

Saját sorsukat boncolgatták előadásukban a fiatal magyar színészek

 

A zárónapon két előadás és koncert várt ránk. Kíváncsi voltam a Kelemen Kristóf rendezte Miközben ezt a címet olvassák, mi magunkról beszélünk című előadásra. A budapesti Füge Produkció és Trafó Kortárs Művészetek Háza közös független előadásában öt fiatal színész beszélt a főiskoláról, a pályakezdésről és a színészi pálya lehetőségeiről vagy utóbbi hiányáról. A produkció színháztörténettel indult, pontosabban az 1969-ben vizsgaelőadásként bemutatott Közönséggyalázás című előadással, ami akkoriban kisebb botrányt is keltett. Aztán a színészek elmondták és megkísérelték eljátszani, hogyan alakult akkoriban a színészek élete és hogyan manapság. A hatvanas, hetvenes években a színészt tisztelet és csodálat övezte, manapság örül, ha van munkája. Akkoriban mindenkinek lett szerződése Pesten vagy vidéken, manapság csak a szerencsések esnek kenyérbe a főiskola végeztével. Pontosabban azok, akiknek osztályvezető tanáruk valamelyik színház igazgatója és szerződteti néhány tanítványát.

Számomra csalódás volt a hosszú lére eresztett mesélés, panaszkodás, a rejtett nosztalgia, hogy azokban az időkben bezzeg minden végzett színész kapott állást. Rossz idők járnak a független társulatokra, színházakra, de azért egy éppen a színészsorsról szóló előadást illett volna legalább korrektül megrendezni és előadni.

A temesvári Csiky Gergely Színház Shakespeare, Sonet 66 előadásáról, melyet Kokan Mladenovic álmodott színpadra, bővebben itt olvashatnak. 

 

A fesztivál a világhírű bolgár Ivo Dimcsev koncertjével zárult. Bevallom nem vagyok Dimcsev rajongó, de a Songs from My Shows lenyűgözött. Azon túl, hogy három oktávot képes befogni a hangjával, olyan előadóművész, aki egyéniségével képes a székhez szögezni, fellelkesíteni a nézőket, hallgatókat. Érzékenységével, költői szövegeivel, humorával, előadásmódjával elbűvöl. Minden gesztusa, mozdulata pontosan kidolgozott, semmit sem bíz a véletlenre, noha könnyedségéből azt lehetne hinni, helyben talál ki mindent. Kezeiről, gesztusairól tanulmányt lehetne írni. Nagyszerű fesztiválzárás – állapítom meg többedmagammal.

Ivo Dimcsev fesztiválzáró koncertjén

 

A temesvári fesztivál ideje alatt az előcsarnokban válogatni lehetett az elmúlt tíz évben készült fotókból. Aki elég türelmes és hiú, megtalálhatta a róla készült fotókat is. Volt hatalmas könyv, amiben az előadások fotói alá lehetett véleményt írni. A TESZT végére megteltek a falak is bejegyzésekkel, robbantak a poénok, érezhetően mindenki kiengedett, még a szervezők is.

Hatalmas munkán vannak túl, május 21. és 28. között, a tizedik Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón tizenhat országból összesen huszonkilenc produkció mutatkozott be a Csiky Gergely Állami Magyar Színház színpadain, illetve a város különböző helyszínein.

Balázs Attila igazgató megköszönte a színháziak, a meghívottak és a sajtó munkáját, no meg a Gálovits Zoltánét, aki az előadásokat válogatta, és Upor Lászlóét, aki a szakmai beszélgetéseket vezette. Utóbbi nem tudta visszaadni az igazgatónak a színes, műanyag és jelképes kormánykereket, amit a fesztivál elején átvett, mert a kerék eltűnt. Kormány nélkül marad a színház? – kérdezgették viccesen a búcsúzkodók. Dehogy marad, Balázs a vezér. Újabb poénsorozattal, fotókkal, fáradt mosolyokkal, bulival véget ért a 10., jubileumi TESZT.

Jövőre veletek ugyanitt – köszöntünk el, és várjuk a következő, a 11. TESZT-et, amiről már tudni lehet, hogy a logója megújul.  



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!