Román átalakulás 45-től 68-ig

2018. 11. 07. 09:04

Államosítás az iparban és a mezőgazdaságban szovjet asszisztenciával, területi és adminisztratív átrendezések, 68 hatásai, Ceausescu szerepe. Szilágyi Aladár interjújának második része Gagyi József szociográfussal.

Gagyi József szociográfus

 

Hadd ejtsünk szót az 1945 utáni korszak legfontosabb eseményeiről…

 

Érdekes dolog, kezdetben a Groza kormányba csak három kommunista miniszter került, Lucreţiu Pătrăşcanu és Gheorghiu-Dej, a belügyet Teohari Georgescu vette át, a tárcát gyakorlatilag 1945 óta a kommunisták ellenőrizték. 1947 végére megtöltik a kormányt, novemberben hadügyminiszter Emil Bodnăraş, külügyminiszter Ana Pauker, pénzügyminiszter Luka László lett. S aztán jött a nagyjelenet: Mihai király elutazik Angliába, rokona, Erzsébet királynő lakodalmára, ott azt tanácsolják, hogy ne jöjjön vissza, ő mégis visszatér a kommunisták nagy meglepődésére. Akkor eldöntik, hogy ezt a helyzetet sürgősen meg kell oldani, az uralkodót néhány nap alatt szépen falhoz állítják, behívják Szinajáról, és felszólítják, azonnal hagyja el az országot. Abban a pillanatban, ahogy a király elmegy, felfüggesztik az alkotmányt, februárban egyesül a kommunista és a szociáldemokrata párt, létrejön a Munkáspárt, márciusban megtartják a választásokat, és meg is nyerik 93 százalékkal. Áprilisban új alkotmányt hirdetnek ki, új, kommunista kormányt alakítanak, majd következik az államosítás.

 

Mindezt hirtelen, puccsszerűen hajtották végre, ugye?

 

Az államosítás egyszerű dolog volt, teljes titokban hajtották végre. Két olyan pénzbeváltás is volt, amit szintén teljesen titokban tudtak tartani. 1948. június 9-én behívták a pártaktívát, bezárkóztak, kijelölték, hogy ki, hova megy, felkészítették, majd 11-én ki is küldték őket a különböző helyekre: te ide mégy, te leszel az igazgató, a dolgod az, hogy a pecsétet lefoglalod, a kulcsot lefoglalod, a pénzt elveszed. Felvetődött a kérdés: mi történik, ha ellenállás lesz? Nem volt ellenállás! Ez egy nagyon érdekes dolog:

nem volt ellenállás, mert már annyira meg volt dolgozva, le volt gyűrve a polgári világ.

Persze, egy-egy rendőr kísérte az államosítókat, de szó sem volt arról, hogy az érintettek tömegében fellázadjanak. És hát ott volt mindenütt a szovjet hadsereg. Ennek a korszaknak a kulcsát 1958-ig a szovjet jelenlét képezte.

 

És minden szinten jelen volt, az adminisztrációban, az állambiztonságnál, az intézményekben, a vegyes vállalatoknál a szovjet asszisztencia, a szovjet tanácsadók serege…

 

Valóban. Ezt a korszakot igazán akkor lehetne megismerni, ha nem csak Bukarestben, hanem Moszkvában is lehetne kutatni a levéltárakban. De Moszkvában még mindig nem lehet úgy hozzáférni a dokumentumokhoz, mint Bukarestben. Jómagam interjúkat készítek a korszak embereivel. Egyikük ilyesmit mesélt, hogy az ő apja a Bánffyak intézője volt a Kelemen-havasokban. 1945-ben megjelentek a szovjet tisztek, és olyan térképeket tettek elé a Bánffy-birtokokról, a havasokról, az erdők faállományának a minőségéről, hogy nekik se volt olyan. Valószínűleg ekkor már az uránlelőhelyekről is tudták, hogy merre vannak Romániában. Mindenről komoly információik voltak, tudták, hol, mit lehet keresni ebben a kelet-európai térségben avégett, hogy a „gyarmatosítás” költségei megtérüljenek.

 

A lakosság jelentős részét sújtó intézkedés volt – szovjet példára – a kollektivizálás kezdete 1949-ben.

