A CEU és a kettős állampolgárság

2017. 04. 25. 21:27

A sajtó által „diplomatikusnak” minősített nyilatkozatban reagált az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a CEU körül kialakuló, és széleskörű politikai válsággá szélesedő ügyre. Az RFI kérdésére adott válaszokat tekinthetjük beismerésnek, és magyarázatnak is, miért nincs érdemi magyar érdekképviselet, noha a Szövetség látszatra még megvan. Parászka Boróka írása.

 

A Kelemen-nyilatkozat megjelenésének története önmagában is beszédes. Az RDMSZ elnöke nem a CEU körüli eseményekre, a magyar felsőoktatási törvénytervezetre, majd annak elfogadására, a tüntetésekre reagált. Nem érezte szükségét, hogy állást foglaljon az erdélyi magyarokat konkrétan is, áttételesen is érintő ügyre. Egyrészt sokan járnak a CEU-ra, népes az erdélyi alumni, kutatóink, oktatóink sora áll állandó munkakapcsolatban a CEU-val, így a hazai egyetemek működése is függ attól, mi lesz ezzel az intézménnyel. Már csak ezért is meg kellett volna időben, saját jogon, érdekképviselőként szólalni, hadd érezze a választó-szavazó, hogy a Szövetség tisztában van a képviselet felelősségével és feladataival. Másrészt: a hasonló, oktatási intézményeket érintő jogalkotás a kisebbségi politika alapkérdéseit érinti. Nagyon hasonlókat ahhoz, amelyekkel az utóbbi másfél évtizedben a kettős állampolgárság kiterjesztése révén szembesülünk. Például azzal, hogyan érvényesíthető a kormányzati akarat egy ország határain kívül? Milyen jogviszonyt alakíthat ki, milyen elvárásai lehetnek egy nem állampolgárnak, nem többséginek, nem helyi lakosnak, távolról érkezettnek? Ha az eddigieket lényegében érintő, befolyásoló törvény születik Magyarországon, olyan jogszabály, amely nemzetközi vihart kavar: külön kérdés nélkül is állást kellene foglalni, elébe menve a nemkívánt következményeknek.

Az elmúlt évtizedek magyar kisebbségpolitikája a kívülállás-integrálás-hálózatépítés-határátlépés logikájára épült. Arra, hogy a (magyar) kormány országhatáron kívül is építkezhet, jelen lehet, igényeket, elvárásokat fogalmazhat meg, lehetőségeket kínálhat. Arra, hogy egy adott ország állampolgára a másik ország területén is saját állampolgári közösségben gondolkozhat, intézményt hozhat létre, működtethet, vállalkozhat, beruházhat. Nem egyszerű, nem egyértelmű folyamat ez, nincsenek megnyugtató válaszok a felmerülő problémákra, a szavazati jog kiterjesztésének dilemmájára, a ki hol dönt, választ, ki hol viseli (vagy nem viseli) a politikai következményeket kérdésére. De akárhonnan is nézzük: kialakult egy többpólusú politikai tér, egy diffúz politikai közösség, az említett határátlépés – épp a kettős állampolgárság kiterjesztése révén – kívánttá, támogatottá vált. A magyar állam ott is ott van, ahol nincs – ez a rövid képlet.

Ebből a szempontból a CEU ügye igazán azok számára válhatott fontossá, akik számára a kettős állampolgárság intézménye fontos.  Mi a CEU? Egy „amerikai” intézmény, amely amerikai intézményként működik az Egyesült Államok határain kívül. Ma ehhez hasonló az erdélyi (és kárpát-medencei) kisebbségi intézmények zöme: Magyarország határain kívül működő magyarországi, vagy Magyarországról támogatott struktúrák rendszere. Mi ma az, amit „nemzetpolitikának”, „kisebbségpolitikának” szoktunk nevezni? Az az alapelv, hogy a politikai-közösségi érdekképviseletet egy ország, és annak állampolgárai országhatárokon kívül is elláthatják. A mindenkori magyar állam védelmére, támogatására számít a kettős állampolgár magyar, és az a kisebbségi magyar is, aki nem rendelkezik magyar állampolgársággal. Ma Közép-Kelet-Európában a mégoly kisebbségellenes államok sem szokták ezt a viszonyt megkérdőjelezni. Ilyen korlátozásra csak a jelenlegi magyar kormány vetemedett, például a Lex-CEU révén.

