„Az elkedvetlenedett értelmiség, az nem értelmiség”
2018. 06. 06. 22:01Nagyváradon is bemutatta A szemfényvesztett című regényét a Törzsasztal estek vendégeként Káli (Király) István író, könyvkiadó, akinek eddigi életútját az estet megelőzően készült interjúval Szilágyi Aladár segít felidézni. A beszélgetés második részében a Mentor kiadó történetét, illetve újjászületését idézzük fel.
Káli István az Erport szerkesztőségében Fotó: Szűcs László
A beszélgetés első részét itt olvashatják.
1990 márciusában újabb fordulat következett. Mikor hagytad abba a vegyészséget, hogyan lettél könyvkiadó?
Március 19-ig dolgoztam mérnökként. Miután Vásárhelyen megtörtént a baj, 20-án nem mentem be dolgozni. Az RMDSZ-székház elleni roham idején meg is sapkáztak – akár orvosi igazolást is szerezhettem volna, de nem volt, miért. Markó Béla és Béres András bevont a szövegszerkesztésbe, amikor odakényszerítettek bennünket a Vatrával konfrontálódni, és négy vagy öt napig nem mentem dolgozni. Utána közös megegyezéssel felmondtam a vállalatnál, különben kicsaptak volna, mert három nap igazolatlan hiányzásért akkoriban az embert kicsapták a munkahelyéről. Egy ideig nem volt munkahelyem, ezt most nagyon megérzem a nyugdíjamon, hiszen három évig, amíg eremdéeszeztem, nem volt fix jövedelmem, jószerével a feleségem fizetéséből éltünk, asszem kaptam 5 ezer lejt az RMDSZ-től, amikor a feleségem cégénél egy takarítónőnek 22 ezer lej volt a fizetése… Mialatt az RMDSZ-nél tevékenykedtem, Markóék felkértek, hogy legyek én a Látó szerkesztőségi titkára, próbáljak pénzeket szerezni. Amikor egyértelmű lett, hogy a Román Írószövetség megvonja a folyóirattól a támogatást, akkor elhatároztuk, létrehozunk egy kiadóhivatalt, hogy legyen, aki folytassa a Látó megjelentetését. Így jött létre a Mentor Kiadó. S aztán, mivel létrejött egy szerkezet, és azt hittük, hogy tele van az erdélyi írók fiókja kiadatlan kéziratokkal, beindítottuk a könyvkiadást is.
Meddig vezetted a Mentort?
Huszonnégy évig.
És a bábáskodásod alatt körülbelül hány könyv jelent meg?
Pontosan megmondom neked: 863 kötet, amelyikben azt írja, hogy felelős kiadó Káli Király István.
Ezek közül sorolj fel néhányat, amire a legbüszkébb vagy…
Elsősorban arra vagyok büszke, hogy nagyon sok író nálunk indult. László Noémi, Fekete Vince, Vida Gábor, Szakács István Péter, Kinde Annamária, folytathatnám a sort, Sebestyén Mihály…
Mi arra voltunk ráhangolódva, hogy segítsük az írókat az indulásban,
ugyanis átvettük a Forrás-sorozatot a Kriteriontól, mert ők nem folytatták. Büszke vagyok arra, hogy egy nagyon hasznos és értékes történelmi sorozat indult a Mentor égisze alatt, az Erdély emlékezete, amiben rengeteg jó könyv jelent meg, olyanok, amiket mások valószínűleg soha nem adtak volna ki. Nagyon jól együttműködtünk a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz tanszékével, sok jó néprajzos könyvet adtunk ki. Nemrég jelent meg a Mentor művészeti monográfiák huszonnegyedik kötete, mely az erdélyi, illetve az Erdélyből elszármazott képzőművészekről szól. Bogdán László házi szerzőnk volt, Egyed Emese házi szerzőnk volt, Vári Attila is azzá vált. Mit mondjak? Öröm és boldogság volt!…
És nem mellesleg, egy elég háládatlan feladat is a nyakadba szakadt, hiszen sokáig Te voltál az Erdélyi Könyvkuratórium elnöke, ugye?
Ezt a szerepemet, úgy gondolom, méltósággal töltöttem be. 1995-ben kezdődött el az erdélyi könyvek igazi magyarországi támogatási rendszere. Akkor rájöttem, hogy valami sántikál benne, és kidolgoztam a lektorálásra alapuló értékítéletet, ezt 1996-ban alkalmaztuk először, és átvette a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is.
Az olvasóink tájékoztatása végett mondom – tudom, mert egy ideig magam is tagja voltam a kuratóriumnak –, hogy a jogos támogatási igény legalább ötszöröse volt a rendelkezésre álló összegnek…
És akkor ezt a pénzt oszd el igazságosan! Azt találtam ki, hogy mindenki, aki számít az erdélyi magyar könyvkiadásban, legyen benne a kuratóriumban, és érezze a felelősség súlyát, érezze azt a fájdalmat, bár XY szerző megérdemelné, hogy a műve megjelenjen, de mivel nem jut pénz rá, te magadnak kell döntened afelől ott, helyben, hogy miről mondasz le, miről nem. Ez nagyon súlyos vitákhoz vezetett a legelején, de aztán rájöttek az emberek, hogy más lehetőség, más megoldás nincs.
