Olasz pénzen védenék a líbiai határt

2017. 04. 10. 22:26

Líbia déli határainál hivatott megfékezni az afrikai menekülthullámot az a megállapodás, amit Olaszország kötött a térség több tucat törzsi vezetőjével. A terv sikerét leginkább maga a káoszban vergődő ország helyzete veszélyezteti. Ady András elemzése.

 

Dél-líbiai törzsi vezetők az olasz kormány tagjaival tárgyalnak  

 

A La Stampa hozta: március 31-én egyezség született az olasz fél és mintegy hatvan líbiai törzsfő között arról, hogy olasz segítséggel egymással kibékülten felügyelnek egy potom ötezer kilométeres határszakaszt, amely a közép-afrikai régióból érkező menekültek számára átjárható. Az embercsempészet óriási biznisz, elég a Csádból, Nigerből, Algériából érkezőkre gondolni. Az egyezmény a dél-líbiai törzseket köti (elsősorban a Tubu, az Avlad Suleiman, és a Tuareg nemzetségeket), és köti az olasz oldalt, amely egy másik egyezményt is aláírt: Gentiloni miniszterelnök és Niger elnöke, Mahamadou Issoufou paktuma egy 50 millió eurós olasz segélyre vonatkozik. A pénz a Líbiától délre fekvő Niger határainak védelmére költendő. Azaz ez egy gyors- és nem strukturális segély, mert ha az lenne, akkor infrastruktúrára, informálásra, szociális „hálószövésre”, munkahelyteremtésre vonatkozna, ami drágább mulatság. Másrészt mégsem akkora a bizalom, hogy a Dél mindent megold, így az ellenőrizendő határszakaszok mindkét oldalát erősítenék.

 

Az olasz kormánynak 2010 végétől (arab tavaszok kezdete) sürgős az Észak-Afrikából érkező ezrek menedzselése, a megoldáskeresés megelőzi azt az időszakot, amely a török, görög oldal és a közép- és nyugat-európai rész késői ébredése miatt annak a régiónak a problémája lett. Matteo Renzi olasz miniszterelnök elkeseredetten mondta, kénytelen lehet nyomáscsökkentést alkalmazni, engedni a menekülteket továbbmenekülni. Ez is része volt az ébresztésnek, de nem volt elég. 2016 márciusában Renzi addigi igyekezete a Frontex (az Európai Unió határőrizeti szerveinek koordinációjáért felelős intézmény) erősítéséről átkerült egy Afrika Alap létrehozására. Ez az alap épp a fent említett strukturális összegek megteremtésére vonatkozott, és az Európai Beruházási Bank biztosította volna, úgynevezett közös európai menekült-kötvényekből. A Renzi-terv Berlin ellenkezésén bukott el, de újabban Angela Merkel járja Észak-Afrikát: 2016 októbere Mali, Niger, Etiópia, majd Csád és Nigéria elnökeinek fogadása, aztán 2017 márciusa Egyiptom és Tunézia. Közel a szeptemberi német szövetségi választás, így más szelek fújnak: Észak-Afrikának menekültügyi címkéjű segélyek, ottani táborok létrehozása és a beinduló visszatoloncolás a jellemző. A Frontex Triton tengeri határ-ellenőrzése ellen hangosabbá vált a jogvédők hangja, úgy tűnik, a líbiai partokig el nem érő akciórádiuszú védzóna kevés emberélet-mentessél foglalkozik, és sok visszatoloncolással. Ott van a Mare Nostrum-program is (születése a 2013 őszi lampedusai szerencsétlenséghez köthető), amely még az Amnesty International szerint is hatékony életmentő, el is ér az észak-afrikai partokig, de nincs katonai kényszerítő ereje. Pedig a kérdés megoldására csak egy lehetőség volt: feltérképezni az embercsempész-útvonalakat, felszámolni azokat, a lassan mobilizálódó európai tengerészeteket is bevető országok hatáskörét a líbiai partokig, a partokra kiterjeszteni. Ám ez líbiai ellenállásba ütközött: szuverén felségvizek, ezt nem lehet! Maradt, ami maradt: a tengeren elkapni a csempészeket mindenféle tűzparancsot nélkülözve, a menekültek átvétele/visszatoloncolása, a hajó/csónak elkobzása, a csempészlegénység ingatag jogi lábakon álló fogvatartása. Nehézkes eljárás: az őrlánc szemei hézagosak, a kapkodás és a sürgető helyzetek halmozódása indirekte is hozzájárult a tragédiák sokasodásához. Most úgy tűnik, a nemzetközileg elismert egységkormány elfogadta, pár hónap múlva kapjanak 10 gyorsnaszádot az olaszoktól, hogy lezárják az északi áteresztőzónát. Rögtön eszembe jut az az a pár napig életképes egyezmény, amely februárban arra lett volna hivatott, hogy az északi partokon kezelje a menekültügyet. Az egységkormány benne volt, Fájez esz-Szarradzs és Gentiloni alá is írtak, aztán a tobruki parlament megtorpedózta az egészet, mondván: az egységkormány nem képviseli az egész országot, őket semmiképp, így nem dönthet.

