Simon Judit: Oltomiglan napló 24.

2021. 02. 14. 20:13

Megjött az új esztendő, vele együtt a mindenévi remény: jobb lesz, mint az előző. 2021-nek nem nagy kihívás jobbnak lenni, úgyhogy, hátha tényleg. Látszik a fény az alagút végén, és én nagyon remélem, nem vonat világít, hanem az oltás megfékezi ezt a mindent leállító, felborító járványt. Addig is, engedve kedves emberek unszolásának, naplót írok. Nem tudom, hány napig vagy hétig, esetleg hónapig tart, csak akkor zárom le, ha megkaptam a második szurit.

 

Velentin, azaz Bálint nap van, a szerelmesek napja. Állítólag. Én igazából soha nem értettem ezt a napot, mert úgy gondolom, ha valaki szerelemes minden nap az, a párok, akik szeretik egymást, bármikor megünnepelhetik az összetartozásukat. Szóval, nálunk a családban ez nem volt hagyomány, én meg egyedülállóként maximum a képmutatást élvezem.

Az igazság az, hogy nekem ez a nap már sohasem lesz vidám. Ezen a napon, február 14-én ment el anya, hogy apával találkozzon valahol, ahová nekünk nincs betekintésünk. Egyelőre.

Valamiért folyton elém szaladnak a közösségi hálón André Rieu koncertjei. Tudják, ő az a hegedűművész, aki az ifj. Strausst utánozza: a zenekarában többségben vannak a nők, a 19. századot idéző pompás ruhákban, az urak frakkban vagy zsakettban, a kórustagok szintén. Általában nyáron járják a világot, neves vendégművészekkel, hatalmas arénákban, sokezres közönségnek játszanak. Rieu nem árul zsákbamacskát, ahányszor csak alkalma van, elmondja, elsődleges szándéka megszerettetni a zenét, és zenével szórakoztatni. Nagyszabású, pompás előadásain ismert zenekari művek, operaáriák, immár klasszikussá vált slágerek hangzanak el. A Rieu-féle elegáns, nagyszabású shownak van még egy különlegessége: a kórusban, amelynek tagjai nem kevés esetben szólóznak is, s a számos tagot számláló tánckarban helyet kapnak idősek, túlsúlyosak, sőt mozgáskorlátozott művészek is. A közönség együtt énekel a kórussal és kortól függetlenül simán felállnak táncolni a koncert közben. Ez a cél: aki ott van, érezze jól magát, élvezze a zenét és az együttlétet. Nem vagyok Rieu-rajongó, meg sem fordulna a fejembe, hogy több száz eurót kiadjak egy helyért, ahol látni is lehet, de most a nagy elzárságban bizony eltörött a mécsesem, ahogy néztem a szép ruhába öltözött, vidám, mosolygó, táncoló embereket. Talán az ezelőtti életem után vágyom, amikor idegenek is közel mehettek egymáshoz, összezsúfolva ülhettünk a színházban, egy koncerten. Pedig akkor utáltam a zsúfoltságot.

 

Azért jó is történt az elmúlt napokban. Csomagot hozott a posta, pontosabban a futárszolgálat. Hívott a fiú telefonon, hogy ha itthon vagyok, felhozza a küldeményt. Milyen küldeményt? – kérdezem, én ugyanis semmit sem rendeltem. Mindegy, mondom neki a lakásszámot, kérem, hozza fel, semmi kedvem kabátot és téli cipőt felvenni. Hozza is, tudja, kap egy kis jattot. Átveszem a kisméretű csomagot, keresem a feladót, de mindenhol csak a postázó cég neve jelenik meg.

Ok, lássuk, mi van benne. Hát, jól meglepődtem: márkás, finom kölni. Ráadásul szeretem is, sok tíz évvel ezelőtt használtuk is anyával közösen. Az utóbbi időben nem is láttam ilyet a boltokban.

Fogalmam sincs, kinek jutott eszébe meglepni vele. Aki egy évtizeden át ellátott parfümmel, ő nem lehet, mert részint nem hiszem, hogy ismeri a márkát, nem tudja, hogy kedvelem, különben is, mindig a kedvenc parfümömet kaptam tőle. Az úriember tudta, talán még mindig tudja, hogy azzal a márkával mindig örömöt szerzett nekem.

Úgyhogy halvány lila ibolyám nincs, kitől kaptam a kölnit ajándékba, de ezúton nagyon szépen köszönöm. Ahogy mondani szokás: megszépítette a napomat, sőt több napomat. Nagy esemény az ilyen egy vénasszony életében.

Szóval nem győzöm megköszönni. Jó volna, ha személyesen, illetve telefonon is megtehetném. Kedves örömszerző, kérem, jelentkezzen!

Most ennyi fért a naplóba.

Virtuális ölelés.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!