Ha tehát az RMDSZ számára az a (vitatható, de mégiscsak létező) kisebbségvédelmi rendszer, ami a rendszerváltás óta kialakult fontos, akkor a CEU ügy kapcsán magától, az általa képviselt, teljes erdélyi magyar közösség nevében is felszólal, tiltakozik. Nem csak azok nevében, akik közvetlenül érintettek, mint oktatók vagy diákok, hanem mindazok nevében, akiknek az életét ez a „határon túllépő” alapelv meghatározza. A teljes erdélyi magyar közösség nevében Kelemen Hunor azonban nem reagált, nem hívta fel a figyelmet a CEU-törvény által veszélyeztetett jogelvekre, status quora. Az újságírói kérdésre adott rövid válasz nem egyéb, mint amit az utóbbi években az általa vezetett Szövetség gyakorolt: a Fidesszel kötött szövetség feltételei-elvárásai és a kisebbségi érdekek közötti lavírozás. „Hatalmas veszteség lenne a CEU bezárása” – fogalmaz a Szövetség elnöke akadémiai érdekekre hivatkozva, és azonnal megismétli a magyar kormány álláspontját: reméli, hogy megegyezésre jut a magyar, illetve az amerikai kormány ebben az ügyben.

Mit jelent ez? Legalább tizenkét, ha nem huszonhét év hátralépést. Ha Kelemen Hunor szavait a román kormány most komolyan veszi: államközi megállapodáshoz köti minden olyan magyar magán- és közintézmény működését, amely Erdélyben jelen van. Hol vagyunk ettől? Még azokat az államközi megegyezéseket sem sikerült tető alá hozni, amit az első Fidesz kormány megígért: mondjuk a Romániában magánegyetemként működő magyar felsőoktatási intézményekről szóló megállapodást.

A Szövetség nem áll meg ennél a visszakozásnál, hanem önként, a magyar kormány iránti lojalitása jeléül kapitulál, biankó csekket állít ki a kisebbségellenes kormányok számára. „Másfelől nem vonhatjuk kétségbe egy kormány és egy parlament jogát ahhoz, hogy meghatározzák, milyen körülmények között működhetnek az egyetemek” – fogalmaz Kelemen Hunor, és ezzel nem tesz mást, mint megerősíti az erdélyi magyar oktatáspolitika eddigi fiaskóit, előre vetítve a következőket. Minden közoktatási, felsőoktatási igyekezet Erdélyben arról szólt az elmúlt évtizedekben: elérhető-e az oktatási szabadság, megteremthető-e az oktatási-kulturális autonómia, dönthet-e arról egy közösség, milyen egyetemeket, intézeteket, karokat, szakokat, iskolákat akar. Végső soron, ha lecsupaszítjuk, minden iskolavitának ez a lényege.

A Mikó kollégium esete, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye, a Babeş-Bolyai ügye, a MOGYE drámája: mind-mind erről szólt. És ezekre az ügyekre a romániai illetékes szervek sorra azt válaszolták eddig: nem, nem dönthet a magyar közösség autonóm módon. Ezekben az ügyekben az RMDSZ mind kudarcot vallott. Más-más okokból, más-más politikai környezetben, más-más kormányokkal, önkormányzatokkal tárgyalva újra és újra elvérzett. A kisebbségvédelem kudarca állandó, és egyre mélyebb. Miért? Ezért, amit Kelemen Hunor a CEU ügyére adott válaszként megfogalmazott. Ezért a szemléletért, amely az alapvető szabadságjogokat, az autonómia elvét alárendeli a politikai hatalomgyakorlásnak. Innentől kezdve válik kínossá, hiteltelenné az eddig sem túl tartalomgazdagon és átgondoltan képviselt RMDSZ autonómia politika. Ettől a pillanattól válik egyértelművé: az autonómia nem más, mint egy, a rivális politikai szervezetektől átvett szlogen, amit sajnos nem sikerült sem értelmezni, sem képviselni. Ilyesmire nincs sem politikai akarat, sem igény a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben.

Mi lehet ennél rosszabb? Az, hogy mindezt Kelemen Hunor megfejeli egy, az európai, parlamenti demokráciákat erősítő „értékek” válságáról szóló homályos fejtegetéssel. Divatos, de hamis érvet hangoztat, mely szerint az emberek „egyre kevésbé bíznak” a demokratikus értékekben. „Az emberek” nem a demokratikus intézményükbe vetett hitüket vesztették el, hanem az autokráciával szembeni tűrésküszöbük csökken: ennek a nyomait láttuk a bukaresti, a budapesti tüntetéseken. Ez a feszültség feszíti Törökországot. Amit most látunk, az nem az „értékek” válsága, nem érték- és hitvita. A szabadságjogok, az alapjogok (nem elidegeníthető, cserélgethető „értékek”) megkérdőjelezhetetlenek, mert erre épül ez a társadalom. Amit most zajlik, az a túlhatalom okozta válság, a demokrácia korlátozásának válsága, a szabadságjogok megvonásának a drámája. Ebben a helyzetben csak az érdekképviselet, a szabadságjogok védelme jelenthet megoldást. Például, ha az RMDSZ akként működne, amiként működnie kellene: kisebbségi érdekvédelmi szervezetként. Most sajnos nem az, csak egy alkusz, egy zuhanórepülésben rosszul kormányzó párt megfélemlített, taktikázó árnyéka.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!