Oktatási reform, magyar szó nélkül

2017. 09. 13. 10:29

Napok óta több országban, jellemzően Ukrajna szomszédainál foglalkoztatja élénken a közvéleményt a Kijevben elfogadott, kisebbségellenes oktatási törvény, mely államfői kihirdetésre vár. A helyzet jobb áttekintése érdekében fordultunk kérdéseinkkel az ungvári magyar napilap, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjéhez, Kőszeghy Elemérhez. Szűcs László interjúja.

 

Kőszeghy Elemér a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségében    Fotó: origo.hu

 

Igaz, hogy Kárpátalján a fiatalok nagy többsége alig vagy egyáltalán nem tanul meg az iskolában ukránul?

 

Ez a magyar oktatási rendszer Achilles-sarka. Valóban csapnivaló a magyar gyerekek ukrán nyelvtudása. Objektív és szubjektív oka is van annak, miért van ez így. Az ukrán nyelvet úgy tanítják a magyar és más kisebbségi gyerekeknek, mintha az iskolába kerülve azt valamilyen szinten már ismernék. Ezzel kapcsolatban az itteni pedagógusszövetség már évek óta sürgeti, hogy más módszer szerint kellene a nyelvet oktatni, úgy, ahogy az idegen nyelveket tanítják. Erre persze a mélyukrán elvtársak nagyon fel szoktak háborodni. Hogy létezik az, kérdezgetik, hogy Ukrajnában idegen nyelvként oktassák az államnyelvet? A másik gond, hogy nincsenek megfelelő tankönyvek, sem szótárak.

A független Ukrajna 26 éve alatt egyetlen magyar-ukrán, ukrán-magyar szótárt nem adtak ki állami pénzen.

Közben óriási a káderhiány is. A Beregszászi járásban, amely a legmagyarabb, tizenkét iskolában nincs megfelelő és elegendő ukrán nyelvtanár.

A szubjektív ok pedig az, hogy a szülők és a pedagógusok sem igazán ösztönzik a gyerekeket az ukrán nyelv elsajátítására. Valahogy úgy vagyunk vele, mint az ukránok az orosszal. A nemzeti érzelmű ukránok most az orosz nyelvben látják megtestesülni minden rossz okát. No, a mi magyarjaink is így vannak ezzel: a háború, a pénztelenség, a nincstelenség, a külhoni munkavállalás szétfeszíti a családokat – mindezek miatt nem igazán ösztönzik a gyerekeket az állam nyelvének elsajátítására. Tetszik, nem tetszik, ezzel a törvényhozók kezére játszunk.

 

Korábban, a szovjet időkben a kárpátaljai fiatalok könnyebben megtanultak oroszul?

 

Érdekes módon a nyelvtanítási rendszer semmit nem változott. Az oroszt ugyanúgy tanították, mint most az ukránt. Annyi a különbség, hogy én ötödikes koromban Puskint kellett bemagoljam, egy szavát sem értve a versnek, a fiam pedig ötödikes korában már Sevcsenkót magolta. Feltételezem, ő sem értett sokat a versből. Az én időmben annyiban volt más a helyzet, hogy a tankönyvekkel, szótárakkal való ellátással nem volt probléma. Más volt a szülők hozzáállása is, jobban elfogadták az orosz nyelvet, elfogadták az emberek, hogy ezt meg kell tanulni. Az is igaz, hogy amikor én a szülőfalumban befejeztem a nyolcadik osztályt, az osztálytársaim többsége jobban tudott franciául, mint oroszul. Mert a francia nyelv tanítását az alapoktól kezdték, az oroszt pedig ugyancsak úgy, mintha valamilyen orosz tudást már hoztunk volna otthonról. Visszatérve az ukrán tanítására, a módszerészek azt sem veszik figyelembe, hogy egy orosz számára sokkal könnyebb elsajátítani a közeli rokonnyelv ukránt, mint egy magyar fiatalnak, akinek anyanyelve egy egészen más nyelvcsaládba tartozik.

Beregszászi magyar kisiskolások a tanévnyitón

 

Egyébként ma milyen Ukrajnában, ezen belül Kárpátalján az orosz nyelv használata a hétköznapokban? Életszerű, hogy mondjuk Ungváron oroszul beszélgetsz, szólítsz meg embereket?

 

A legutóbbi időkig sok minden elképzelhető volt. Most azt kell mondanom, hogy

az orosz nyelv kikopni látszik a mindennapokból.