Szintén februárban kérdezték meg a tripoli Nemzeti Tanács elnökét, igaz-e, miszerint az északi parti települések polgármesterei Olaszországban tárgyaltak az embercsempészetről azon az alapon, hogy az ellenlépés csak helyileg hatékony. A találkozó Marco Minniti belügyminiszterrel történt, aki cserébe kiképzést, felszerelést, pénzt ajánlott az elöljáróknak. A Nemzeti Tanács elnöke kereken tagadta ezt, mert... nem tudott róla.

Angela Merkel kancellár észak-afrikai körútja idején Maliban   Fotók: La Stampa

 

Líbiában egy országot blokkol a megosztottság: a nyugati résznek Tripoli parancsol, a keletinek Tobruk. 2014-ben parlamentet választott az ország, amely aztán otthagyja Tripolit és külön kormányként működik Tobrukban. Amikor az ország összeomlással fenyeget, amikor minden nyomorúság tetejében megjelent az ISIS is, akkor kapott igazi szerepet Khalifa Haftar tábornok, aki a maradék hadsereg bizalmát bírva kissé lecsapott Tripolira is, majd Tobruk felé lendült. A két „főváros” közt eredményes ISIS-ellenes munkát végzett, és Tobrukból érte el azt, amit senki más: kézben tartja Líbia olajiparát, a partvidék nagy termináljait, ott a lehetősége, hogy pénz-infúzióval élessze fel a tetszhalott országot. Csak hát mondják, erősen orosz oldalra húz, annó ott is kapott tiszti-iskolázást, ő az a líbiai, aki otthonos Putyin Moszkvájában, és otthonos az egyetlen orosz repülőgéphordozón is. Katonai eredményei kiváltották egy másik generalisszimusz elismerését is, aki Egyiptom vezetője, és egyelőre Trumpnak jobb barátja, mint Obamának volt. El-Sisinek az is szabad volt, ami senki másnak: amikor Szirte ISIS terrorja miatt egyiptomi kopt-keresztények haltak meg, az egyiptomi vadászgépek szabad-büntető berepülésekbe kezdtek. Csakhogy ameddig a két „fővárosú” országban a több száz militáris szervezet, törzsek, az al-Kaida és az ISIS líbiai oldalágai harcban állnak egymással, ameddig sokan egy tábornok (tán sima hadúr) és ütőképes reguláris serege kegyeit lesik, s udvarolják körbe ugyanőt a regionális és extra-regionális hatalmak, addig ki törődik a menekültüggyel? Eddig azt lehetett mondani, hogy az európai országok többsége és Amerika az egységkormányt támogatta, míg Egyiptom, az Emirátusok, Oroszország a Haftar-komponenst, de ez változni fog. Washington eddig emberjogi kérdések, Murszi-leszámolás, Muszlim Testvériség-leszámolás, katonai diktatúra miatt hidegen kezelte el-Sisit, de Trump nem a skrupulusok embere.

