Perifériákra szorulásról beszélhetünk
2019. 01. 04. 11:01A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet főmunkatársával, Dr. Kiss Tamással beszélgetve a jelenkor történetét elsősorban a szociológia szemszögéből tekintettük át. Szilágyi Aladár interjúja.
Dr. Kiss Tamás szociológus, Kolozsvár Fotó: Erport.ro
Milyen hatásra terelődött az érdeklődésed éppen a szociológia tudománya felé?
Középiskolás koromtól tudatosan erre a szakmára készültem. Először arra gondoltam, hogy néprajz szakra iratkozom be, de időközben arra jöttem rá, hogy a szociológia módszertana, szemléletmódja is egy komplexebb dolog, ezért már tizedikes koromban eldőlt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Azóta is gyakorlatilag a munkám a hobbim. Annyit tennék hozzá, hogy én eléggé multidiszciplinárisan határozom meg magam, a szociológia mellett a demográfusi szakmát is kitanultam, illetve az, amit csinálok, sok szempontból a politikatudományhoz is közel áll. Kolozsváron végeztem a szociológiát, utána kultúratudományi doktori iskolát Pécsen. Kolozsváron a kisebbségtudományi intézetben vagyok kutató, amely Románia egyetlen, nem Bukarestben székelő kormányhivatala, ezen kívül egy közvélemény-kutató céget működtetünk egy kollegámmal. A Kisebbségkutatóban indulásától, 2007 óta dolgozom, demográfusként, illetve szociológusként az RMDSZ ügyvezető elnökségén is tevékenykedtem.
Mivel foglalkozik az intézet? S te magad azon belül milyen megbízatásokat kaptál?
Húsz kutatói poszt van az Intézetben, alapvetően minden romániai kisebbséggel foglalkozik, de a fő csapásirány az erdélyi magyarokat, illetve a romániai romákat érintő folyamatokra vonatkozik. Mára sikerült egy olyan műhellyé válnunk, aminek jelentős a nemzetközi beágyazódása is, kelet-európai szinten a kisebbségkutatásban, illetve az etnikumközi kapcsolatok elemzésében számon tartottak vagyunk. Az itt zajló kutatások gyakorlatilag három nyelven, magyarul, románul, illetve sok vizsgálat eleve angolul folyik.
Apropó, a közelmúltban jelent meg egy kiadványotok angolul, ugye?
Igen, egy jelentős kiadónál, a Palgrave Macmillan-nél látott napvilágot 2018-ban, Unequal Accommodation of Minority Rights: Hungarians in Transylvania cimmel. A kötet nem csak az enyém, közös munka, én voltam az egyik szerkesztője, jelentős hányadát én írtam. Büszkék is vagyunk rá.… Lényegében az erdélyi magyar tapasztalatot tartalmazza, különböző dimenziókban, a politikai részt, az érdekképviseletre vonatkozó dolgokat, az intézményrendszer szerkezetét, illetve az erdélyi magyarokat érintő makro-társadalmi folyamatokról beszél, és ezeket a tapasztalatokat próbáltuk betenni egy olyan elméleti keretbe, ami értelmezhető bárki számára, nem csak egy erdélyi magyar számára, s ami felhasználható egy összehasonlító vizsgálat tekintetében.
Ennek a munkának fontos eleme a párhuzamosság?
Igen, az egyik pillére az intézményrendszer leírása, központi kérdésünk az, hogy a kisebbségi politizálásnak alapvetően két dimenziója van. Az egyik az, hogy olyan intézményes világot épít ki, ami nagymértékben megkönnyíti, illetve lehetővé teszi a többséggel szembeni határfenntartást. Ez nem elégséges,
a másik dimenziója a kisebbségi politizálásnak a többségi politikai szereplőkkel folytatott folyamatos alku.
Valójában ennek a szerkezetét vizsgáltuk, hogyan néz ki az alku intézményes szerkezete Romániában. A külügyminisztériumnak volt az ezredforduló tájékán az a propaganda szlogenje, hogy „az etnikumközi viszonyok román modellje”. Elemeztük, hogy ez hogyan működik a valóságban, illetve hogyan működik ezen belül a kisebbségi vagy etnikai párhuzamosság. Most azon vagyunk, hogy kidolgozzuk ennek a módszertanát, hogy miként írható le egy kisebbség egy ilyen etnikai párhuzamossági index segítségével, amelybe betehető mindenki, a lettországi oroszoktól a kárpát-medencei magyar kisebbségekig.
