Bukaresti katedrális, magyar „alapkövekkel”

2017. 06. 18. 17:49

Templomépítési láz történelmi pénzgyűjtő előzményekkel. Szilágyi Aladár jegyzete.

 

Úgy tűnik, harmadik nekifutásra gyorsabban halad a román ortodox egyház és politikai elit régi álma, a Nemzet Megváltása Katedrális felépítése. Az 1990 után kitört templomépítési láz csúcsidejében havonta tíz templomot – azaz háromnaponta egyet – szenteltek fel, csupán Nagyváradon 27 görög keleti istenháza épült. Ennek a folyamatnak a betetőzése lesz a Catedrala Mântuirii Neamului, melynek alapkövét 2007-ben helyezték el a betonbarokk Román Parlament szomszédságában.

Az állam ingyen adta át az ortodox egyháznak a 300 millió eurót érő területet. Európa leggigantikusabbnak szánt ortodox székesegyházának költségei eddig körülbelül 400 millió euróra rúgnak, óvatos becslések szerint ez az összeg a befejezésig 600 millióra fog emelkedni. Ennyi talán elegendő lesz a 120 méter hosszú, 70 méter széles, 110 méter toronymagasságú, 5500 férőhelyes, megalomán nemzetmegváltást szolgáló intézmény felépítésére. Ám a komplexumként köréje, alája tervezett parkolók, plázák, vendéglők, múzeumok stb. kialakítására már nem. Dániel pátriárka közadakozásra szólította fel a megyéket, a városokat, a cégeket, a hívek seregét. A kormány eddig 80 millió eurónyi közpénzzel járult hozzá a remélhetőleg más felekezetű, netán vallástalan honpolgárok üdvét is egyaránt szolgáló történelmi projekthez.

Némi történelmi pikantéria: a Nemzet Megváltása Katedrális építését Románia függetlenségének kivívása után, 1879-ben döntötték el. Mivel az építkezés megindításához sem volt pénze, a Brătianu-kormány a Román Királyság két akkori szövetségeséhez: a Német Császársághoz és az Osztrák-Magyar Monarchiához fordult egy akkor igen jelentős hitel érdekében. Közben Románia szakított a Hármasszövetséggel, a pénzt nem katedrálisépítésre, hanem fegyverkezésre fordították. Románia a mai napig nem adta vissza a kölcsönt a jogutód államoknak, az 1920-as, illetve az 1947-es párizsi békekötésekre hivatkozva!

Legalább ennyire pikáns nyelvileg a nemzetmegváltó székesegyház elnevezése is. Hiszen a katedrális görög eredetű közhasználatú szó, a hangzatos ntuire a magyar megmentés-ből, a neam pedig a nem, nemzet szavunkból ered!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!