„Nem zárkózhat be az ember abba, amit már megcsinált”

2018. 05. 06. 23:01

Másfél évtizede van jelent a világhálón a Spanyolnátha művészeti folyóirat. Az alapító főszerkesztővel, a Miskolc közeli Hernádkakon élő Vass Tibor költővel nagyváradi Törzsasztal-estje után beszélgetett Szűcs László.

Vass Tibor váradi Törzsasztal-estjén felolvas az Illyés Gyula Könyvesboltban  Fotók: Fried Noémi Lujza

 

Milyen online irodalmi környezetben, illetve milyen tapasztalatok birtokában jelent meg a Spanyolnátha első száma 2004-ben?

 

Azt megelőzően, hogy a Spanyolnáthát alapítottam, a Litera publikált kimondottan irodalmat, aztán ott volt még a Prae.hu, ami azért volt a kedvemre való, mert mindenfajta művészettel, zenei témákkal, képzőművészettel barátságosan foglalkozott amellett, hogy irodalmat is közölt. Továbbá lehetett ismerni Beszédes Istvánék Zetna című online folyóiratát, Magazin a vulkán alatt alcímmel, amit a Délvidéken szerkesztettek. Ilyen lapok, fórumok között sem volt könnyű kitalálni olyan arculatot, amit jól lehet pozícionálni az internetet használó művészetkedvelők körében, ugyanakkor adta is magát a lehetőség, hogy ne egy nyomtatott folyóirat internetre butított változatát készítsük el. Vagy ne egy internetre fejlesztett lap mellett indítsunk még egy, nyomtatott folyóiratot. Én print lapoknál már szereztem gyakorlatot, az Észak-Magyarország napilapnál irodalmi mellékletet szerkesztettem.

 

Valamilyen formában már annak az anyagai is felkerültek a hálóra?

 

Nem, az még nem az az időszak volt. Sőt, az Új Holnap folyóiratnál, ahol 1995 és 1997 között dolgoztam, a lapszámai utólag, döcögve, hibásan kerültek fel. Inkább ne kerültek volna. Maga a lap sem volt szépen nyomtatva, és az internet akkor még elég csúnya és szürke volt. Később a Parnasszus folyóirat olvasószerkesztőjeként és képzőművészeti szerkesztőjeként a nyomtatott folyóirat-kultúrába gyakorlatilag beleloptam magam. Ott megtanultam azt a fajta művészeti sajtót csinálni, ami már kellő gyakorlatot adott ahhoz, hogy ha egy teljesen más entitásban gondolkodunk, elhagyjuk azt a lehetőséget, hogy valami a szó szoros értelmében kézzelfoghatóvá váljon, de megtartva a nyomtatott folyóirat-kultúra előnyeit, képezzünk olyan lapot az internetre, amivel rá tudjuk szoktatni az embereket a kizárólag monitoron való olvasásra és/vagy képnézegetésre.

A Spanyolnátha 2004-es alapítása óta ez a struktúra, ugyan évről évre vagy három évről három évre fejlesztettük, de az alapok ugyanazok. Nem frissül a lap naponta, évfolyamot jelölünk, lapszámokat. Egy évben hat számunk jelenik meg, most a tizenötödik évfolyam második számánál tartunk. Ha kinyitjuk a felületet, baloldalon van a lap tartalomjegyzéke, ott rákattintunk a nekünk tetsző anyagra, és a jobb hasábon találkozunk a művekkel. Természetesen vannak olyan elemei a lapnak, amelyek gyakrabban frissülnek. Nyilván a szerkesztőségi hírekben a spanyolnáthaságot kiemeljük. Érdekes, a sajtó a mai napig nem tudta megszokni, hogy nekünk nem kell küldeni sajtóinformációkat. Tízesével érkeznek naponta, nem győzünk leiratkozni mindenféle hírlevelekről. Sokan azt gondolják, irodalmi portál vagyunk, s az irodalmi hírekkel foglalkozni kötelességünk. Kizárólag a Sanyolnáthával szorosan összefüggő szerkesztőségi hírek jelennek meg. Sajnos, elhunyt kollégáinkról például, vagy ha díjat, kitüntetést kap valamelyik munkatárs. Van még egy blog, amibe a szerkesztők írnak hébe-hóba, s van, ahol a könyvekhez lehet hozzájutni. Egyébként, amikor a lapszámunk megjelenik, minden második hónap utolsó hetének közepe felé, azt a lapszámot már nem változtatjuk az időben oda vagy vissza. Vannak persze érdekes kérések, mondjuk valaki szeretne hozzányúlni a hat évvel korábbi verséhez. Kicseréli a mottót, s próbál bennünket meggyőzni arról, hogy a mostani mottó sokkal jobb, mint amit hat évvel ezelőtt írt hozzá.

Vass Tibor Mennyi semenni című, saját tervezésű kötetének a borítóját mutatja

 

Ilonának soha nem múló szerelemmel helyett Margitnak sok szeretettel?