Ez a munka feltételezi a más országokban kutató kollegákkal való együttműködést?
Igen, ez a kötet egy terjedelmes és mély esettanulmány, amely az erdélyi magyarokat vizsgálta be, a következő lépésben már a külföldi kollegákkal lehet ezt továbbvinni.
Hadd ejtsünk néhány szót az általad és Barna Gergő kollegád által alapított Kvantum Research piac- és közvélemény-kutató cég tevékenységéről is.
A Kvantum alapvetően közvélemény-kutatásokat csinál, amellett úgynevezett minőségi módszerekkel, tehát interjúkkal fókuszcsoportos vizsgálatokat végez. Nálunk lehet rendelni közvélemény-kutatást, akár piackutatást ezekkel a módszerekkel. Igazából az utóbbi tevékenységet már visszamondtuk, mert annyi az olyan típusú politikai közvélemény-kutatás vagy szociológiai adatfelvétel igény, ami érdekesebb számunkra, mint a piackutatás. Pont az etnikai párhuzamosságot néztük Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön. 2019-ben Nagyváradon, Szatmárnémetiben lesz adatfelvétel, a teljes népesség, a románok és magyarok körében.
Előadásod munkacíme: Politikai és társadalmi változások 1990 után. Ne csak teoretizáljunk, vázoljuk fel, konkrétan melyek voltak a legfontosabb folyamatok, változások az utóbbi 28 évben?
A 89-es rendszerváltás és az azt követő események intézményes és politikai szempontból teljesen új helyzetet teremtettek. Egyrészt a politikai képviselet formalizálódhatott – ez nagyon jelentős változás. A múlt rendszerben is volt valamelyes érdekkijárás. A kommunista párt magyar származású káderei helyenként felvállalták a magyar ügyek képviseletét, legyen szó egy magyar iskoláról vagy magyar intézményről, de ennek nem voltak formális csatornái. Teljesen informális úton ment, az illető a saját személyes nexusait használta fel. E tekintetben óriási különbség van, a társadalmi párhuzamosság vonatkozásában is fordulópont volt 89 decembere. Ugyanis azzal, hogy a kommunizmus összedőlt, lehetősége nyílt a magyar eliteknek felmelegíteni ezt a programot. Gyakorlatilag azóta egyrészt vertikálisan mélyül az etnikai párhuzamosság, másrészt horizontálisan szélesedik. Ezalatt azt értem, hogy új dimenziók jelennek meg az etnikailag párhuzamos területeken.
Például?
Egyszerű, köznapi példa: a sport. Az utóbbi évek fejleménye, hogy a sport is ennek az etnikai párhuzamosságnak a terepe lett. Nem csak a versenysport. Megjelentek az úgynevezett „magyar csapatok”. A hoki mindig is jelen volt Csíkban, az mondjuk, egy „székely-magyar ügy” volt, de jelenleg a kézilabdától a fociig, mindez új terepe az etnikai párhuzamosságnak. Nemcsak a versenysport, a tömegsport is. Nagyváradon nem tudom, hogy van, de Kolozsváron, Marosvásárhelyen ezelőtt öt évvel még nem volt jellemző, hogy a gyerekek futball- vagy úszóedzésre külön magyar klubokba vagy csoportokba jártak volna, most pedig teljesen elterjedt. Több helyütt, a Székelyföldön is megteremtődött a magyar nyelvű szakoktatás lehetősége. Ez azt jelenti például Kolozsváron, hogy a magyar gyerekeknek szinte a száz százaléka a pályáját ebben a magyar rendszerben tudja lefutni. Ami még egy nagyon fontos elem – s ebben a tekintetben nem volt fordulópont 1989 –, a demográfiai trendek, illetve a makro-társadalmi folyamatok alakulása. Kontinuitás van ezekben a 89 előtti és utáni trendekben, elsősorban ami a magyar közösség marginalizálódását, Erdély etnikai rétegszerkezetében elfoglalt pozícióinak a gyengülését illeti.
