A kalifátus színeváltozása

2017. 08. 14. 21:39

Moszul eleste nem a vég, az erődváros csak egy láncszem volt a védelmi rendszerben, az ellenállás vidéken folytatódik – üzeni híveinek és a világnak a fizikai létében egyre fogyatkozó, harcmodort váltó Iszlám Állam. Ady András helyzetképe.

 

A Moszult ostromló koalíció harcosai. Hogyan, merre tovább?

 

Elképzelhető, hogy egyszer mégiscsak vége lesz a DAESH-nek (ISIS), de hogy ezt a véget nem a moszuli vereség jelenti, vagy a kibontakozó rakkai, az biztos. A képződmény, amely 2016-tól, a koalíciós légicsapásoktól beomolva és fogyva, elkezdett egyre kevésbé kalifátushoz hasonlítani, nem létezik már, ennek ellenére nem lehet eltűntnek nyilvánítani a problémát.

A szilánk-képződmények „otthon”, Irakban és Szíriában próbálnak megkapaszkodni, tovább élni. Bentről kifelé haladva mindenek előtt a Ninivei-fennsík helyzete bonyolult, a teljesség igénye nélkül jegyezve a szereplőket: itt vannak a kurd pesmerga erők, az iraki 16. hadosztály egységei a Moszul–Erbil út védelmére, és az iraki rendőrség egységei rendfenntartó szerepben. Itt a Babilon-dandár, a Népi Mobilizációs Erők (PMU) tartozéka, amelyet egy keresztény vezet, de síita arab legénység a része, amelyeket ebbe a képletbe az Irán által támogatott Badr-szervezet hozott. Ott van a többnyire keresztény legénységű, amerikai kiképzésben és fegyverzésben Ninivei-fennsík Védelmi Erő (NPU), elvileg a PMU, azaz Bagdad ernyője alatt. Ezek a keresztény részek védelmét látják el. Említendők a kurd Ninivei-fensík Védői (NPG), amelyek a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) támogatását élvezik. Ugyancsak a régió északi védelmét látja el egy szintén kurd egység, a Ninivei-fennsík Erői (NPF), amely az asszír képviseletet is jelentő iraki keresztény párt fegyveres végtagja. Elméletben létezik cél: a Moszulból és környékéről elmenekült civilek visszafogadása, illetve a DAESH kiszivárgás és visszaszivárgás megállítása, de hiányzik a koordináció és hiányzik már az igazi fő cél: Moszul utcáról utcára való felszabadítása. Ilyen puskás és puskaporos levegőben elég egy szikra...

Néhány évtizede még turistalátványosság volt a Tal Afar-i citadella

 

Az utolsó városok

Most, hogy Moszul elméletileg teljesen felszabadult, érdemes Irak északnyugati részére figyelni. Először is Tal Afar városról és környékéről van szó, a Moszultól alig ötven kilométerre lévő terület a még DAESH-kézen lévők közül a leginkább elszigetelt vidék. Északról a pesmergák, délről, nyugatról és keletről már az irakiak szorítják. Legalább három hónap óta kevés, DAESH-generálta hír jutott innen ki, de a jelek szerint még rajta tartják a kezüket, hiszen az utolsó ismert akciók arról szólnak, hogy a moszuli baj dacára itt még zajlik a kalifátus boldog élete, főleg kereskedelem és az agrárium terén. Tal Afar elfoglalása első helyen áll az amerikai/koalíciós/iraki haderők listáján. További terület-szigetek, amelyeket még DAESH-fennhatóságúnak lehet tekinteni, Kirkuk kormányzóságban vannak, az előző helyszíntől dél-nyugati irányban, mintegy hatvan, illetve negyven kilométerre Kirkuk várostól. Mindkét szigeten még működik a DAESH dava (missziós) tevékenysége, sőt működik sajátos, inkább sárija-leckéken alapuló oktatási rendszere is. Mezőgazdasági tevékenységet is folytatnak, hisz csak így tudják fenntartani a zakat rendszerét (adományozás, rászorulók megsegítése), ez leginkább a Kirkukhoz közelibb területeken (pl. Havija város) jellemző, ahol Moszul eleste után, mintegy saját életképességüket bizonyítandó, hírek kaptak lábra, miszerint zavartalanul folytatódik a dava tevékenység, sőt még szép számú hűségtételi kérelemnek (baya) is eleget kellett tenniük.

 

Problémagóc a szír határnál

A DAESH-üzenet tiszta: Moszul eleste nem a vég, az erődváros csak egy láncszem volt a védelmi rendszerben, az ellenállás vidéken folytatódik. Ugyanakkor folytatódnak a terménybegyűjtési munkálatok, az erkölcsi rendőrség (éppen cigarettázás-ellenes kampánnyal) működik, a zakat-szervezetek még a települések tisztán, vagy működésképesen tartásában is részt vesznek. És nem utolsó sorban ott van a szír határ közelében két város, Al Qaim, és Rava, ahonnan nem érkezik olyan információ, miszerint nagyon gazdálkodnának, oktatnának, vagy jótékonykodnának a kalifátus „funkcionáriusai”, de ez a DAESH mozgásnak leginkább kedvező vidék, hiszen fele a területeknek átnyúlik Szíriába. Ez a vidék cseppet sem oly elszigetelt és egyre szűkebbre szorított, mint a többi. Összetettségében ahhoz hasonlít a helyzet, amivel a pakisztáni-afganisztáni határvidéken lehet találkozni. Többen arra számítanak, hogy a Rakkát támadó koalíciós erők segíteni fognak e porózus határ megtisztításában, lezárásában, de ez egyelőre távoli lehetőség, hiszen a terület igencsak délen van, messzi célpont, nem éri meg életeket vesztegetni rá. Egyes elemzők szerint a problémagóc felszámolására csak Tal Afar eleste után lehet számítani, ez viszont iraki faktoroktól függ, míg a határzóna biztosítása a szíriai DAESH-ellenes erők hatékonyságtól. Egységes fellépés hiányában, amint bármelyik oldal koncentrálni kezd erre a vidékre, úgy a kalifátus elemei átlendülnek a másik oldalra.

