Aki ezt a könyvet elolvassa, nem tud antiszemita lenni
2018. 10. 21. 14:48Szunyogh Szabolccsal készített interjúja befejező részében Szilágyi Aladár a mű érzelmi szálairól, a holokauszt utáni évtizedek antiszemitizmusáról, valamint a mádi zsinagógáról kérdezte a Magyar menóra című kötet szerzőjét.
Szunyogh Szabolcs és a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent kötet borítója
A beszélgetés előző részét Itt olvashatják.
Könyvedet a történeti elemek, a kultúrhistóriai utalások, a tények fölsorolása mellett átszövik érzelmi szálak is…
Az volt a legmegterhelőbb, amikor egy-egy régió zsidóságának a történetét megírtam. Körülbelül ez a képlet: az 1800-as évek elején megengedik, hogy megtelepedjenek a városokban, mint batyus zsidók, bőrkereskedők, pipakészítők stb. Eltelik egy generáció, már az orvosok zöme, a kereskedők zöme, a polgárság nagy része zsidó. Eltelik még egy generáció, és ők építik fel a kórházakat, a múzeumokat, ők adják a tudósok, a művészek jelentős részét. Aztán még egy generáció, és jön a gettó, a sárga csillag, a téglagyár, aztán a haláltáborokba hurcoltatás. Két hely van Magyarországon, két eset – pontosabban három, mert Márton Áron püspök a szószékről prédikált a zsidóság védelmében –, az egyik Hódmezővásárhely, ahol nem voltak hajlandók felállítani a gettót, és máshonnan kellett odavezényelni csendőröket, a másik pedig Gyöngyös, ahol a lakosok kimentek és sírtak, néma tüntetéssel tiltakoztak, amikor vitték a zsidókat. Sehol másutt. Óbudáról írja le egy túlélő, hogy kiállt a boltos nézni a halálmenetet, és azt kiabálta: „ez az a nap, amire régen vártam!” Aztán a visszatérés körüli anomáliák. Amit mindig lehazudunk:
igazából nem a holokauszt idején dúlt a népi antiszemitizmus, hanem a visszatérést követően,
amikor sokan benne ültek a rabolt zsidó vagyonokban. Aztán itt van az a periódus, amelyről megint nem sokat beszélünk, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek antiszemitizmusa. Három olyan gravitációs központ, identitásképző csomópont létezett, amit megélve az ember zsidó lehetett. Az egyik a hagyományok, a másik Izrael, de egyáltalán nem volt tanácsos Magyarországon vallásos zsidó emberként élni. Egyáltalán, aki valamire akarta vinni, annak nem volt ajánlott nyilvánosan gyakorolni a vallását. A zsidóságot pedig végképp nem. Van egy kedves kollégám, kiváló rádióriporter, a szülei a holokauszt után öngyilkosok lettek. A zsidó árvaház nevelte föl. Bárhová, ahová be kellett írnia a szülők, vagy a nevelő nevét, ő beírta, hogy Magyar Izraelita Hitközség. Ezt a hátrányt, amit ő cipelt, hogy a lakásigényléstől az autóigénylésig a Magyar Izraelita Hitközséget kellett az irataiban feltüntetnie… Mindig tudtuk, hogy ki az, akinek Hosszúnapkor (szerk. megj.: a Jom kippur ünnepének böjtje idején) fáj a feje, meg megy a hasa, olyankor – szülői igazolással – nem jött az iskolába, hogy ne kelljen a többiekkel ebédelnie. A zsidó hagyományokat nem volt ajánlatos művelni, a hitközség is tele volt besúgókkal. Az Izraellel való kapcsolatot – a Szovjetunió anticionista irányultsága miatt – végképp nem lehetett vállalni. Maradt egyedül a holokauszthoz való viszony. Azt lehetett mondani, hogy „engem a szovjet csapatok szabadítottak fel”. Ez egy kicsit eltorzította a magyarországi zsidóság szemléletét, erősen holokauszt-központú zsidó gondolkodás alakult ki. Ami egyfelől természetes és helyes, mert azokat a szörnyűségeket nem fogjuk elfelejteni, másrészt ez egy torz valami, mert a zsidóság nem abból áll, hogy leöltek minket.
A zsidó habitus tele van az öröm ünnepeivel, az élet szeretetével, a nők szeretetével, a humorral, a demokratikus vallási jogok tiszteletével.
