A Freedonia hadművelet 1.

2017. 07. 13. 10:05

Évente száz újságíró hal meg katonai övezetekben, a válságzónákban átalakul a haditudósítás, a krízishelyzetekben végzett újságírói munka jellege, tétje. A felkészülést ma gyakorta fegyveres testületek segítik. Parászka Boróka riportsorozata arról, mit keres egy magyar újságíró a román hadseregben.

 

A Marosvásárhely környéki kiképzésben részt vevő újságírók csapata. Különféle motivációk

 

„Kisfiam, tedd le azt a fegyvert, emberölésre alkalmas” – alig tudtam visszafojtani ezt a mondatot, amikor életemben először haladtam át felfegyverzett férfiak között, katonai ellenőrző ponton, az iraki-török határövezetben. Egészen közel állt hozzám egy kamaszkorú fiú, pattanásokkal az arcán, golyóálló mellényben, sisakban. Két kezével fogta a maga elé tartott puskát, éreztem a fegyver olajos, fémes szagát. Követtem az előttem álló őr ide-oda cikázó tekintetét: negyven fok körül lehetett, rajtam kendő, ilyen-olyan kelmék, amelyekkel sikertelenül próbáltam elvegyülni a közel-keleti tömegben. A fiún fekte egyenruha, talpig begombolva, a sisak alól folyt róla az izzadság. Végtelen időnek tűnt, ahogy ott álltunk egymással szemben. Képtelen voltam levenni róla a szemem, képtelen voltam tovább lépni a fegyver előtt, követni a szabályokat, amelyeket a körülöttem hömpölygő tömeg láthatólag ismert, és mindenféle ellenállás nélkül be is tartott. Senki sem sietett, senki nem késlekedett. Óvatos, előre kiszámított mozdulatokkal haladtak, vagy torpantak meg az emberek, ahogy az újabb és újabb parancsszavak ezt éppen diktálták. Csak én voltam az, aki nem lépett a többiekkel egyszerre. A fiú tekintete, a fegyver nem engedett. Mi történik, ha tényleg rám fogja? Hogyan szűkül a pupillája, amint célra tart? Mit teszek én? Megrémülök? Magasba tartom a kezem, mint a filmeken? Futok? A földre vetem magam? Könyörgök? Hallgatok? Fogalmam sem volt akkor, mire lennék képes a következő pillanatban. Lassan, nagyon lassan lépdeltem tovább végül, ráhagyatkozva a tömeg sodrására. Egyetlen vágy maradt bennem: kivenni a fiú kezéből a fegyvert, eltolni magamtól a puskacsövet. Fegyveresek és fegyvertelenek, parancsolók és engedelmeskedők egymással szemben: hogyan lehetséges ez?

Azóta sok-sok fegyveres ellenőrző ponton áthaladtam. Láttam útzárakat, elbarikádozott területeket, kitelepítést, bevonulást, elvezetést. Megtanultam, mi volt az a „fegyversokk”, amit átéltem. Megtanultam rezzenéstelen arccal engedelmeskedni, kellő mértékben ellenállni, elviselni az igazoltatást, motozást: mindent, ami a válságövezetek környékén megszokott, és amely a békéhez szokott emberek számára különös, nyomasztó. Ezekben a válságövezetekben olyasmiket lehet megérteni az emberi viszonyokról, egymásrautaltságról, szembenállásról, törvényességről és törvénytelenségről, a számunkra elvehetetlennek és megingathatatlannak tűnő béke illúziójáról, amit sehol máshol. A válságövezet úgy működik, mint a lencse fókuszpontja: ha igazán élesen, pontosan akarsz látni, érteni egy korszakot, ide kell összpontosítani.

A válságövezetekből nehéz elmenekülni, ahogy nehéz oda bejutni is. Az egyik lehetséges módja ennek, a szervezeti támogatás. Van néhány olyan alap-fórum, amely anyagilag, szakmailag is támogatja a krízis térségekben dolgozó újságírókat. A másik a katonai kontingensekhez, egységekhez való csatlakozás. (A harmadik a külön utas, szabadúszó munka – amely valamelyest folytatható, ám bizonyos akadályokat pedig már nem lehet így bevenni). A szervezeti támogatásnak, vagy a katonai egységekkel való együtt haladásnak ma gyakori feltétele, hogy az újságírónak legyen katonai képzettsége, illetve tudjon részt venni az életmentésben, egészségügyi segítségnyújtásban. A sokadik ilyen, alapítványi pályázatba futottam bele az idén, így történt, hogy végül, leküzdve a fegyverekkel, fegyveres testületekkel szembeni averzióimat, a fegyversokk emlékét, jelentkeztem a román nemzetvédelmi minisztérium által újságírók számára szervezett képzésre.

