Bánság: dohogó didergők

2021. 10. 26. 21:34

Fűtés nélkül maradt Románia egyik legnagyobb és legfejlettebb városa, miután a gázszolgáltató leállította a további szállításokat, miután a helyi közműcéget csődeljárás alá vonták. Magyari Sára érintettként is foglalta össze a temesvári helyzetet.

Temesvár, ahol ma nem csak a Bega vize hideg

 

Október utolsó hetében Temesváron jó 50 ezer háztartás és persze kórházak maradtak fűtés és meleg víz nélkül. Mert a Colterm, a városi távfűtést biztosító vállalat fizetésképtelenné vált. Még jó, hogy a közoktatásban kényszervakáció van a járvány miatt, ülhetnének a diákok kabátban a padokban.

Amióta az eszemet tudom, ez mindig így volt. Aztán mindig lett valahogy fűtés és meleg víz. Bevallom, nem tudom, hogyan. És azt is bevallom, nem is nagyon érdekel, mert adófizető polgárok vagyunk. Máskor is megszavaztunk vagy sem városvezetéshez értő vagy sem muksókat meg anyuskókat, akik ott – a város élén – valamit csináltak, hogy az emberek ne fázzanak télvíz idején.

Most viszont tény, hogy nincs fűtés és meleg víz. A polgármester és a tímje (szándékosan nem írok csapatot) mossa kezét – remélem, jéghideg vízben teszik – ők nem hibásak. Ezt örökölték. Nem ők, hanem az elődök. A másik – a hibás. Csak hát van olyan, hogy felelősség. Nem tudom, hogyan lehetne megértetni evvel a megmentő vezető bagázzsal, hogy a világ keleti felén a férfimagatartáshoz hozzátartozik a vállalás. Olyan rettenetesen konzervatív, divatjamúlt kulturális elvárásaink vannak egy hímneművel szemben, hogy tudjon megoldani dolgokat. Ha ráadásul vezető is az ipse, akkor nemcsak elvárjuk, hanem kötelessége is megoldani az ilyen apróságokat. Ettől lesz valaki polgármester vagy tímtag. Nem csak a kapott szavazatok számától.

Egy éve írtam a honatyák eskütételéről. Pontosabban arról, hogy sokan sem a Bibliára, sem az Alkotmányra nem esküdtek. Így nem nagyon lehet tőlük számonkérni semmit sem. Nem is nagyon hagyják, hiszen másokra mutogatnak. Valamikor ifjú koromban dolgoztam ovisokkal és kisiskolásokkal: ott tapasztaltam ezt az egymásra mutogatást.

Közben azért számolok is: tavaly szeptember 27-én voltak a helyhatósági választások. Azóta eltelt 13 hónap. Ez több mint egy egész év. Majdnem 400 nap. És a Colterm ügye minden ősszel aktuális – meg év közben is, de itt az alföldön, júliusban nem nagyon szoktunk fázni a 40 fokokban. Szóval, lett volna idő foglalkozni a télidőre szánt meleggel.

Itt a Bánságban, az emberek egy része, a józan paraszti eszére hallgatva, nyáron már meg szokta venni a téli tüzelőt. Miközben jövök-megyek a megyében, látom a falvakon, hogyan vágják és hordják be a tűzrevalót. Nem tudom, milyen végzettségű emberek. De tudják, hogy télire valamivel fűteni kell. És megoldják. Valahogy.

Közben olvasom, hogy a városvezetés segítséget kér a romániai gázszolgáltatóktól. Ez olyan nonprofit adománygyűjtés ízű, csak hát az elmúlt időszakban nagyon sok segítségre volt szükségünk – vagy szükségük. És azt kunyerálással nem lehet elintézni. Közben azt is olvasom, hogy ha a Colterm önkormányzati finanszírozású marad, akkor a város jövője forog kockán. Halkan szólnék, ahhoz kellene egy kis jelen is, mert ha a lakosság egy része most megfagy – vagy csak összeszed jó alapos betegségeket – szintén most, akkor lőttek a jövőnek.

Azt is olvasom, ebben az évben több mint 130 millió lejt fizetett vissza a város a szolgáltatónak, és hogy ebből az összegből akár két iskolát is fel lehetett volna építeni. Vajon tudja a városvezetés, hogy jópár éve Temesváron is inkább bezárni szokták az iskolákat, mert nincs elég nebuló?! Persze, ismerem a retorikai fogásokat: ez hangzik jól. De talán aktuálisabb lett volna azt mondani, ennyi pénzből újabb temetőket nyithattak volna. Mert ugye itt ez a kovid, amely mostanában igen kaszál – számok szintjén mindenképpen. Az elmúlt egy héten folytatott minikutatásunk, ahol a helyi lelkészektől és atyáktól kértük be a temetési számadatokat fél évre visszamenőleg, azt mutatja, hogy nem emelkedett, sőt, egyelőre csökkent a temetések száma. Tény, hogy ezek csak a magyar adatok. Lehet, igaz az a mémszöveg, mely mostanában járja a netet, hogy jó ma magyarnak lenni Romániában, mert négypercenként meghal egy román kovidban?

Szóval, olvasom a híreket. Hallgatom az emberek beszélgetéseit sorbanálláskor. Ja, mostanában mindenhol sor van: a postán, a patikák előtt, a bankban, de még a kenyeresnél is. Olyan kommunizmus fílingem van. Csak az árak térítenek észhez: ez már a vadkapitalizmus maga. És persze megcsap az új ember és új világ szele – ahol már nincs olyan, hogy megoldom. És olyan sincs, hogy vállalom. Van helyette egy majdnem kulturális főváros didergő emberekkel és hideg vizes kórházakkal…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!