Amerikai M1 Abrams harckocsik Tal Afarban 2006 februárjában

 

Csak a névtábla változik?

Ezek tehát a helyi viszonyok és a rövid, vagy középtávú lehetőségek, ám a DAESH hosszú távú elképzelései a szervezet szétsugárzásához, így megvalósuló önmentéséhez kötöttek. Minden elképzelés szerint azon fognak igyekezni, hogy a nagyvilág felé egy új imidzset közvetítsenek, amely már nem a kalifátusról szó, hiszen ennek az ábrándnak a további fenntartása már számukra is zavaró lesz. A zavart a 2014 augusztusa óta végrehajtott 22 ezer légicsapás, a rájuk dobált több mint 80 ezer precíziós bomba és rakéta okozta, valamint az, hogy bár sokáig tartotta magát, hogy a DAESH legénység száma mintegy 30 ezer, hat hónapja jelentette az amerikai védelmi minisztérium, hogy 50 ezret öltek meg. Ennek ellenére a névbéli visszalépést nem lehet vereségnek elismerni, ami a magyarázat lehet: a helyiek összefogtak ellenünk, a nyugat is a nyakunkba szakadt, mégis képesek voltunk három évig fenntartani két országnyi területet, ha nem számítjuk ide a hatáskörük limeszén még mindig létező „vilajeteket” (pl. az afganisztáni). Ebből fognak ismét nimbuszt kreálni maguknak, ezúttal a mártíromság, az esélytelen harcban történő elvérzés többletértelmeivel. Amíg otthon a gerillataktika és a háttérbe szorítottság, hősiességgel fűszerezett harc-életmodor lesz a kifizetődő, addig a „külpolitikában” nem következik be változás. Ilyesmit már akkor láttunk, amikor a DAESH/ISIS-t még al-Kaidaként becézték: az al-Kaidának is volt kalifátus-álma, így 2002-2006 között inkább ilyesmin munkálkodott, mint a távoli ellenségre mért csapások előkészítésén, végrehajtásán. Ez a képlet akkor változott, mikor elkezdték őket szétszórni a légi hadviseléssel. Ez történik egy ideje a DAESH háza táján is, legalább egy éve él a parancs: külföldiek, ne ide jöjjetek, maradjatok otthon, harcoljatok értünk ott, ahol laktok! És ha Európáról, Amerikáról nap mint nap hallunk, akkor érdemes figyelni Bangladesre, Nigériára, Csád környékére, Jemenre, Szomáliára. Továbbá érdemes odafigyelni Afganisztánra is, ahol egyelőre nem vált valóra az a remény, hogy a tálib–DAESH ellentétekre alapozva csak ki kell várni, míg a hazai pályán játszó tálibok legyűrik az ellent. Közben már az sem új téma, hogy adott esetben tálib vezetők számára vált vonzóvá az Iszlám Állam által képviselt „nyitási” irány, voltak is ilyen értelemben érdeklődők Kandahar, Helmand, Herat provinciákban. Az az elképzelés sem valósult meg, hogy a tálibokat legyűri a milliárdokon felfegyverzett, évek óta kiképzett afgán hadsereg, s akkor majd nyugodtan fordulhatnak a DAESH és vazallusai ellen is.

*

A legfrissebb remények ahhoz kötöttek, amit évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottak: az amerikaiak lassan, de növekvő súllyal hurcolkodnak vissza, ahonnan Obama parancsára majd eljöttek. Innen levonni azonban a következtetést, hogy sikeresebb lesz a Kelet-Iránt, Pakisztánt és Afganisztánt is magába foglaló Khorasan vilajet elleni harc: kockázatos. Első látásra könnyebb a helyzet Egyiptomban, Sisi elnök keményen letör minden mozgalmat, amely nem megfelelő a szájízének, de tán itt a baj: kérdés, meddig léphet fel diszkriminálás nélkül minden politikai színezetű szervezet ellen, alapul véve a Muszlim Testvériséggel való leszámolást, és mikor robban az egész az arcába?

A Sínai-félsziget térségében továbbra sem az alapproblémákat kezelik (pl. a törzsi lakosság jogi, gazdasági, nevelésügyi, infrastrukturális magárahagyottsága), csak en bloc harcolnak a terrorizmus ellen, amibe persze belekerülnek pro-kalifátus képződmények is, de ez utóbbiaknak az elrejtőzési esélyei egészen jók.

Ezek persze mind előrevetítések, illetve gyors számbavétele a több elemző által is valószínűsített szcenáriumoknak, egy dolog azonban biztos: minél kevesebb tényleges fizikai bázisa lesz a DAESH-nek, annál inkább szüksége van arra, hogy minél szélesebb körben tönkrevágja mondjuk a nyugati ellenfél államainak szociális kohézióját, s helyébe még inkább nyújtson valamely biztosnak látszó kamu-támaszt. A folyamat már zajlik, derűsödni fog, s nem biztos, hogy előre látható módon.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!