Gentiloni olasz miniszterelnök Mahamadou Issoufou nigeri elnökkel. Ötvenmilliós paktum

 

Hova fér ide a líbiai menekültkérdés?  Északon csupa instabilitás, márciusban a Haftar-ellenes Bengázi Védelmi Brigádok és a Christopher Stevens meggyilkolásáról ismert Ansar al-Sharia emberei elfoglalták Sidra és Ras Lanuf olajtermináljait, Haftar és a Líbiai Nemzeti Hadsereg a hó közepére már visszanyomta őket a dél-nyugati Jufrába. Tripoliban közben ismét fegyveres frakciók harcoltak egymással, s félő volt, nehogy a miszrátai erők is bekapcsolódjanak. Tán a Dél ígéretesebb? Jól hangzik: a dél-líbiai menekültkérdés megoldásával megoldódik a dél-európai menekültkérdés. Itt azonban megáll a reménykedés, és figyelmeztető jel, hogy Kadhafi halála után e régió védelmét –nemzeti sereg hiányában – mindenki az éppen baráti törzsekre bízta. Erről a vidékről származnak a tuaregek, akik fontos szerepet játszottak Kadhafi fegyveres alakulatai között (pl. testőr-elitgárda) és déliek az „ősellenségek” is, a tubu törzs tagjai. A tubuk a diktátor idejében hátrányos helyzetben voltak, de mivel a forradalom idején ügyesen helyezkedtek, ma már ott is éreztetik jól felfegyverzett hatalmukat, ahol etnikai kisebbségben vannak. A tuaregek együtt vesztettek Kadhafival. Egyébként a déli részeken is jól elkülönül a két törzsi konglomerátum: a délkeletiek a tubu-részek, Qatrum, Murzuk, Kufra, míg délnyugatiak és néhol centrális-déliek a tuaregek (Ghot, Ghadames). 2011 után a tuaregekről sokan hitték, hogy a tripoli kormány mellé állnak, ám kiderült, Haftar generális csapataiban is jelen vannak Tobrukot képviselve. A tubukról még mindig azt hallani, hogy Tobruk emberei, ami szintén Haftar érdekköre. Továbbá, ha egy tuareget kérdeznek meg, akkor azt mondaná, a tubuk zöme csádi eredetű, ha meg a tubuk véleményét kérdik, úgy a tuaregek mind Maliból jöttek iszlamista doktrínájukkal együtt, s mert nem jött össze nekik egy iszlám kalifátus-szerűség, Líbiát lakják, veszélyeztetik. Apropó: miféle optimista menekültügy-intézés lehetséges ott, ahol közben tuareg vezére kerül a felújított al-Kaida (AQIM) franchise-nak (Maghreb és Szahel régiók), amely az ISIS térvesztése miatt terjeszkedik. A szövetség Támogatás az Iszlámnak és a Muszlimoknak névre hallgat (Jamaat Nusrat al-Islam wal Muslimeen) és áll a tuareg Ansar Al-Dine, a Belmoktar-féle Mourabitoun, az AQIM-Szahara tömörülésekből. Tovább: a képlethez tartozik az arab-berber törzseket (is) jelentő Awad Suleimani konglomerátum, amely inkább az ország központi és északi részeit lakja, akik viszont halálosan gyűlölik Kadhafi egykori törzsét (a Kadhafa-t). S hogy az itteni helyzet mennyire gyúlékony? Hallottak a 2016 novemberi „líbiai majomháborúról”? A gyúanyagnak többféle leírása van, de valami ilyesmi történt: egy kadhafa boltos kedvenc majma játékosan letépte egy suleimani törzsbeli iskoláslány kendőjét, tán meg is karmolta az arcát, mire a csoportot felügyelő soleimani férfiak felkoncolták a tulajdonost majmostól. Sabha oázisvárosban ezután szabályos háború alakult ki tankokkal, rakétázásokkal, sok halottal.

Az ország déli része szegény, majd egyetlen jövedelmük az ember, a fegyver, a minden csempészése, a ki tudja melyik fővároshoz tartozás nem jelent se stabilitást, se pénzt, se irányt, jövőt alig. Drukkolok az olasz terv sikerének, annak, hogy az embercsempészet sérüljön és ne az emberi jogok, s az is izgalmas lenne, ha az északi országrészek nagy politikai, adminisztratív, gazdasági egységesülése mondjuk délről indulna. De ezt már csak „halkan” remélem.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!