Trianon, Turul, Tokió

2020. 06. 06. 21:47

Lezajlottak szépen a centenáriumi rendezvények, elhangzottak a különféle beszédek, megszülettek a témába vágó hosszú publicisztikák és tömör kommentek. Túl vagyunk Trianon centenáriumán, kezdhetünk töprengeni azon, mihez kezdünk a következő száz évben. Szűcs László írása.

 

Lássuk be, csalódottan vagy örömmel, kinek hogy tetszik, a várakozásokhoz képest Romániában és Magyarországon mondhatni csendes visszafogottsággal telt Trianon centenáriuma. Azt már inkább a meglepő kategóriájába sorolnám, hogy a legszimbolikusabb mozzanat kezdeményezője Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere volt a főváros egy perces június negyediki leállásával, amiért be is zsebelhette Orbán Viktor dicséretét. Annyi biztos, nem ezért tette, s ott is marad szépen összehajtva a zsebében az elismerő szó.

A miniszterelnök szombatig várt egy nagyobb ívű beszéd elmondásával, amit a sátoraljaújhelyi Turul-szobor avatására időzített, talán azért is, hogy négy ország határa közelében háta mögött északkal elmondhassa: „jobbra Kassa, arra Szatmárnémeti, mögöttünk Munkács.” Azt is megtudhatta a hallgatóság, hogy „ez a nemzedék a győzelem kapujáig vezetheti az országot, de a döntő ütközetet az utánunk következő nemzedéknek kell megvívnia”. A szöveget akár úgy is felfoghatjuk, mint az elmaradó idei tusványosi szónoklat helyettesítőjét, csak ezt nem követhette élőben a nemzet a köztévében. (A téma persze nincs lezárva, folytatása következhet előreláthatóan egy újabb beszéddel a Kossuth-téri Trianon-emlékmű augusztus 20-ra időzített avatásakor.)

Romániában ma úgy tűnik, a többségi lakosságot Trianon centenáriumánál jobban foglalkoztatja pünkösd megünneplése, továbbá az, hogy a tengerparton hány lejért lehet napozóágyat bérelni. A magyarok csendes, viragos-főhajtásos megemlékezései nem lépik át a román média ingerküszöbét, országos hír pedig csak abból lett, hogy Klaus Iohannis kihirdetés helyett alkotmánybírósági felülvizsgálatra passzolta le a Trianon-törvényt, hosszú mondatokba csomagolt indoklása szerint azért, mert az jogi következmények nélküli, nem világosak a szándékai stb stb. Ne legyenek kétségeink, az elnök nem attól tart, hogy az erdélyi magyaroknak rosszul bír majd esni a törvény, az ő szemét az szúrja, hogy a jogszabályt két szociáldemokrata szenátor terjesztette be. Egyébként a parlamentben csont nélkül átment, ha kell, majd tesznek bele merőkanállal jogi következményt, könnyű kis börtönbüntetést minősített Trianon-tagadásért.

Szóval mindenki hozta a papírformát, kivéve Szlovákia viszonylag friss miniszterelnökét. Igor Matovic ugyanis harcias győzelmi lózungok helyett találkozóra hívott a pozsonyi várba száz szlovákiai magyart, pártok és mozgalmak tisztségviselőit, polgármestereket, a szlovákiai magyar kulturális és közéleti szereplőit. Beszédét ráadásul magyarul kezdte: Sziasztok, kedves barátaim! Ugye, mekkora különbség van e szavak és a Iohannis-féle Jó napot kívánok, PSD! között, a kontextust is ideszámítva? Ugyan a találkozóval kapcsolatban helyben vetődtek fel kérdőjelek, részbeni zártkörűségét, illetve azt illetően, hogy a fontos felvidéki magyar emberek döntő többségében MKP-közeliek voltak, de később a miniszterelnök még bocsánatot is kért minden magyartól, akit valamilyen sérelem ért, mert nem adta fel az anyanyelvét. (Matovicot az MKP-sok azért rögtön magukra is tudták haragítani, a pozsonyi várba barátkozás mellé egy memorandumot is vittek, gyorsan be is csapva maguk előtt a közeledés ajtaját.)

No, de képzeljük el a bocsánatkérést, vagy akár száz erdélyi/partiumi magyar meghívását hasonló körülmények között a Victoria avagy a Cotroceni palotába a mai helyzetben. Ugye, nem megy? Persze, ha bármelyik román miniszterelnöknek, államfőnek meg is fordulna a fejében egy ilyen gesztus, kíváncsi vagyok, hány magyar személyiség vállalná az utat, kockáztatva, hogy szűkebb pátriájuk komment-lovagjai lehazaárulózzák őket.

Hiszen nekünk Trianon nem alku kérdése, hanem mítosz, vallásos hit. Az utóbbi héten megjelent publicisztikák többsége is azt mutatja, hogy pró és kontra erről a témáról nem lehet indulatok nélkül fogalmazni. S nincs olyan fordulata, amit egyfajta csodaváró révületben ne tekintenének valóságnak. Lám, milyen sokan, köztük tanult közéleti emberek, tapasztalt újságíró kollégák hitték el minden gyanakvás nélkül, hogy a tokiói parlamentben ünnepi ülésen emlékeztek meg a japánok drága rokonaikat, a magyarokat ért tragédia centenáriumáról. Mennyivel közelebb lenne a valósághoz arról ábrándozni, hogy végre egy napon csatlakozhatunk a határok nélküli Európához, s nem ábrándozni, hanem kivárni, hogy hetek múlva Várad közeléből már sztrádán juthatunk el a kontinens számos országába. S mennyivel fontosabb lenne, hogy a mostani járványhelyzethez hasonló, válságos időben Európa ne későn ébredjen, ne csak bezárkózással keressen válaszokat, megoldásokat. Trianonra a közös Európa az egyetlen valóságos alternatíva, ami ugyanakkor nem kizárója, hanem kiegészítője a nemzeti összetartozásnak. Ezen az úton járva talán egyszer egy román miniszterelnök is elkoccintja a megbékélés poharát kedves magyarjaival.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!