Püspökfürdő 1. – A kihagyott „s” betű

2017. 02. 13. 15:02

Félixfürdő históriája után PÉTER I. ZOLTÁN helytörténész új sorozata a közeli Püspökfürdő történetét idézi fel. Ám mielőtt elmerülünk a boldog békeidők fürdővilágában, eloszlatjuk két síremlék és egy megspórolt betű mítoszát.

 

A román kori stílusjegyeket viselő, 13. századi demsusi ortodox templom, ahol a római sírkövek ma is megtalálhatóak

 

Püspökfürdő, mai hivatalos nevén Május 1. fürdő – vagy ahogy régebben nevezték, Szent László fürdő – a legrégibb időkben is lakott terület volt. Ezt bizonyítja a későbbi hullámfürdő közelében, a Pece bal partján talált néhány neolitikumi kerámiatöredék és kőamulett. Bár a történészek szerint a vidék nem tartozott a rómaiak fennhatósága alá, a kapcsolat nem zárható ki. Ezt bizonyítják az 1884-ben és 1887-ben itt talált római érmék.

„A rómaiak Kr.u. 104–278 között szabadon járnak-kelnek ezen a vidéken is, ismerik annak népét és használják gyógyforrásait, így a Várad melletti fürdőt is” – állapította meg Cséplő Péter a Borovszky Samu által szerkesztett és 1901-ben megjelent Biharmegye és Nagyvárad című monumentális kötetben. Cséplő szerint: „E feltevésünket megerősíti az itt talált 450 római érme, melyek mind a római császárság fénykorából valók, Traján és Hadrián idejéből.” A Tudományos Gyűjtemény 1824. 2. kötetében Haliczky Antal azt írja, hogy a váradi fürdőben (hogy melyikben, nem említi) két római feliratos síremlékkövet találtak. Az egyiknek fölirata ez: Valeriae / VIX. AN. XXIX. / T. FL. APER. / SCRIBA. COL. SAR. / CONIUGI. /CARISS.

Vagyis: Valeriai, vixit annos 29 Titus Flavius Aper scriba coloniae Sarmisagetusae conjugi carissimae. Magyarul: Valeriának, ki 29 évet élt, Titus Flavius, Sarmisaegetusa colonia írnoka emelte, legkedvesebb feleségének. Sarmisaegatusa, mint tudjuk, a mai Várhely helyén állott, a hátszegi völgyben.

A másik kő felírása: C. LONGIN. / MAXIMO / VIX AN XVII / JULIA APHRODISIA / B. M. P., vagyis: Cajo Longino Maximo, vixit annos 57 Julia Aphrodisia, conjugi bene merenti posuit. Magyarul. Cajus Longinus Maximusnak, ki 57 évet élt, készítette Julia Aphrodisia, nagyon érdemes férjének. E feliratból csak annyit látunk, hogy C. L. Maximus, már idősebb lévén, valamely baja ellen a váradi fürdőkben keresett enyhülést, de itt meghalt. Ma ezek a sírkövek a váradi fürdőkben sehol sem találhatók.” (képünkön)

Tegyük hozzá: soha nem is voltak a fürdő területén, bár a román és magyar történészek később is idézték Cséplő Péter hibás megállapítását. Karácsonyi János, a tudós főpap bizonyította be, hogy e sírkövek soha sem voltak Püspökfürdőn, hanem a 13. században emelt demsusi templom oszlopaiba vannak beépítve.

Karácsonyi János a Nagyvárad napilap 1927. július 17-i számában közölt Kavarodás Nagyvárad város történetében egy kisbetű miatt című cikkében cáfolta Cséplő megállapítását. Leírta, hogy bár 1871-től lakott Nagyváradon, nem látta, hírét sem hallotta a sírköveknek. Hová lettek a kövek – kérdezte Karácsonyi –, amelyeket nem látott Cséplő sem, aki pedig jól ismerhette mindkét fürdőt.

Karácsonyi megvizsgálta Haliczky Antal személyét, aki Cséplő állítása szerint írt e két sírkőről a már említett Tudományos Gyűjteményben. Haliczky 1814-től a Nemzeti Múzeum régiségtárának őre volt, Budapesten kívül soha nem kutatott, ezért a Tudományos Gyűjtemény megírásakor egyéb írók műveire hagyatkozott. Esetünkben Lazius Farkas 16. századbeli osztrák történetíró és régiséggyűjtő könyvére. „Lazius, amikor kezébe vette Magyaricsei János nevű tudós feliratgyűjteményét – amelyben szerepelt ez a két római kori sírkő is –, úgy gondolkodott, hogy Magyaricse Varasdtól délkeletre fekszik, így a feliratokat a rómaiak által is használt varasd-toplicai fürdőhelyen találhatta, ezért a két sírkő leírása elé Lazius odajegyezte: in thermis Varasdinensibus, azaz a varasdi fürdőben. Lazius hibáját Haliczky azzal tetézte, hogy kihagyott egy „s” betűt, így lett: in thermis Varadinensibus, amit le is fordított: Nagyváradon a ferdőbe találtattak két római emlékkövet.” (Karácsonyi János)

E két sírkövet a Hunyad megyei Demsus (románul Densuș) templomában találhatta. Ott bukkant rájuk 1787-ben egy Hohenhauser nevű osztrák tudós is, majd látta és újra leírta azokat 1870 táján Mommsen Tivadar, a világhírű tudós. Ő azt is megállapította, hogy Valéria sírköve a demsusi templom második oszlopába, Longinusé pedig a templom negyedik oszlopába van befalazva. Ezeket az egykor Sarmisegetuzába vezető út melletti sírköveket felhasználták az egykori templom építésénél a 13. században az oszlopok megerősítésére.

Mindezek a bizonyítékok cáfolják Cséplő Péter állítását, miszerint ezek a kövek valaha is Püspökfürdőben lettek volna!  De hogy semmi kétségünk se legyen afelől, hogy a már említett román stílusú templomban ma is láthatók másodlagos felhasználással beépítve ezek a sírkövek, levélben kértük még az 1990-es évek derekán ennek megerősítését a demsusi ortodox paptól. Nos, a pópa igazolta, e két sírkő valóban a templomban található. Közölte a latin feliratok szövegét is, amelyek néhány jelentéktelen betűváltozattól eltekintve azonosak a Cséplő által publikáltakkal. Így tehát bizonyított, hogy a két római kori sírkövet soha sem láthatták a Püspökfürdő területén. Mindez nem jelenti azt, hogy a történészek a jövőben is ne hivatkozzanak majd Cséplő Péter hibás megállapítására…

 

(Folytatjuk)

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!