Hadd éljünk egy konkrét példával: tény, hogy arányában kevesebb diplomát szerző magyar fiatal kerül ki az egyetemekről, mint román…
Igen, az egyik dimenziója az, hogy alulreprezentáltak vagyunk a felsőfokú végzettek tekintetében, ugyan volt egy oktatási expanzió, de ettől függetlenül ez az aránytalanság fennmaradt. Ami még ennél is súlyosabb, hogy a különböző településeknek, régióknak Erdélyben magyar szempontból mások a demográfiai kilátásai. Van egy prosperáló terület, mely Temesvár, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Brassó vonalán halad, és mögötte van egy gazdasági szempontból lemaradt, perifériális régióklaszter. A demográfiai folyamatok úgy néznek ki, hogy a Székelyföld, a Partium Váradtól északra fekvő része, Máramaros, a Szilágyság is egy gazdasági szempontból lemaradt régió. Partium északi részén, Székelyföldön romániai viszonylatban relatíve még jók a magyarság kilátásai, viszont ebben a prosperáló urbánus területsávban nagyon nagy a magyarok térvesztése. Ez összességében azt jelenti, hogy
átrétegződik a közösség, és egyre inkább a perifériális részekben koncentrálódnak a magyarok.
A két világháború között, de még a 60-as években is egy urbánus nemzetiség volt a magyar, urbanizációs többlete volt a románsággal szemben, Erdély nagyvárosaiban felülreprezentált volt a magyar elem, ez most már nincs így, leginkább a perifériákra szorulásról beszélhetünk. Ez összetett jelenség, sok oka van: a demográfiai folyamatok, az elvándorlás, az asszimilációs folyamatok, melyek elsősorban a városi középosztályt érintik.
Hadd ejtsünk szót a kisebbségi politizálásról is. Az RMDSZ révén megadatott a lehetőség, hogy meglegyen a parlamenti képviselet, sőt többször a kormányban való részvétel is. Ugyanakkor mintha fokozódó eltávolodás volna tapasztalható a felső elit és a lenti közeg között. Érzékeltek ilyet?
Ez a kisebbségi politizálás többdimenziós. A többségi szereplőkkel folytatott alku, plusz a társadalomépítés folyamata adja ennek az összességét. Ezzel a folyamatos kormányzati részvétellel vagy kormány-közeliséggel, parlamenti támogatással, a többségi szereplőkkel folytatott, gyakran informális politikai alkuk értékelődtek fel. Ez nem csak a választók vonatkozásában jelentett törést, hanem magán a szövetségen, az érdekképviseleten belül is. Mégpedig a felső vezetés, tehát akik ezeket a tárgyalásokat vezették, és az úgynevezett etnikai aktivista réteg között is beállt egy törés. Gyakorlatilag
az etnikai aktivisták szorultak ki a reális politika fősodrából, és vesztették el azt a képességüket, hogy elszámoltathassák a felső vezetést.
Mindez azt eredményezte, hogy egy adott időben az RMDSZ formális döntéshozó struktúrái kiürültek, hiszen leginkább informális szinten hozták meg a döntéseket. Ez a törés az etnikai aktivisták és a felső vezetés között leginkább a 90-es évek története, s ez nagymértékben járult hozzá ahhoz is, hogy törés következzen be a szervezeten, a „párton” belül. Az etnikai aktivista rétegnek volt egy fontos identitáspolitikai közvetítő szerepe, egy mozgósító funkciója. De azzal, hogy megváltozott a többséggel folytatott politikai alku szerkezete, és felértékelődtek az informális háttértárgyalások, s oda tevődött át a reális politika színtere, azzal az etnikai aktivista réteg szorult ki a politikai szférából.
Én egyébre is gondoltam, bár ez nem tömeges jelenség, inkább egyedi, egyéni esetekről van szó, de mindez jellemző és fontos, letagadhatatlan, hogy a 90-es évek közepén az értelmiségi elitből számos fontos személyiség eltávolodott az RMDSZ-től.
Abszolút így van…
Hogy kapásból említsek néhány nagy nevet: Szilágyi N. Sándor, avagy Gyimesi Éva tevékenységét idézném…
Ők szakértői politizálást tudtak volna vinni, nekik a szakpolitikákban lehetett volna döntő szerepük. Gyimesi Éva az RMDSZ-en belül oktatáspolitikával próbált foglalkozni, Szilágyi N. Sándornak pedig a folyamatosan visszatérő problémája az volt, hogy hogyan lehetne a többséggel folytatott alkut, a többséggel folytatott tárgyalásokat valamiképpen professzionizálni, ő az erőszakmentes cselekvésnek az elméletéből kiindulva próbált tanácsokat adni. Ebben a konstellációban, amit a kötetünkben aszimmetrikus alkunak, vagy aszimmetrikus akkomodációnak nevezünk – ami az informalitásokon alapuló háttéralkuknak a világa –, azoknak a megközelítéseknek, amiket Gyimesi Éva vagy Szilágyi N. Sándor képviselt, nem nagyon volt terük. A reális politikai folyamatok olyanok lettek, hogy magának a közpolitika csinálásnak, illetve a társadalomépítési vetületnek is egyre kevésbé volt létjogosultsága a szövetségen belül.
