Uzsorázott, mint a vöcsök

2017. 08. 08. 10:49

Szilágyi Aladár háborgása a román csendőri vezetők viselt dolgairól.

 

 

Akár el is hagyhatnók a címbe foglalt „mint” módhatározói kötőszót, hiszen ha teljes mondatba foglaljuk a tényálladékot, mely szerint „Corcodel uzsorázott, mint a vöcsök” – tautológiát kapunk. Ugyanis a román corcodel szó magyar jelentése: búbos vöcsök…

A nálunkfelé is honos vízimadár elnevezését viselő illető, aki az utóbbi napokban robbant be a médiába, a Marian Corcodel névre hallgat. A román csendőrség egyik alapembere ő, eddigelé ezredesi rangban a zsandárság úgynevezett Adminisztratív és kezelési alapját parancsnokolta. Információink szerint a pályáját törzsőrmesterként kezdő Corcodel leérettségizett, majd egymás után két egyetemet végzett el, és napjainkban immár – a diplomahalmozás csúcsához közelítve, ahogy illik – a Rendőrakadémia doktorjelöltjeként excellál.

Nem tudjuk, pontosan mi lehetett a főtiszt hatásköre a csendőrség kebelében, de feltételezéseink szerint az uzsorás tevékenység nem feltétlenül tartozott a szolgálati feladatai közé! A DIICOT (Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatóság) szerint az ezredes 2011-ben kezdeményezte – több beosztottja bevonásával – annak a szervezett csoportnak a létrejöttét, amelyik magas, 20 százalékos uzsorakamatra kölcsönzött jelentős összegeket, méghozzá a csendőrségi állomány tagjai számára. A hálózat gördülékenyen működött, a pénzek kihelyezésétől azok behajtásáig, illetve a fizetésképtelenné vált kollégák elleni kíméletlen végrehajtásig. A bűnszervezet nem elégedett meg ennyivel: jelentős mennyiségű üzemanyagot térítettek el a csendőrség lerakataiból, és az intézmény falain kívül forgalmazták a lopott gázolajat.

A jámbor adófizető polgár meg foghatja a fejét, elmorfondírozhat, akár háboroghat is azon, hogy miként válhatott a szervezett bűnözés fészkévé – éppen a csúcsvezetése szintjén! – a belügyminisztérium eme bűnmegelőzésre és bűnüldözésre is hivatott katonai intézménye? És azon is, hogy miként uzsorázhattak, lophattak, sikkaszthattak zavartalanul hat esztendőn keresztül a mindenkori legfőbb felelősök orra előtt? Egyáltalán az elmúlt hat esztendőben ki, mikor, hogyan ellenőrizte a csend főőreinek viselt dolgait? 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!