Padánia felé félúton?
2017. 10. 24. 18:11Szilágyi Aladár összefoglalója a Lombardiában és Veneto tartományban rendezett, több autonómiát célzó népszavazás hátteréről.
A népszavazásról tájékoztató reklám egy milánói buszon
A régiókat irányító Északi Liga, mely hat autonomista mozgalmat tömörít, október 22-én bonyolította le a Lombardia és Veneto státusának módosítását célzó népszavazást, melyet a két régióelnök kezdeményezett. Mindketten a szeparatista Északi Liga tagjai, korábban miniszterei voltak a Silvio Berlusconi vezette kormányoknak. A radikálisan jobboldali irányultságú Liga mellett Berlusconi jobbközép alakulata, a Forza Italia, illetve a populista 5 Csillag Mozgalom is támogatta a referendumot. A baloldal megosztott volt a kérdésben.
A Liga legfontosabb irányelve, hogy az olasz államot át kell szervezni, nagyobb önrendelkezést adva a régióknak. A formáció a pénzügyi önállóság mellett a bevándorlás megállítását, illetve az Európai Uniótól való távolodást tűzte ki céljául. A referendum nem kötelező érvényű, csupán véleménynyilvánító jellegű. Lombardiában a résztvevők 95 százaléka voksolt igennel a nagyobb autonómiára, mintegy 30 százalékos részvételi arány mellett, míg Venetóban az igenek 98 százalékot értek el, 50,1 százalékos részvétel mellett.
Kampánya során az Északi Liga azzal érvelt, hogy az Olaszország gazdasági motorjának számító Veneto és Lombardia adóterhei elviselhetetlenekké váltak: Lombardia éves szinten 57,6 milliárd eurót, Veneto pedig 19,3 milliárdot utal az államháztartásnak Rómába. Az Északi Liga ezeknek az összegeknek minimum felét tartaná északon, s nagyobb önállóságot szorgalmaznak a migrációs politika és a biztonság terén.
Velencei zászlóval a győzelmet ünneplő autonómia-pártiak
A kezdeményezők „rendkívüli státusú régióvá” alakítanák a két északi tartományt a politikai és közigazgatási autonómia bővítésével, és azt követelik, hogy a római kormány ismerje el Venetot és Lombardiát Olaszország „legproduktívabb motorjaiként”. Egyébiránt – Spanyolországgal ellentétben – az olasz alkotmány lehetővé teszi, hogy a régiók nagyobb autonómiát igényeljenek.
A követelések súlyát árnyalni kell: először is a két régió nem az elszakadásról, hanem meghatározott körű autonómiáról mondott véleményt, másrészt a szavazás nem ügydöntő, harmadrészt nem kaptak rá felhatalmazást a központi kormányzattól. Olaszország területi integritása nincs veszélyben. Egyelőre – tegyük hozzá –, hiszen Veneto tartomány vezetője, Luca Zaia máris deklarálta, hogy a népszavazás csupán egy permanens elszakadási folyamat első lépése. A cél a fokozatos hatáskörelvonás a centrumtól a régiók felé, ami majd lavinaként vonzza a további hatásköröket a függetlenség kivívásáig. A Lega Nord nem mindig hangoztatott végső célja az elszakadás. Nem azért, mert kulturálisan, történelmileg nem tudnának azonosulni az egész csizmával, szinte kizárólag gazdasági érdekből. Lombardia és Veneto Olaszország két legfejlettebb, leggazdagabb régiója, előbbi európai viszonylatban is az egyik legerősebb. A Lombard tartományi vezető, Roberto Maroni úgy fogalmazott: „Mi az olasz nemzet része maradunk több autonómiával, míg Katalónia az EU 29. tagállama akar lenni. Mi nem. Még nem” – mondta.
Nem új keletű az északi „gazdasági nacionalizmus”, de politikai manifesztációjára a kilencvenes évekig kellett várni. Ekkor jelent meg a Lega Nord, amely kikiáltotta Padánia függetlenségét. Az, hogy az úgynevezett Padániának (ami magában foglalja Lombardia és Veneto mellett Liguriát, Trentinot, Aostát, Piemontot, Emilia-Romagnát, Toszkánát és Friulit) semmilyen történelmi előzménye nincs, Umberto Bossit, a Lega egykori elnökét nem zavarta. Az LN megpróbálta megalkotni a kreált Padánia múltját, mondván az észak-olaszok gyökerei az északon a középkorban meghonosult germánokig, jelesül a longobárdokig nyúlnak vissza. Azt, hogy az egységes múltú és kultúrájú Padánia képe csak legitimálni hivatott a gazdasági öncélúságot, alátámasztja a tény, hogy Padánia kulturálisan eleve a leginkább heterogén, szemben a déli, Róma-Nápoly központú Mezzogiorno olasz homogenitásával. Így tehát a „padánok” függetlenségi törekvése nem szolgál más célt, mint azt, hogy az egyéni boldogulásukat ne hátráltassák az adópénzeket feneketlen gyomorként nyelő déliek. A kreált identitás mindenesetre sikeres volt: Milánóban járva legalább olyan gyakran találkozhatunk zöld-fehér lombárd szimbólumokkal, mint az olasz trikolórral…
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
