A II. bécsi döntés és a „kis magyar világ”

2018. 05. 29. 09:56

Kortárs történészekkel készített interjúsorozata újabb részében Szilágyi Aladár a bécsi döntés időszakáról beszélgetett Sárándi Tamás marosvásárhelyi muzeológussal, aki a Szacsvay Akadémia meghívására tartott előadást Nagyváradon.

A bécsi döntés után bevonuló magyar egység Nagyvárad Fő utcáján. Előzékenység és kimértség

 

Mit is értettek apáink a „kis magyar világ” alatt?

 

A romániai magyarság esetében az 1940–1944 közötti időszakot értjük, amikor az erdélyi magyarság szerencsésebb része korabeli kifejezéssel élve „ismét magyar lett,” kisebbségből az államalkotó, többségi nemzetrész részévé vált. A történet előzménye az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés volt. A tengelyhatalmak, Németország és Olaszország külügyminisztereinek jelenlétében Magyarország és Románia külügyminiszterei elfogadták a korábban meghozott döntést, és aláírták az egyezményt. Ennek értelmében a később Észak-Erdélyként emlegetett terület ismét Magyarországhoz került.

 

Egyáltalán, hogyan véglegesült a második bécsi döntés után Észak-Erdély és Dél-Erdély között a határ?

 

A kérdés megválaszolásához vissza kell kanyarodni a második bécsi döntés térképmellékletéhez. A határvonalat a hagyomány szerint maga Hitler rajzolta be, a térkép azonban, amelyre piros ceruzával behúzták a vonalat, nagyon nagy, 1:500000 léptékű volt. Emiatt csak azt lehetett megállapítani, hogy mely városok, nagyobb községek kerültek át. A kisebb települések, vagy két falu közötti pontos határvonal már nem volt megállapítható. A bécsi döntés önmagában nagyon rövid, másfél oldalas dokumentum, amely a területátcsatolás mellett az állampolgárság kérdését rendezte, és azt tartalmazta, hogy az érintett felek minden részletkérdésben közvetlen tárgyalások révén kell megegyezzenek, így a határkérdésben is. A magyar-román viszony már ezt megelőzően is feszült volt, a bécsi döntés révén végleg elmérgesedett, nem is történt javulás 1944-ig. A döntést követően 1940 októberéig Budapesten folytak az ún. „likvidációs tárgyalások”, itt azonban kisebb részeredményeket – pl. konzulátusok megnyitása – leszámítva nem született konkrét eredmény. Ebből következően

az 1940–1944-es időszakban Magyarország és Románia között nem volt pontosan kijelölt határvonal.

Mindkét fél átvitte a határvonalat kisebb léptékű térképekre, de abban már nem tudtak megegyezni, hogy mindkét hadsereg, illetve határőrség ugyanazon térképeket használja. Emiatt folyamatosak voltak a határincidensek, ezeknek több tucat halálos áldozata volt. A problémán úgy próbáltak segíteni, hogy előbb egy 5, majd 10 km-es övezetet jelöltek ki, ahonnan mindkét ország ki kellett vonja a határőrségét, elkerülendő, hogy azok folyamatosan egymásra lövöldözzenek. A határátkelők pontos kijelölésének hiányában a vasúti közlekedés sem működött a két ország között. A trianoni határszakasz megmaradt a Bánságban, így vonatközlekedés csak azon a szakaszon létezett. Aki például Brassóból szeretett volna vonattal Kolozsvárra eljutni, annak előbb el kellett utaznia Aradra, ott átlépni a román-magyar határt, innen felutaznia Nagyváradra, majd onnan vissza Kolozsvárra.

 

Mekkora terület került vissza Magyarországhoz, mennyi és milyen összetételű lakossággal?

 

A második bécsi döntés révén Magyarország területe 43 ezer km2 -rel gyarapodott, ami az 1918-ban Romániának ítélt területek kisebb, gazdaságilag elmaradottabb részét jelentette. A lakosság száma 2,5 millió volt, amiből 1,2 millió volt a magyar, kb. 1 millió a román, a többit pedig elsősorban a zsidó és német kisebbséget jelentette. A különböző népszámlálások – 1930-as román és 1941-es magyar – különböző számokat használnak, ezek azonban nem összeegyeztethetetlenek. Egyrészt minden népszámlálás esetén van egy ingó réteg – elsősorban a zsidó vagy sváb lakosság –, akik különböző egyéni megfontolásokból mindig a többségi társadalom részének vallják magukat, másrészt az 1941-es magyar népszámlálás adatfelvételéig már lezajlott az észak-erdélyi román lakosságot érintő menekülthullám első, legintenzívebb szakasza, így a román lakosság addig az időpontig akár 100 ezer fővel is csökkenhetett.

 

Hogyan zajlott le a magyar hadsereg bevonulása? Mit tettek az Ipp- és Ördögkút-szerű konfliktusok megelőzése érdekében?

 

A bécsi döntést követően 1940. szeptember 1-5. között zajlottak – többnyire Nagyáradon – az ún. katonai bizottságok tárgyalásai, amikor rögzítették a terület átadásának feltételeit. Ennek során sávokra osztották az átadandó területet, és megszabták, melyik nap melyik részt kell kiürítenie a román hatóságoknak, illetve birtokba vennie a magyar honvédségnek. A felosztás lényege az volt, hogy elkerüljék a két hadsereg egységeinek találkozását, esetleg fegyveres konfliktus kialakulását közöttük. A bevonulásban a teljes magyar Honvédség részt vett, ami egyrészt a birtokbavétel zökkenőmentes lebonyolítását szolgálta, másrészt erődemonstrációnak is szánták. A bevonuló csapatok részére 1940. augusztus 31-én adták ki a követendő irányelveket. Eszerint mindenkit intettek az egyéni bosszúállástól, a 22 év alatt keletkezett sérelmek megtorlásától. Tiltották a hadsereg tagjai számára a túlzott alkoholfogyasztást.

A magyar és német lakosság iránt előzékenységet, míg a román lakosság esetében a kimértséget ajánlották a csapatok figyelmébe.

Ugyanakkor tiltották például az „oláh” szó használatát. Hangsúlyozták, hogy a magyar Honvédség nem megszállóként érkezik, nem egy gyarmatra vonul be. Ugyanakkor minden ellenszegülést vagy fegyveres ellenállást a legszigorúbban meg kellett büntetni. Ezen intézkedések ellenére több atrocitásra is sor került, ezek közül a legismertebb az ippi és ördögkúti incidens. A magyar és román történetírás eltérően ítéli meg az eseményeket. Ahol előrelépés van, az az események megítélése. Tény, hogy az ott tartózkodó csapatokat provokálták, rájuk lőttek, azonban a reakció túlzó volt, és több száz halálos áldozattal járt. Ahol nincs konszenzus – és nem is várható – az az áldozatok számának megítélése, itt a román történetírás túlzó számokat használ, míg a magyar igyekszik csökkenteni. A pontos számokról nem maradtak fenn hiteles adatok, de becslés szerint az áldozatok valós száma valahol középen lehet.

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!