Ezért azt gondolom, tényleg felszabadulás volt a magyar zsidóság számára a rendszerváltás. És volt is egy nagy zsidó reneszánsz, ami az élénkülő antiszemitizmus miatt kicsit visszavonult, de ezeket az időket meg kell írni. Ugyanakkor volt a magyar zsidóságnak egy olyan jelentős része, amelyik mélyen és megélten baloldali lett. Mert számukra a tényleges emberi egyenjogúságot a baloldali hatalom, mondjuk ki: a kommunista hatalom tette lehetővé. És kommunisták lettek. Az volt a tapasztalatuk, hogy minden eddigi állami formáció cserbenhagyta őket. Tévedtek, bár Magyarország volt az egyetlen olyan szocialista állam, ahol nem volt jellemző a hivatalos antiszemitizmus. Számos barátom mondta, hogy szüleink itthagytak bennünket egy semmire sem használható baloldali öntudattal, avagy zsidó öntudattal. Abszolút tudatszakadás: itt lógunk a levegőben, van egy keresztény Magyarország, amelyik undorító idegenként kivet bennünket magából, de nekünk mégis szülőhazánk e lángokkal ölelt kis ország…
Nem véletlenül a kötetben több helyen is utalsz arra, hogy ezeket az értékes műemléképületeket, a zsinagógákat nem látogatják a magyar turisták, a diákokat se viszik oda a tanáraik…
Ez így van! Ha lenne egy tisztességes oktatási miniszter Magyarországon, akkor ebből a könyvből minden iskola számára rendelnie kéne, én lemondanék a szerzői honorárium rám eső részéről, s a kiadó önköltségi áron adná. Ugyanis ez egy misszió. Eljönnek Budapestre, megnézik a Parlamentet, a Nemzeti Múzeumot, a Mátyás templomot, a Budai Várat, de
a Dohány utcai zsinagógába, Európa legnagyobb, legszebb neológ templomába nem teszik be a lábukat.
Vagy hogy megnéznék a nagy magyar írók emlékhelyeit, megnézzék, hol halt éhen Szomory Dezső, hol vannak a Radnóti-szobrok, a Karinthy Frigyeséi. Elmennének a legnagyobb magyar sportoló, Hajós Alfréd emléktáblájához. Milyen remekül lehetne ezt kiosztani a gyerekeknek: te készülj fel Hajós Alfrédból, te Karinthyból… Meg vagyok róla győződve, aki ezt a könyvet elolvassa, nem tud antiszemita lenni, csak ha akar. Azzal pedig nem tudok mit tenni.
Elkezdtél arról beszélni, amire épp rá akartam kérdezni. Itt vannak ezek a portrék, tizenöt, ha jól emlékszem. Van közöttük tudós, író, művész, sportoló, vállalkozó. Nem volt könnyű dolgod kiválogatni, hiszen ez egy rendkívül gazdag kínálat…
Abszolút jogos kritika, ha azt mondod, miért nincs benne ez az ember, ha a a másik benne van. Teljesen jogos. Azon gondolkoztam, hogy minden „műfajból” legyen. Legyen például Weisz Manfréd. Egy iparmágnás, aki úgy kezdte, hogy a Lövölde téren volt egy zöldséges boltja. Vett egy bádogpréselő gépet, amivel a konzervdobozokat nyomta. És ebből fölépíti Közép-Európa legnagyobb acélművét. Vagy ott van Wahrmann Mór. A fellendülő, beilleszkedő pesti zsidóság emblematikus figurája, zseniális üzletember, aki szupergazdag lett. Évtizedekig szoros barátság fűzte Deák Ferenchez, akinek a tanácsadója volt. A kiegyezés után ő lett a Magyar Parlament első izraelita képviselője, aki nyolc cikluson át rengeteget tett az ország pénzügyi politikájának fejlődéséért, önállósításáért. Ő dolgozta ki azt a javaslatot, amelynek eredményeképpen Pest, Óbuda és Buda egy új fővárosban egyesült, Budapest néven. Bankokat alapított, támogatta az Akadémiát, az írókat, a művészeket, a lapokat. Az Izraelita Hitközségben vezető szerepet töltött be. Egyik cikkében azt vallotta, hogy „lángoló hazaszeretetünk kell karöltve járjon a felekezetünk iránti törhetetlen hűséggel, odaadással.” Halála után utcát neveztek el róla, a nyilasok leverték az utcanév-táblákat, azóta se kerültek vissza…
Miközben a vidéki műemlékeket kutattad, nagy teret szenteltél a mádi zsinagógának. Miért?
Amikor a mádi zsinagógában megálltam, azt mondtam, most visszamenőleg bocsánatot kérek a barokktól. Egész életemben meg voltam győződve arról, hogy a barokk, az egy… csicsa, az egy giccs. Ez olyan párja nincs, világszép épület, a mádi zsinagóga belső tere Magyarország legszebb barokk temploma. Nem tudjuk, ki építette, a hívek, a férfiak, a nők a saját kezükkel hordták le a köveket a hegyről, mert nem akarták, hogy keresztény kéz hozzáérjen, hogy „kóser” lehessen az épület. Van egy kincsünk, egy barokk zsinagóga, hát hol van még a világon egy ilyen? Tessék elmenni Mádra, és megnézni. Ha Kelet-Magyarországon járnak, kanyarodjanak el Mádra. És olvassák el a zsinagóga feliratát. Ez minden tisztességes ember számára életfilozófia lehet, életprogram. Akkor is, ha a látogató katolikus, ha református, muszlim, buddhista, avagy ateista: „Adj nekünk hosszú életet, békés életet, jóságos életet, áldásos életet, jómódú életet, testileg egészséges életet. Oly életet, amelyben legyen istenfélelem és irtózat a bűntől, és oly életet, melyben ne legyen szégyen és gyalázat, gazdagságban és tisztességben való életet. Oly életet, hogy legyen bennünk a Tóra szeretete, az Ég félelme, és teljesítse Isten szívünk kívánságait a javunkra. Ámen.”
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