Pedig a statisztikai adatok szerint Ungváron és Munkácson – Kárpátalja két legnagyobb városában – a betelepítések következtében kétszer annyi orosz él ma is, mint magyar. De mostanában is megesett, hogy egy üzletben, amikor hallottam, hogy a pénztárosnő oroszul válaszolt az előttem álló vevőnek, utána én is oroszul szóltam hozzá. A környezetemben persze nagyjából ismerem, kihez szóljak oroszul, kihez ukránul. Ugyanakkor vannak olyan ukrán barátaim, akikhez én ukránul szólok, ők pedig magyarul válaszolnak, így társalgunk. De ismétlem, az orosz visszaszorulóban van.

 

Egyik újabb cikkedben arról adtál hírt, hogy az előző évekhez képest sokkal több első osztályos magyar gyermek kezdte el a tanévet különböző kárpátaljai iskolákban. Mi a magyarázata ennek a váratlan és örvendetes fejleménynek?

 

Kicsit pontosítanék: a korábbinál jóval több gyermek kezdte el a tanévet magyar tannyelvű iskolákban. Ez a folyamat már néhány éve megfigyelhető. Illetve két tendencia van. Míg faluhelyen szép számmal vannak olyan magyarok, akik az ukrán nyelv elsajátításának a biztosítékát abban látják, hogy ukrán tannyelvű iskolába adják a gyermeküket…

 

…ők úgymond elébe mennek az új oktatási törvénynek.

 

Igen, közben a városokban ennek a fordítottja érzékelhető. Egyre többen viszik a gyermeküket magyar tannyelvű iskolába. Mondok egy saját példát. Az én kislányom másodikos Ungváron, 36-an vannak az osztályában. Közülük jó esetben hat olyan gyermek van, aki akcentus nélkül, választékosan, helyesen beszél magyarul. És a maradék harmincból biztosan van tizenöt, aki úgy került oda első osztályba, hogy alig vagy egyáltalán nem beszélt magyarul. Jellemző, hogy egyesek kezdenek visszatérni a gyökereikhez. Mondjuk az egyik nagypapa magyar volt, de olyan is előfordul, akinek a családjában senki nem beszél magyarul, mégis úgy döntenek, hogy magyar tannyelvű iskolába járatják a gyermeküket. Ennek gyakran az a kimondott, vagy ki nem mondott magyarázata, hogy nem Ukrajnában képzelik el a család vagy legalábbis a következő generáció életét.

 

Magyarán a kulcsszó: állampolgárság. Magyar, uniós állampolgárság.

 

Világos, igen. Itt nálunk nem nehéz olyan felmenőt találni, aki egykor magyar állampolgár volt. S van egy másik érdekes jelenség is: nem csupán az iskolákban ugrott meg a magyar nyelven tanulók száma, hanem

rengeteg felnőtt iratkozik be magyar nyelvtanfolyamokra.

Ezeket a magyar állam finanszírozza. Egyszerűen nincs annyi hely, ahány jelentkező van. Itt is hasonlóak a motivációk, mint a gyerekek esetében.

Van még egy oka a magyar tannyelvű osztályok létszámnövekedésének. A kárpátaljai magyarlakta településeken jelentős a romák száma, s ezek a nagy családok a gyermekeiket jellemzően ugyancsak magyar osztályokba viszik.

 

Beszéljünk akkor a nemzetközi méretű felháborodást kiváltott oktatási törvényről. Mikorra várható, hogy Porosenko elnök aláírja? Mert gondolom, az nem kérdés, hogy kihirdeti, hiszen az elfogadása után üdvözölte.

 

Azt nem tudom megmondani, hogy mikor írja alá a törvényt.

 

Viszont úgy tűnik, nem sieti el.

 

Van ő elég ravasz ahhoz, hogy alaposan felmérje a helyzetet. Dr. Tóth Mihály alkotmányjogászunk szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a jogszabály el lesz fogadva, ráadásul Ukrajna körmeit növeszti az is, hogy a kijevi amerikai nagykövetség gratulált ehhez a nagyszerű törvényhez. Brüsszeltől Kijev már megkapta a vízummentességet, ennél többre az Uniótól rövid távon nem is számíthat, Amerika viszont támogatja ezt a kormányzatot, úgyhogy nekik Washington szava sokat számít.

 

Arról másutt is hallani, olvasni lehetett, hogy a jogszabálynak vannak lehetséges pozitívumai is, a regionális tanfelügyelőségek tervezett megszűntetése, az egységes, központi tanterv helyett több szabadság a pedagógusoknak. Ezek akár üdvözölhető fejlemények is lehetnek.

 

Valóban, a biztosítékot elsősorban a 7. paragrafus verte ki, ez rendelkezik a kisebbségi iskolák felszámolásáról. Ukrajnában az oroszok mellett a kisebbségek közül a magyarok, a románok, a moldávok és a lengyelek rendelkeznek önálló iskolahálózattal. Érdekessége a törvénynek, hogy kivételt tesz az úgynevezett őshonos népekkel. Négy ilyet ismernek el: a krími tatárokat, a gagauzokat, a karaimokat és a krimcsakokat. Csakhogy a jelenlegi Ukrajna területén egyiküknek sincs iskolarendszere. Most olvastam, hogy Herszon megyében, a Krímtől északnyugatra akarnak létrehozni egy krími tatár iskolát, csak azt nem tudom, hogy kinek.

