Visszatért Vişniec expressze

2019. 03. 25. 22:59

A szerző jelenlétében mutatta be a hónap elején a nagyváradi Szigligeti Színház Matei Vişniec Napnyugat expressz című darabját. Zakariás Zalán rendezését Simon Judit méltatja.

Fotók: Vígh László Miklós

Don’t worry, be happy, azaz ne aggódj, légy boldog – éneklik a színpadon, a közönség tapssal kíséri a slágert, majdnem jókedvűen, holott amit az előadás megmutat, aligha a nyugodt boldogság látképe.

Matei Vişniec Napnyugat expressz (Occidental express) című darabját a nagyváradi Szigligeti Színház azonos nevű társulata mutatta be először magyar nyelven. A Zakariás Zalán rendezte előadás ebben a vonatkozásban ősbemutatónak tekinthető, noha a Franciaországban élő és alkotó, világszerte jól ismert román szerző színműve nem először szerepel Nagyváradon. Tavaly, a Regina Maria Színház meghívására a Nemzetközi Színházi Fesztivál (FITO) keretében a chicagói Trap Door Theatre a Szigligeti Studióban vendégszerepelt a darabbal, Szabó K. István (a Szigligeti Társulat volt művészeti vezetője) rendezésében.

Két teljesen különböző előadás született Vişniec drámájából. Szabó K. „dekonstruálta a darabot, hogy a szerző verseivel kiegészítve felépítse a szomorú bohócok drámai világát ebben a közép-kelet európai cirkuszban, a lepusztult állomással, ahol nem áll meg az álomvonat, s még csak nem is lassít. Kisstílű ügyeskedők, szerződés nélküli színészek, reményvesztettek, de reményeket táplálók, a változó világ és társadalom veszteseinek privát drámái. A fényes vonatról nem látszanak a sötét kis állomás alakjai. (…) A vonat elrobog és csak várunk, hátha egyszer mi is felszállhatunk rá, részesei leszünk az inkább vélt, mint valós csillogásnak” – írtuk arról a produkcióról. (Chicagói járat - erport.ro.)

Zakariás a commedia dell’arte-hoz hasonló formát választott, a színpadképpel jelzi, hogy színházban vagyunk, kevés interaktivitással ugyan, de figyelmeztet, hogy amit látunk, abban vastagon mi is benne vagyunk.

Szabó K. az emberek magándrámáira összpontosított, kérdéseket fogalmazott meg a keleti és nyugati világról, okokat keresett.

Zakariás felvillant történeteket, de lényegében összképet alkot. Megmutatja a színes, talmi balkáni világot, melyben az emberek többé – kevésbé bizonytalanul mozognak.

S innentől maradjunk a nagyváradi előadásnál, amely a humorra, olykor a jó értelemben vett teatralitásra épít. Illik ez a csiricsáré balkánisághoz, a közép-kelet-európaiságoz. Humorral éltük és éljük túl minden nyomorúságunkat. Meg ügyeskedéssel, meg csencseléssel. Történet nincs, történetek vannak, ki-ki a magáét meséli. Ami közös bennük az elvágyódás, hogy felülhessenek arra a Nyugat felé száguldó, a luxust és jó életet megtestesítő Orient Expresszre. A sors iróniája, hogy ez a vonat kelet felé száguld, de majd visszamegy, és akkor talán minket is felvesz. Ha áthalad az állomáson, ahol a balkáni háborúban sebesült öreg legalább a szerelvényt megérinteni vágyik. Ha meg nem, hát a fiatalok hazudnak a vak öregnek, legalább higgye, hogy maradt még remény.

Az állomáson Közep-Kelet-Európa népei várnak, nem ismerik egymást, úgy tűnik, többet tudnak az áhított nyugatról, mint önmagukról. Látszat ez, mint minden, erről az állomásról nézve. A valóság, hogy úgy tántorgunk ki a világba, hogy nem beszélünk nyelveket, szakmánk sincs igazán. Meglepődünk, háborgunk, ügyeskedünk, hátha összejön a megálmodott gazdagság. Nem jön össze, ahhoz valamivel több kell.

A valóság nem más, mint szereotípiák, melyeket szívesen mutogatunk a külföldiek szórakoztatására.

A háttérben a színészek a következő jelenetre készülnek a tükrös öltözőasztaloknál, ruhákat válogatnak a tartókról. Az előtérben filmet forgatnak cigányesküvőről vagy Draculáról, éppen amit a megrendelő kér a luxusvonat utasainak szórakoztatására.

Filmszerűen, pillanatra felvillannak az emberek drámái, de az előadás ezeket nem vizsgálja mélyebben, mint ami látszik. A lány próbálja eladni szekus apja történetét, a fiú a reklámok hatásáról írt doktorit, ami nem győzi meg a bizottságot. A színészek aprópénzre váltják a művészetet. Az asszony a halott katonák utolsó szavaival házalna, lány a testét árulná. Az amerikai zenész világot akar látni, a román megélni szeretne.  Illúziók kergetése, remény, hogy a reklámok valósággá válhatnak. Ámítás, amit a Nyugat magáról mutat. Menni kell, túlélni a csalódásokat, ha kedvezően sorakoznak a csillagok.

A volt szovjet tábor országaiból kivándorlók nem ismerik egymást, nem is kíváncsiak egymásra, nincs szolidaritás, nincs közösségvállalás. A kultúra luxus, az engedheti meg magának, akinek sikerül. Például a szerző, de ő a kivétel. A többség, a sokaság lepusztult államosokon várja a csodát. 

Közben szólnak a dalok, móka van és kacagás, de nevetés közben elszorul a torok. Táncok közben pattanásig feszülnek az idegek. Társadalmi kép róluk s rólunk, a vágyakról és csalódásokról, apró életekről, egy világról, ahol élni kellene, de túlélni is alig lehet.

A színes tabló nagyszerűsége a részletekben rejlik. Kardos M. Róbert ökölbe szorított keze és az egész világnak szóló dühe, Trabalka Cecília tettetett vidámsága, Hajdu Géza ijedt s egyben öntelt hallgatása, Kiss Tamás és Tőtős Ádám kettőse, és a többi szereplő pontos, hiteles játéka. A szereplők több figurát keltenek életre, egyik sem hasonlít a másikra, mindegyiknek a története – a színészeknek is köszönhetően – életszerű, túlzásoktól mentes.

Az előadás végén összegyűl a színes sereg és felcsendül a sláger, ne aggódj, légy boldog. Mi a nézők velük éneklünk, tapsolunk, lelkesedünk. Végül is színházban vagyunk. Aztán hazamegyünk, és a híradóban visszaköszönnek a színpadon látottak. 

 

Nagyváradi Szigligeti Színház

Matei Visniec: Napnyugat expressz

 

Rendező: Zakariás Zalán

Dramaturg: Bereczki Ágota

Díszlet- és jelmeztervező: Andra Bădulescu Vișniec

Zeneszerző: Boca Hunor-Lehel

Szereplők: Csatlós Lóránt, Dimény Levente, Dobos Imre, Firtos Edit, Gajai Ágnes, Hajdu Géza, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Kiss Csaba, Kiss Tamás, Román Eszter, Sebestyén Hunor, Tóth Tünde, Tőtős Ádám, Trabalka Cecília, Pitz Melinda



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!