Viorica rabló Romániája

2019. 01. 11. 18:42

Szilágyi Aladár jegyzete az állam nyelvével hadilábon álló kormányfő újabb félreolvasásáról.

A kormány eleje nem kegyelmez, feldúljuk az olaszokat, a németeket s még a franciákat is

 

Nem, ne háborodjon fel a nyájas olvasó, a címbe foglalt ephiteton ornans, díszítő jelző nem egy románellenességtől, gyűlölettől elborult agy szüleménye! Románia miniszterelnöke, Viorica Dăncilă az első idei kormányülés megnyitása alkalmával tartott allokucióját azzal az ünnepélyes bejelentéssel kezdte, hogy „2018-ban Románia kiváló eredményeket ért el a gazdasági fejlődés terén.” Majd állítását megerősítendő, így folytatta (engedtessék meg, hogy eredetiben idézzem): Ţara noastră a devastat mai mulţi membrii ai Uniunii Europene.” Bár a helyszíni tudósítások nem számolnak be róla, valószínűleg megdermedt egy pillanatra a levegő a kabinet üléstermében, hiszen a haza Vioricája nem állított egyebet, minthogy „Országunk az Európai Unió több tagállamát kirabolta.” (Más értelmezési változatban: kifosztotta, feldúlta, elpusztította.) A miniszterek bizonyára nem akartak hinni a fülüknek, de hamarvást kapcsoltak, és rádöbbenhettek, hogy a bűvös-bájos politikus félreolvasta a kezében szorongatott szöveget, és lányos zavarában a devansat (megelőzte) helyett használta az a devastat kifejezést. A súlyos nyelvi bakit csak őasszonysága nem vette észre, így azt nem követte azonnali korrekció. Nem, hanem állítását megerősítendő, még háromszor emlegette a tőle megszokott, következetes negéddel a félreolvasott jelzőt, néhány példával illusztrálva, hogy ki mindenkit „rabolt ki” Románia: „Am devastat Germania, am devastat Franţa, am devastat Italia.”

Egy szó mint száz: tudomásunk szerint sem Németország, sem Franciaország, sem Olaszország gazdasága nem ingott meg amiatt, hogy állítólag Románia kirabolta, kifosztotta, feldúlta, elpusztította volna őket. Viorica Dăncilă gyöngyszem-mondásának igazságtartalma viszont akkor nyert volna aranyfedezetet, ha így hangzott volna: „Am devastat România”…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!