 

Ugyan 49-ben elkezdték, de nem tudták azonnal végrehajtani, nem ment könnyen, mert az ország lakosságának nagyon nagy hányada volt földműves. Míg Magyarországon kb. 55 százalék volt a parasztság, itt 78 százalék. A kollektivizálás nem is ment annyira zökkenőmentesen, mint az ipar államosítása. Nagy volt az ellenállás, folyamatosan spontán helyi lázadások törtek ki. A szabadcsapatok, a „betyárok”, akik a hegyekben szerveződtek, és fegyveres akciókat is végrehajtottak a hatóságok ellen, mind a parasztságból toborzódtak. A vidéki ellenállás létezett. Hiába bizonygatták a földműveseknek, hogy jobb lesz a közösben, azt kevesen hitték, nagyon kevesen támogatták, hiszen egy-egy falusi pártsejt tagjai nem lehettek többen tíz-tizenkét embernél. A falu szocialistává tétele nagyon nehéz, hosszú folyamat volt. Beindulásakor nem volt elég agrármérnök, nem volt elég könyvelő, úgyhogy az első négy-öt esztendő zavaros volt. Sok helyütt – a falusi legenda szerint – egyik nap megalakult a kollektív gazdaság, másnap már a jobb gazdák ültek fel a buszra, és meg se álltak Békásig vagy a Zsil-völgyéig, ahol munkát találtak. Tulajdonképpen száműzöttek, földönfutók lettek. Nagyon érdekes, az 1990 után látszott meg, hogy míg Magyarországon bebizonyosodott, a föld önmagában nem érték, nincs szakralitása, hiszen adták, vették, csereberélték, itt Romániában viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy ugyanazt a földet kapják vissza, amelyik a felmenőiké, az apjuké, a nagyapjuké volt. A föld mágikus dolognak számított. Ezt a középkori, archaikus viszonyulást itt nem sikerült megszüntetni. Ez a szemlélet most szűnik meg, az Európai Unió eltöröl minden ilyen szakralitást.

 

Ejtsünk szót a korszak többször bekövetkezett terület-átrendezéseiről is, hiszen befolyásuk volt az egész társadalomra. Az első ilyen átfogó intézkedés volt 1950-ben a megyék felszámolása, a tartományok kialakítása.

 

Érdekes, hogy most. 1999 óta kísérleteznek ismét valamiféle átalakítással, de a vidék átalakítása az a hatalom kérdése. Nem lehet a teret átalakítani úgy, hogy ne legyen demokratikus vagy diktatórikus, erős hatalom, amely ezt kikényszeríti. 50-ben egyszerű volt: a szovjetek azt mondták, tessék tartományokat és rajonokat csinálni! 52-ben egy újabb, 60-ban egy újabb átalakítás volt.

Románia mai kinézete tulajdonképpen Ceauşescunak köszönhető.

Én az előadásomban ebben a vonatkozásban több pozitívumot mondok róla. Nem a mi szempontunkból, de nagyon érdekes, ahogyan ezt elérte, átszervezte, ez a területi beosztás a mai napig úgy működik, mint 68-ban. Az 68-as év az azért érdekes, mert Stefano Bottoni kolléga szerint 56 volt az a pont, amely a világot megfordította, és egy új paradigmát, államépítési módot alakított ki, viszont ha a társadalom felől nézzük, akkor ez az időpont 68 volt. Nem úgy, mint Románia átalakítása, nem úgy, mint Csehszlovákia lerohanása, hanem a párizsi diáklázadások esztendeje, a vietnámi háború eszkalációja. Egy generációnak, egy egész glóbusznak a fordulata, a kulturális forradalom, a szexuális forradalom, a feketék helyzetének, a nők helyzetének a megváltozása. Mindennek nálunk is volt valamelyes hatása. Én magamat ilyen 68-as nemzedékhez tartozónak tartom. Igaz, akkor még csak nyolcadikos diák voltam, a leghosszabb hajam és az első farmerem tizenegyedikes koromban volt. Tehát egy „megkésett 68-as” volnék. Ezzel kezdődött valami olyan dolog, ami lehetett nagyon rossz, lehetett nagyon jó, mindenesetre a világ alapvetően megváltozott.