A különböző országos és nemzetközi szervezetek érzékelik, hogy változásra van szükség a válságövezetekben folyó újságírói munkát illetően. Fegyveres konfliktusokban évente hozzávetőleg száz kolléga hal meg, 2016-ban ez a szám némileg csökkent, 74 áldozatról tud a Riporterek Határok Nélkül, de a magyarázat valószínűleg az: nagyon sok tudósító hagyta el a legveszélyesebb zónákat, Líbiába, Szíriába például kevesen jutnak el, és kevés professzionálisan közvetített információ jut ki onnan. A változás egyik módja az, ha a fegyveres konfliktusokat az eddiginél jobban felkészített emberek közvetítik. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a szakmai szervezetek és a fegyveres testületek együttműködnek. Az újságíró kiképzéseknek van már bizonyos protokollja, múltja, a román honvédelmi tárca például – mint megtudtam a szervezőktől – belgiumi minta alapján szervez immár tizennégy éve ilyen programokat. 

Bal oldalt: ismerkedés a gázmaszkkal, jobbra: a bevetésre kész szerző sisakban, golyóálló mellényben  Fotók: Nemzetvédelmi Minisztérium (mapn.ro)

 

Súlyos előítéletekkel vállalkoztam a részvételre: a fegyveres testületekkel általában, a romániai erőszakszervekkel szemben különösen bizalmatlan vagyok. Előttem áll egy kellemetlen hét, amikor be kell majd járni a katonai központba, ahol egy golyóstollat pattogtató tiszt csupa unalmas, felesleges dolgot diktál majd, körülbelül úgy, mint amikor munkavédelmi képzésen vettünk részt, és megtudtuk, hogy a rádiós terepmunkához hideg időben ajánlatos két alsónadrágot felvenni. Erre készültem: a hazai bürokrácia és alibimunka útvesztőire, amit ha kellő türelemmel végigjár az ember, a végén kap majd valami papírt, igazolást, diplomát, zöldutat a következő akadályig.

Néhány héttel a Marosvásárhelyre tervezett kiképzés előtt egy hasonló amerikai programon vettem részt a Balkán térségében dolgozó újságírókkal. A belgrádi tréning intenzív volt, sok-sok, a török-görög válságövezetet érintő munkával, így alig figyeltem arra, nekem a marosvásárhelyi laktanyában is jelenésem van. Utolsó percben estem be a hazai kiképzésre, ami a várakozásaimmal ellentétben tényleg kiképzés volt. Egész napos, intenzív gyakorlati és elméleti oktatással. Első este alkudozni kényszerülök: a szabályzat szerint a kiképzés ideje alatt a kaszárnyában kellene laknom, eltávozás nélkül. Én azonban éjjel dolgozom: a török-görög válságprogramot szervezem, internetes interjúkat rögzítek. Továbbá: én vagyok az egyetlen nagycsaládos résztvevő, főzni, családot szervezni krízisövezetben, háborús és békeidőben is kell. Még továbbá: bármilyen fegyelmezettségre tettem is szert, azt azért nehezen tudom elviselni, hogy a kaszárnyaajtó akár rövid időre is bezáródjon mögöttem. Sikerül meggyőzni a szervezőket, kora reggel érkezem, este távozom: éjszakára hazamehetek.

Napközben azonban a Vitéz Mihály dandár helyi zászlóalja, az afganisztáni bevetésekben is résztvevő „Sasok” képeznek ki. Első nap a zászlóalj tagjai és az újságírók is ismerkednek egymással. A szakmabeliek a lehető legkülönbözőbb szerkesztőségekből érkeztek. Közvetlen háborús tapasztalata senkinek sincs, de mindenkinek van valamilyen személyes motivációja. Akad olyan, akit bevallottan a fegyveres testületek iránti szimpátia, a „fegyverfétis” hajt. Van, akit szintén a válságövezetek érdekelnek. A hivatalos bemutatkozás után, magánbeszélgetésben mesél arról egy bukaresti operatőr, hogy milyen nyomás alatt dolgozik. Órákon keresztül áll, felszereléssel a vállán a legkülönbözőbb hivatalok, ügyészségek, bírósági bejáratok előtt, a „korrupcióellenes harc” frontján. Az a dolga, hogy ellesse a letartóztatások, szabadlábra helyezések, elvezetések pillanatait tömegben, rendőrök, sajtós kollégák, drukkerek és ellendrukkerek gyűrűjében. Állóképességre, tűrőképességre van szüksége, neki ezért is hasznos ez a kiképzés. Általános derültséget kelt, hogy itt van az ortodox vallási csatorna, a Trinitas egyik munkatársnője is: telt, szőke, babaarcú fiatal nő. Azonnal ragadványnevet kap: „Isten segítsen”-nek (Doamnă ajută) szólítják előbb a zászlóalj, majd az újságíró csoport tagjai is. Szintén magánbeszélgetésben mondja el: nagyon foglalkoztatja a közel-keleti keresztények helyzete, és az is, milyen a hadseregben a lelkigondozás, ebbe szeretne belelátni, ezért van itt.

(Folytatjuk)



Ez is érdekelheti...

A Freedonia hadművelet 2.
A Freedonia hadművelet 3.
A Freedonia hadművelet 4.
A Freedonia hadművelet 5.

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!