 

Ilyen is van. Hogy csak ennyit kellene. A legtöbben megértik, hogy nem nyúlunk bele. Vannak szélsőséges helyzetek, amikor valaki mondjuk azt kéri, szüntessük meg azt a publikációt, mert őt emiatt így meg úgy támadták. Egyébként valóban egy-két kattintásról lenne szó. A webszerkesztő negyven másodpert alatt el tudja tüntetni. De könyörgöm, ha a Váradban nem tetszik egy pár éve publikált saját szövegem, akkor ide fogok szaladni hozzád és a még fellelhető példányokból majd szépen kizsilettpengézem az érintett oldalakat? Tiszteljük meg az internetet is, mint közlési felületet annyival, hogy csak kivételes esetekben nyúlunk bele. Ilyen kivételes esetek akadnak. Általunk okozott betűkihagyás, átprogramozás miatti betűméret-változás, stb.

 

A kezdetre visszautalva: a szerzők könnyen megszokták, hogy ez a közlés?

 

Szerintem ezt a mai napig nem szokták meg könnyen, még a fiatalok sem, akik ezen nőttek fel.

 

Pedig biztos, hogy több olvasóhoz juthat el, mint nyomtatott folyóiratban.

 

Sőt, de nem akarok számháborúba bocsátkozni. Már csak azért sem, mert nem összemérhető a kettő.

Nekünk meg kellett teremtenünk a kétezres évek közepén az internetes közlés tétjét.

Ez volt a legnehezebb. Évekig azon dolgoztunk, hogy ki tudjuk takarítani a szerzők lelkéből azt a szemetet, hogy másodlagosnak higyjék az internetes közlést, s ne gondolják azt, hogy ez csak egy opciója a korábban nyomtatásban megjelent írásaik további életének. Fogadják el azt, ez egy egyszeri, az archívumból bármikor visszakereshető közlés, aminek a tétjét, a rangját azzal adjuk meg, hogy ha ő azt bármikor, bárhol közölni akarja, forrás hivatkozásával teszi, megadja a komolyságát mind az adott műalkotásnak, mind pedig a Spanyolnáthának azzal, hogy elfogadja a feltételt, hogy ide első közlésben ad anyagot. Néhány szerzővel még vitatkozni kell azon, hogy ha a Spanyolnátha felkérésére készült mű előbb megjelenik a Facebookon, akkor azt nekem onnan le kell vetetnem. Vagy nem is vetetem le, hanem azt mondom, én már nem tudom közölni a szöveget. De hogy én tizenöt évfolyam után az internetes közlés fontosságát próbáljam elmagyarázni, azon már túl vagyunk.

 

Fogja a Spanyolnátha-linket s ossza azt a Facebookon, nem?

 

Pontosan. Megértem, hogy ezt nem mindig könnyű kivárni, de a print lap sem azonnal közli a befutó kéziratokat. Jönnek is olykor azzal a borzasztó közhellyel, hogy „a mai felgyorsuló világban…” Ha ilyeneket hallok, akkor végem van. Meg hogy „az internet gyors reagálású”. Igen, az internet olyan, a Spanyolnátha viszont olyan, hogy kéthavonta beékelődik egy-egy lapszáma az időbe.

 

Fordítva sem volt, hogy kaptál valami nagyon jó, fontos szöveget, s legszívesebben már aznap felraktad volna?

 

Óhatatlanul, de ilyenkor akár blokkokat is át tudok szervezni, hogy hamarabb közölhessük. Vannak olyan beérkezések, amelyekért jó szívvel szerkesztjük át a Spanyolnáthát. Elég nagy baj lenne, ha időnként ilyen izgalmak nem érnék a szerkesztőt.

 

Viszont a lapszám az szent, igaz?

 

Azt lehet mondani, hogy igen. Bizonyos határokon belül szent. S mivel saját magunknak szabjuk ezeket a korlátokat, mi alkotjuk a szabályokat, hát ne csináljunk a szánkból más szervet, de azért legyünk rugalmasak. Akkor tudjuk a magunk elé kitűzött célokat megvalósítani, ha hagyjuk, hogy egy kicsit a beérkező anyagok is formálhassanak bennünket. Persze, azokon az elveken belül, amiket mi kitaláltunk magunknak.

 

A ti úttörő szerepetekről már szóltunk. Mennyire lett követendő példa a Sapnyolnátha? Milyen hatással voltatok a kulturális, irodalmi sajtóra?

 

Nagyon jó érzés tapasztalni, hogy folyóiratok, amelyek utánunk indultak, akár jelzik is beharangozó szövegeikben, hogy ezt most a Spanyolnátha hatására készítik. Nagyon jó érzés, amikor hivatkozási alapnak tekintik a lapot. Sokan, sokféleképpen már megkerülhetetlennek is vélik. Ha kinyitjuk Az év versei antológiát, s megnézzük a húsz folyóiratot, ahonnan válogattak, abból a Spanyolnátha évek óta nem hiányozhat.

Hát mi ez, ha nem annak a megvalósulása, mint amit mi annak idején szerettünk volna elérni: tényezővé válni, befolyásoló tényezővé válni?

