Európai fesztivál Kolozsvárt

2019. 11. 23. 14:34

Nem vagyunk sokan, de Athénból jövünk – mondta Pier Paolo Pasolini az európai színházról, kultúráról. A színház európai találmány – hangzott el Kolozsváron az Európai Színházi Unió (UTE L’Union des Théatres de l’Europe) fesztivál első napján, november 19-én. A 34 színházat és egyéni tagot számláló Unió 18. fesztiválján, 12 nap alatt 15 tagszínház előadása látható. Jeles társulatok és alkotók tartják felénk azt a bizonyos tükröt, hogy megmutassák, rákérdezzenek a jelenünkre, a jövőnkre. Simon Judit fesztiválbeszámolójának első része.

Katarktikus ballada a drezdai és kolozsvári együttműködés eredményezte Kurázsi mama

 

Az Európai Színházi Unió (UTE) budapesti közgyűlésén, 2018 májusában Tompa Gábor rendezőt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját választották elnöknek. Tavaly novemberben, az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál napjaiban Kolozsváron ültek össze a tagszínházak vezetői és napvilágot látott a hír: 2019-ben, 11 év szünet után ismét megszervezik az UTE fesztivált, a tagszínházak legjelentősebb seregszemléjét. A legutóbbi is a kincses város nevéhez fűződik, 2008-ban Kolozsvár és Bukarest közösen rendezte, és két hónapig tartott. Igazi haditettnek nevezhető, hogy a kolozsvári színház, az ország jelenlegi pénzügyi helyzete ellenére újra megszervezte a tizenkét napon át tartó fesztivál. A 34 tagszínház közül tizenöt hozott előadást a 18. UTE FEST-re. Számos koprodukció is látható, ami nem véletlen. Az UTE célkitűzései között szerepel az európai kulturális örökség megőrzése és továbbörökítése azáltal, hogy fórumot biztosít nemzetközi produkciók számára, támogatja a fiatal művészek egyéni és közös munkáját, találkozásaikat tapasztaltabb szakemberekkel, valamint részvételüket a politikai és társadalmi problémákat kritikusan elemző projektekben. A színházakat és színészeket egyesítő Unió elősegíti az újító jellegű, nemzetek közötti színházi együttműködést és tapasztalatcserét.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2008-ban lett az UTE tagja. Romániából a bukaresti Bulandra Színház, Magyarországról a budapesti Vígszínház része a kontinens legjelentősebb színházait tömörítő Uniónak.

A harctéren a vesztesek és a győztesek, a gyávák és a hősök is meghalnak

 

Bertold Brecht és Paul Dessau Kurázsi mama és gyermekei című színművének előadása a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Drezdai Nemzeti Színház közös produkciója. Drezdában már bemutatták német nyelven, Kolozsváron a fesztivál első napján volt a magyar nyelvű premier, és ha a csillagok állása megengedi, akkor egy német-magyar nyelvű közös előadás is létrejön a két társulat színészeivel. Az előadásokat a németországi Armin Petras állította színpadra egészen új megközelítésben.

Kurázsi mama (Laczó Júlia) a háborúban a háborúból él, semmit nem hajlandó észrevenni a körülötte történő borzalmakból, még három gyermekének az elvesztése sem rendíti meg, nem téríti el az útjától. A markotányosnőt csak a béke rázza meg, mert nem tudja eladni az áruját, oda a biztos megélhetése. Brecht a 17. századi harmincéves háborúba helyezte a cselekményt, nem sokkal a II. világháború előtt írta svédországi száműzetésben. Petras, aki nem csak rendezőként, de színműíróként és regényfeldolgozásaival is az egyik legkeresettebb európai alkotó, 2019-ben állította színpadra, amikor a világban számos háború dúl, de a lelkekben sincs béke. A háború üzlet, a nyereség az „üzletemberek” zsebében landol. A harctéren a vesztesek és a győztesek, a gyávák és a hősök is meghalnak. Eltűnnek a semmibe, a hajófedélzetre emlékeztető, a nézőtér felé lejtő színpad hátsó részében, vagy fennakadnak a rácsos háttéren, akár halott angyalok.

Petras Kurázsi mamája megy előre, összeszorított fogakkal, alkuszik árura és a fia életére, mintha észre sem venné, hogy halál gyermekeit is elvitte.