 

Érdekes fejlemény adhat okot a kisebbségeknek a reményre: a pénztelenség. Az, hogy az államnak nem lesz elegendő anyagi eszköze a törvény végrehajtására.

 

A pénztelenség mellett az országra jellemző krónikus pedagógus hiányba is kapaszkodhatunk. Ami az ukrán iskolákat is érinti. A pénzre visszatérve: a miniszterelnök szerint 87 milliárd hrivnya kellene ahhoz, hogy végrehajtsák az oktatási reformot. (1 euró körülbelül 31 hrivnya – szerk. megj.) Mármost erre a célra az ukrán költségvetésben még 8,7 milliárd sem áll rendelkezésre.

A tapasztalat az, hogy a decentralizációról szóló törvény sem működik, a nyelvtörvény sem. De arra jó egy ilyen új jogszabály, hogy amit nagyon szeretnének, azt alkalmazzák, a többit, a kudarcokat pedig rá lehet fogni Putyinra, Moszkvára, a pénz hiányára.

 

Az valóban kiskaput jelenthet, hogy a törvény korlátozásai nem vonatkoznának az Európai Unió tagállamainak a nyelveire?

 

Első ránézésre valóban megoldásként kínálkozik, hogy több tantárgyat valamely uniós tagállam nyelvén lehetne leadni. Igen, ez mentőöv lehetne a magyar, a román és a lengyel tannyelvű iskoláknak. A moldáv vagy az orosz iskolák számára nem. Igen ám, de ez nem a mi eddig kivívott, s a törvénnyel elvett jogainkat adná vissza. Ez a magyar nyelvnek adna egy külön státust. De mondjuk, ha Magyarországot kizárnák az Unióból, esetleg kilépne, netán felbomlik az Unió, akkor ez a kiskapu abban a pillanatban bezárul. Úgyhogy ebbe a kompromisszumos megoldásba nem szabad belemenni.  Mert ez – ismétlem – nem a mi szerzett jogunkat adja vissza.

 

Tapasztalható-e kommunikáció, közös fellépés az ukrajnai kisebbségi szervezetek részéről?

 

A már említett Tóth Mihály, az UMDSZ tiszteletbeli elnöke készített egy beadványt, amit Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő írt alá elsőként. Később ezt aláírta az ukrán Legfelsőbb Tanács román és bolgár képviselője is. Ez egy Petro Porosenko elnöknek címzett levél, amelyben azt kérik, ne írja alá a törvényt. Szomorú viszont, hogy a többi kárpátaljai képviselő nem írta alá. Pedig akad köztük olyan, aki olyan körzetben szerzett mandátumot, ahol jelentős számban élnek kisebbségiek. A törvény megszavazásakor a Porosenko Blokk frakció tagjai közül egyedül Brenzovics László nyomott nem gombot. A többi vagy igent nyomott, vagy nem vett részt a szavazáson, esetleg tartózkodott. Ami még történt, hogy

az ukrajnai román szervezetek – van belőlük vagy 6-7 – az EBESZ kisebbségi biztosához fordultak.

A Técsői és a Rahói járásban a románok a múlt héten hívtak össze egy tanácskozást. A témában eddig legóvatosabban a lengyelek nyilvánultak meg, Varsó tanulmányozza egyelőre a törvény lehetséges végrehajtását.

Iskolájuk tervezett bezárása ellen demonstráló ukrajnai román diákok és szülők Foto: ziarul national.md

 

Mi a helyzet az oroszokkal?

 

Őket már a törvény megjelenése előtt is diszkriminálták, hiszen miközben az ország lakosságának minimum 8 százalékát teszik ki, az orosz tannyelvű iskolák aránya alig 3 százalék. A parlamentben az úgynevezett Ellenzéki Tömörülés képviseli az orosz anyanyelvűek érdekeit. Az érdekes az, hogy az ukrajnai közvélemény nagy többsége támogatja ezt a törvényt, s a leggyakrabban velünk példálóznak. Olvasgatom a helyi és országos lapokat, kommenteket. Elenyésző az olyan hozzászólások aránya, amikor valaki azt mondja: „Álljatok már meg, ez alkotmánysértő, megnyirbálja a kisebbségi jogokat.” Sajnos én magam összesen két megyei és egy országos politikust tudnék csak felsorolni, akik ezekben a napokban a pártunkra álltak, s értelmiségi körökben sem jobb a helyzet.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!