Tehát legyen tétje a szerző számára ebben a lapban közölni. A Spanyolnátha pedig tudja megadni a rangot a szerzőjének azzal, hogy ezeket a hídfőállásokat védi. Persze, jobb lenne több hídfőállást kiépíteni, de mi is öregszünk, nem vagyunk már annyira neo-, poszt- és egyéb avantgárdok, hogy minden nap más fickósságot találjunk ki. Örülünk, hogy tudjuk őrizni az „indulatot, hévet, örömöt”, hogy ezt a lapot két hónapról két hónapra még mindig nagy izgalommal lehet készíteni. Úgy, hogy tudjuk, ennek hatása és hatástörténete van. A Tokaji Írótáborban például, ha szó kerül az internetes közlésekről, óhatatlanul felmerül a szervezőkben, hogy minket valamilyen módon bevonjanak. S még valami, ami nagyon fontos, hogy ez határokon átívelő jelenség.

 

Beszélhetünk egy online irodalmi lap esetében törzsolvasói körről?

 

Szoktam használni azt a kifejezést, hogy a Spanyolnátha előfizetői köre. Nincs ilyen, de egyébként van. A visszajelzésekből tudom, hogy a Spanyolnátha kinek jár kéthavonta, tudom mérni, hogy az egyik lapszámot másfélszer annyian olvasták, mint az előzőt. Az elemzésekből sok mindent ki lehet deríteni. De tévedés arra a következtetésre jutni, hogy ezek az adatok arra sarkalljanak, hogy véresen komolyan az adatok után kell menni és ebből valamiféle ideológiát csinálni.

 

Tapasztaljátok-e, hogy az interneten olvasók nemzedéki szempontból kiegyenlítettebbek, s már nem jellemző, hogy csak a fiatalok olvasnak irodalmat a neten?

 

Eleve, ha a gyerekeivel kell kapcsolatot tartania, a munkáját szeretné jobban végezni, saját életminősége érdekében szükségből, akkor az idősebbek is használják az online felületeket, s örömmel iratkoznak fel a Spanyolnátha hírlevelére akár, mert tudják, onnan rendszeresen azt a típusú információt kapják meg, amikre egyébként éhesek. Én azt látom, hogy a fiatalok, akikről azt gondoljuk, nagyon sokat neteznek, éppen azokat a tartalmakat nem érik el, amikből igazán tanulni lehet. Ritkán jutnak el mondjuk egy virtuális tárlatvezetésre. Ugyanakkor

ma már kevés olyan idős embert ismerek, aki eleve elzárkózik az internet használata elől.

Viszont egyre több fiatalt, akinek eszébe nem jut, hogy az internetet művészeti, ismeretszerzési célból, tudatosan lehet használni. Tehát míg egy évtizede az internet a könnyű információelérés lehetőségét adta, ma már nem ez a legfontosabb, inkább a gyors kapcsolatteremtés, a vizuális lehengerlés a jellemző, az, hogy minél gyorsabban hassunk egymásra, de annak a hatásnak nem kell sokáig tartania.

 

S mit gondolsz, mi lesz a jellemző egy évtized múlva, amikor 25 éves buliját tartja a Spanyolnátha? Irodalom feltehetően tíz év múlva is lesz, print irodalmi lapok nem feltétlenül. Egyáltalán lehet hosszabb távon tervezni?

 

Túl sokat elvesz az időből a létfenntartás, a Spanyolnátha működtetése. De ez nem jelentheti azt, hogy az ember ne gondolkozzon előre. És ez ne csak egy szerdáról a következő szerdára való előretervezést jelentsen. Nem titok, vannak dossziéim, azokra évszámok vannak felírva, s azokba dobálok be ötleteket, például a 2022-be is van már ötlet dobva. Elég gyakran előveszem, s ezektől az ötletektől gyűlik a valószínűsége, hogy a Spanyolnátha az ilyen tervezések miatt maradhat majd életben. Ha nem lesz más az internet, nem lesznek más technikai eszközeink mondjuk öt év múlva, akkor sem egy konzervatív Spanyolnáthát képzelek el, ha ugyanezekkel az emberekkel, ugyanúgy gondolkodunk. De vétek lenne nem kihasználni, ezeket a dossziékat nem bővíteni azzal, hogy ha kitalálnak közben egy új kapcsolattartási formát, akkor ezt ne alkalmazzuk a mi lapunkra is. Nyitottnak kell lenni, nem zárkózhat be az ember abba, amit már megcsinált. Ülhet a babérokon, de azokat

a babérokat néha igazgatni, cserélgetni kell, meg még néhányat hozzá is tenni, hogy egy kicsit magasodjon is az a szék.

Ugyanakkor botorság lenne olyan jóslásokba bocsátkozni, hogy ez a lap 2025-ben ezt és ezt fogja csinálni. Ha csak annyit mondok, hogy szeretnék lépést tartani, akkor az konzervativizmus, hisz ezzel csak kullogok az események után. De ha azt mondom, szeretnék figyelni, kihasználni az adódó lehetőségeket, amelyek technikailag, emberileg, szakmailag, támogatásilag adódnak, meglépni valami olyat, amivel újítani lehet, azt vétek lenne kihagyni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!