Az arctalan tömeg vonul a halálba kortalan jelmezekben, „mocskosan”, céltalanul, a túlélés reményével. A második részben, mint egy film fókuszában, megjelennek: a fiú halála előtt még megszagolja a féltve őrzött teás tasakot, a szerelmesek talán utoljára megölelik egymást, a kóla lehet a boldogság forrása.

Yvette (Kató Emőke) a testét viszi, vonszolja, mint Kurázsi a kocsiját. Hol gazdagon, hol földhözragadtan próbál élni és túlélni. Mert az életet élni kell, akkor is, ha értelmetlen. A szerelem, szeretet, a zene, a tánc nem tűnhet el a világból, az emberek életéből még akkor sem, ha világ romokban hever. A nyitóképben a holtak között egy gyermek mozgolódik. A világ meg tovább.

Petras előadása nem politizál, de a zenei utalások, korunkban nagyon is érvényes szövegek finom hangsúlyozása felerősíti a kérdést: merre van a tovább?

A rendező szerint a Kurázsi mama tragikomikus ballada. S az előadás valóban az, a különleges hangszerelés, a fényhatások, a képek, a színészi játék teszik katartikus balladává.

A kolozsváriak Concord Floral című, másik előadását már láttam a XIII. Nemzetiségi Színházak Kollokviumán, Gyergyószentmiklóson. Itt írtam róla.

 

Középen az Istenek korában főszereplője, a darabot társszerzőként is jegyző Marco Paolini

 

Marco Paolini és Francesco Niccolini írták az Istenek korában – Odüsszeusz cipésze, az olaszországi Piccolo Teatro di Milano és a Teatro d’Europa e Jolefilm közös előadásának a szövegét. A varázslatos színészek Gabrielle Vasic rendező irányításával jelenítik meg a görög hőst, egyáltalán nem hősiesen. A címszereplő a cipésze bőrébe bújva bolyong a világban, cipeli az evezőjét és meséli történeteit, mintegy vezekelve a hazatérése után elkövetett gyilkosságokért. Egy pásztornak, kamasz istenségnek mondja el élete pillanatait, ahogy a tanár kellene megszerettesse a fiatalokkal a görög mitológiát. A két szerző – egyikük, Paolini az előadás címszereplője is – és a rendező nem menti fel Homérosz hősét, azzal, hogy amit tesz, az az istenek akarata. Milyen isteneké, kik az istenek napjainkban? – teszik fel a kérdést az alkotók dalban, táncban és szóban. Megbocsátható-e az istenek nevében elkövetett bűn? Istenkeresésnek tekinthetnénk az előadást, de meglátásom szerint, sokkal inkább az élet értelmének a keresése, a cél vagy céltalanságé. A tömegek valamilyen szent hegyre vonszolják magukat, vállukon cipelik az áldozati állatokat, tárgyakat. Vajon mi vár rájuk a csúcson, ha egyáltalán eljutnak odáig?

Az alkotók a színházi iskolát alapító, új színpadi és formanyelvekkel kísérletező Grotowski felé tekintenek az előadásukkal: egy társulat színpadi energiája sokkal erősebben hat a nézőre, mint egyetlen színészé. Hát, mit mondjak, Ödüsszeusz cipészében hatott az előadás, de önmagában Paolini is. Nagyon.

 

Mozgásszínházi előadás Majakovszkij versére

 

A La Gaia scienza – A tárgyak lázadása című előadásnak Vlagyimir Majakovszkij verse az alapja. Az Fattore K. – Teatro di Roma – Teatro Nazionale, Ert-Emilia Romagna Teatro Fondazione és Roma Europa Festival közös produkciójának három rendezője Giorgio Barberio Corsetti, Marco Solari, Alessandra Vanzi saját szövegekkel kiegészítette a szovjet költő versét, hogy a forradalomról, lázadásról megfogalmazott kérdések mai érvényességét hangsúlyozzák. A lázadás a fiatalok sajátja, a forradalom pedig sokkal inkább a gondolkodásunkban zajlik. Ha zajlik. A fiatal alkotók, akárcsak milánói társaik, szintén Grotowskihoz térnek vissza, bár rám kevésbé gyakorolt hatást a nagy részében mozgásszínházi előadás. A kétségtelenül tehetséges két fiatal fiú és egy lány alkotta trió pontos, kimunkált mozgása nem mindig ellensúlyozta a kiszámíthatóságot: minden díszletelemet használni kell, előre tudni lehetett, melyik következik stb. A mozgás néhol a szöveg illusztrálásának tűnt. Szép kísérlet, de nem több annál.

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!