Azután mi is történt? A Mentor lassan megszűnt, és ti családi alapon újra indítottátok, más formában?
Nézd, ezt mindenütt elmondom: az én személyes hibám, és lehet, bűnöm is az, hogy a Mentor csődbe jutott. Nekem egy idő után kialakult egy olyan álláspontom, mely szerint mindenen túl, ha a fiatalok munkájának nincs visszhangja, ha nem biztosítsz teret nekik arra, hogy közkinccsé tehessék a munkájuk eredményét, akkor elkedvetlenednek. És az elkedvetlenedett értelmiség, az nem értelmiség. Márpedig
értelmiség nélkül – bár én nem nagyon szeretem használni ezt a szót –, nincs nemzeti közösség.
Mert nincs mérvadó rendje, nincs elvi rendje, mondjuk így: nincs tudós rendje a közösségnek. Azon a véleményen voltam, hogy ami érték – ha már vállaltuk –, azt közkinccsé kell tennünk. S ezért felelősséggel tartozunk, felelősséggel azért, hogy amit mások dolgoztak, arról a világ tudomást szerezhessen. Vágjunk bele, csináljuk meg, aztán csak kerül rá pénz, és el tudjuk adni. De hát „majd csak”-ra alapozva nem lehet gazdasági vállalkozást építeni, még ha azt könyvkiadásra szánnánk is.
De ugye, a Mentor nem máról holnapra omlott össze?
Nem, nem. A válság első jelei 2007-ben mutatkoztak, amikor egy magyarországi könyvkereskedő cég csődbe vitte önmagát, és közel tízmillió forinttal megkurtított bennünket, miközben majdnem ennyi volt átlag a mi éves forgótőkénk. Tehát elvitte a forgótőkénket. Még abban az évben Markó Béla kilépett a Mentor kiadó tulajdonosi közösségéből, mert állandóan a nyakán volt az ügyészség, meg mit tudom én, milyen szervek. Alighogy ez megtörtént, rá tíz napra kaptunk egy gazdasági ellenőrzést. Olyan dolgok miatt büntettek meg, és olyan dolgok miatt róttak fel nekünk adócsalást, ami egyszerűen képtelenség volt. Hogy egyebet ne említsek,
a tiszteletpéldányokat, amiket a vámhatóság javaslatára szállítólevéllel csatoltunk a számlákhoz, azokat ők úgy számolták fel, mint jogtalanul be nem vallott jövedelmet.
Egy adott pillanatban 1 milliárd 107 millió lejt követelt tőlünk az állam, miközben tartozott nekünk 706 millió lejjel. Viszont az a 400 millió lejnyi különbség, melyre rátevődött a magyarországi csődösszeg, nagyon-nagyon megvágott bennünket… Abban az évben Takács Csabától kértem kölcsön személyesen 8 ezer dollárt szeptemberben, azzal a kikötéssel, hogy decemberben visszaadom. Nem is lett volna baj, ha a következő esztendőben, 2008-ban ki nem tör az általános nemzetközi válság. Attól kezdve elkerülhetetlenné vált a leépülés. Ugyan 2010-ig kihúztuk, de akkor már képtelenek voltunk normálisan fizetni az adókat. Akkor kezdődött a kálváriánk. Megkerestem egy szakértői céget, ők javasolták, jelentsünk be a fizetésképtelenséget, mert akkor újra lehet ütemezni az adósságokat. Hát… nem sikerült, nem sikerült megmenteni. Ami engem illet, nekem személyesen közel 180 ezer euróm veszett oda, az az összeg, ami benne volt abban a közel 64 ezer kötetben, amit az állam elkobozott. Lefoglalták a kiadó könyvkészletét, a felszámoló cég görgette maga előtt. És aztán megvártuk, amíg lecsökkent tíz százaléknyira a könyvállomány értéke, szerencsére nem akarta senki megvásárolni, a fiammal megbeszéltük, hogy megpróbáljuk visszavásárolni. Kölcsönkértünk egy kis pénzt, és visszavettük a Mentor tulajdonát, az én 180 ezer eurós tulajdonomat visszavásároltuk valahogy.
És akkor így kezdtétek újra a könyvkiadás kalandját?
Még előtte rákérdeztem, hogy a fiam a továbbiakban mit akar csinálni. Ő egy darabig ott dolgozott a kiadónál tördelőszerkesztőként, bár az eredeti képesítése színházi rendező. Rendezgetett is, de hivatalosan ott dolgozott a Mentornál. Azt mondta, ezt szeretné folytatni.
Az utódodat hogy is hívják?
Király István a neve. Ő „csak” Király István. Különben Sós István néven gyerekkönyveket, meseregényeket ír… Amikor elvállalta a folytatást, mondtam, gyere, jegyeztessük be az új kiadót. De rögtön felvetődött a kérdés: mi legyen az újszülött neve? Hát… legyen valami folytonosság benne, érződjön, hogy szellemi jogutódja az elődjének. – Így született meg a Mentor Könyvek Kiadó, melynek az első kiadványa, a Sebestyén Mihály által sajtó alá rendezett Marosvásárhelyi krónikás füzetek első kötete lett, melyet 2015 tavaszán mutattunk be a Bernády Házban.
(Folytatjuk)
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