 

Ne feledjük, Romániában 68-ig sok minden történt, még Gheorghiu Dej korában elkezdődött az iparosítás, az urbanizáció, ami nagy társadalmi mobilitással járt…

 

Sztálin haláláig rettenetes összegeket költöttek a hadiiparra. Volt olyan, hogy a teljes GDP 21 százalékát a hadiiparba fektették. Ez észbontó, jelenleg 2 százalékot fordítanak erre – az is milyen jelentős összeg. Jegyrendszer volt, elnyomás és diktatúra, az erőforrások vagy a szovromokon, a szovjet-román vegyes társaságokon keresztül a Szovjetunióba jutottak, vagy a hadigazdálkodásra mentek. E korszak lezárultával kezdődött el a saját ipar erőltetett fejlesztése, a távlati tervek kialakítása. 1958-ban készítették elő az első 15 éves tervet, 59-ben felújították, 60-ban megint felújították, ezt a III. pártkongresszuson fogadták el. Az, hogy hova kerülnek a nagy gyárak, a nehézipar, a vegyipar fellegvárai, merre alakulnak ki a nagy munkásközpontok, mindez akkor dőlt el. Nagyon érdekes, hogy két-három év alatt alakultak ki az ország fejlesztési pólusai. Hogy jó vagy rossz döntések alapján, az egy másik kérdés. Fontos volt annak a diplomás rétegnek a kitermelése, amelyiket a tervezésbe, az irányításba bevontak. Fontos volt az egyetemek fejlesztése, a munkahelyek kialakítása és ezeknek az embereknek az apparátusba való bevonása. Nem beszélve a szekuról, ahol intenzív toborzás zajlott, intelligens, jól képzett embereket vontak be. Következett a városok részbeni lebontással járó átalakítása – ez már identitáskérdés, de a nagy pénzek beruházásokba való helyezése ekkor dőlt el. A Szovjetunió bele akart szólni ezekbe az iparfejlesztési tervekbe a KGST-n keresztül,

a szovjetek nem akarták azt, hogy Romániában ilyen nagy mérvű legyen az iparfejlesztés,

hiszen az országot Bulgáriával együtt mezőgazdasági területnek szánták. A román vezetés ebbe nem ment bele, a kínaiak már elkezdték a cirkuszt, s a románok ügyesen lavíroztak a szovjetek és a kínaiak között.

 

A 68-as prágai tavasz úgy jött Ceauşescu számára, mint az égi manna, hiszen 1968 augusztusában sikerült látványosan kirukkolnia.

 

Eugen Jică román rendezőnek van egy filmje, amit különböző korabeli híradókból vágott össze, az a címe, hogy Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu. Abba elég hosszú jelenet került be arról, hogy ott, az erkélyen, Csehszlovákia megszállása után ő hogyan mondja a szövegét. És úgy tűnik, meggyőzően, teljesen államférfiként mondja. Olyan emberek, mint Doina Cornea beismerték: 68-ban meg voltak vadulva Ceauşescuért: igen, ez kell nekünk, önállóság, a nemzet függetlenedése. Ceauşescu egyrészt hitte, amit mondott, másrészt sokakkal elhitette, s nem utolsó sorban tényleg megerősítette a hatalmát. A Nyugat irányába is legitimációt nyert, a francia elnök, De Gaulle éppen bukaresti látogatáson volt, amikor Párizsban kitört a diáklázadás, innen kellett hazasietnie. Aztán 69-ben jött Nixon. Az amerikai elnök oldalán, így, a világ előtt integetni, ezt nem nagyon engedhette meg magának egyetlen más kommunista vezető sem…

 

Gondolom, a többi elvtársat, a Varsói Szerződés tagállamainak vezetőit a gutaütés kerülgette. Bár utólag születtek olyan feltételezések is, melyek szerint ez Romániára kiosztott szerep volt. Vajon mi lehet az igazság?

 

Hááát… ezen van mit vitatkozni… Szerintem ez annyira lehetett „kiosztott szerep”, amennyire engedték. Hamarabb a nyakára léphettek volna. Kiosztott szerep volt olyan szempontból, ahogy játszotta, tényleg megakadályozhatták volna, hiszen félelmetes volt, amiket mondott. 56-ban Temesváron több ezer diák vonult az utcára, s az akkori román vezetés eldöntötte, hogy nem lesz vérontás, kivezényeltek ugyanennyi katonát, és kiemelték, elhurcolták őket egy kaszárnyába. Ugyanezt talán 89-ben is meg lehetett volna tenni, de úgy nézett ki, már nem volt kivel.



Ez is érdekelheti...

Hazugságmentes román Krónikát

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!