Hadd érintsük még egy dimenzióját a dolgoknak. A jelenlegi anyaországi nemzetpolitika hogyan hat, miként ítélhető meg az erdélyi magyar kisebbségre nézvést?
Kötetünkben is szerepel az a tézisem, hogy az alkufolyamat, az asszimmetrikus alku a románok irányába, valamifajta mérséklődést is jelent, valamifajta integrációt a román politikai mezőbe. Ez addig tudott zavartalanul működni, amíg a magyar nemzetpolitikának a befolyása marginális volt a román kisebbségpolitikához viszonyítva. Azt is megállapítottuk, hogy Románia 89 után alapvetően úgynevezett patronázs demokrácia lett. Azt is, hogy egy patronázs demokráciában marginális az anyaország szerepe, melynek hatékonysága a hozzáférhető erőforrásokon múlik. Egészen 2014-ig vagy 2016-ig a Magyarországról hozzáférhető források eltörpültek ahhoz képest, amit a román szereplőkkel folytatott asszimmetrikus alku keretében mozgósítani lehetett. Hogy csak egy példát mondjak: annak idején az Apáczai Közalapítvány teljes éves költségvetésénél nagyobb volt az az összeg, amit Sepsiszentgyörgy városa költött a kultúrára. Csakhogy az utóbbi évtizedben a korrupcióellenes harc, illetve a román középosztály antikorrupciós, neoliberális populizmusa kérdésessé tette az úgynevezett patronázsalapú szerveződést. Ez a rendszer kriminalizálta politikai szereplések széles körét, az informális háttéralkukat is. Ez oda vezetett, hogy az RMDSZ leszívó képessége töredéke maradt a korábbinak, viszont ezzel párhuzamosan eddig elképzelhetetlen források kezdtek beáramlani Magyarországról. Jelenleg ezek töltik be pénzügyi tekintetben azt az űrt, ami az RMDSZ román pozícióinak meggyengülése miatt keletkezett. Amit én problémának látok ebben, az az, hogy a magyar pénzekhez való hozzájutás nem versenyalapú, a legtöbb esetben nincs semmifajta tartalmi elszámolás, az egész klienturális alapon működik, annak függvényében, hogy a támogatáspolitikai rendszeren belül ki, kivel van kapcsolatban, annak a függvényében tud erőforrásokat mozgósítani. Szemben a románokkal folytatott alkuval, ahol az RMDSZ felső vezetésének monopolhelyzete volt, itt nincs senkinek ilyen előnye, egy új elit, átláthatatlan és kusza szerveződés alakult ki. Ez azt is jelenti, hogy azok, akik benne vannak ebben a klienturális hálózatban, viszonylag könnyű pénzhez jutni. De ennek hátulütője is támadhat a jövőben, egy kompetitívebb forrásszerzési modell esetében. Az Európai Unió pályázati politikájával sem vagyok elégedett, mert nem értek egyet azzal a gyakorlattal, hogy a projekteknek azoknak a problémáit kell orvosolniuk és finanszírozniuk, akik jó pályázatokat írnak. Például a roma közösségnek nem attól nehéz a helyzete, hogy van vagy nincs jó pályázatírója. De ebben a rendszerben, amelyik mégis kompetitívebb, mint a nemzetpolitikai támogatás, a magyar intézmények és a magyar civil szervezetek ismét hátrányba kerülhetnek. Ezt már akkor is tapasztalhattuk, amikor Románia számára megnyíltak a strukturális alapok, és a magyarországi pénzekhez szokott civil intézmények közül bizony, jó néhány beadta a kulcsot, a magyar önkormányzatoknak is jelentősen csökkent az abszorbciós képessége.
Elkényelmesedtek?
Így is lehet mondani: egyszerűen elkényelmesedtek…
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
