Orban, Victoria-palota, végállomás?

Hétfő este véget ért Romániában a szocdem kormányzás, három év alatt a PSD négy miniszterelnököt fogyasztott el, mire végül elapadt a többségük a parlament két házában. A helyzet instabilitását jellemzi, hogy az új Orban-kormány is kisebbségi, de nem amiatt, mert a magyar törvényhozók is támogatták. Simon Judit jegyzete.


Helyzetkép TOVÁBB

Könyvmaraton XI.

Tizenegyedik alkalommal jelentkezik a Nagyváradi Könyvmaraton, a Holnap Kulturális Egyesület, a Szigligeti Színház és a Várad folyóirat közös szervezésében.


Neked szól TOVÁBB

Váradon a Vannak vidékek-est

Kányádi műsorával lép fel november 1-jén, pénteken 19 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók termében a Kaláka együttes és Bogdán Zsolt színművész.


Neked szól TOVÁBB

Kiszolgáltatottak (színházi?) világa

A színház fórum, ahol a kisemmizettek, peremre szorultak is megszólalhatnak, tükör, amelyben szembesül önmagával a társadalom. Az untig ismert mondatok nem csak szólamok maradtak Gyergyószentmiklóson, a Nemzetiségi Szinházak XIII. Kollokviumán. Simon Judit fesztiválbeszámolójának befejező része.


Nézőtér TOVÁBB

Kollokvium, Brecht úr szellemével

Az első napok után további érdekes produkciókkal folytatódik a XIII. Nemzetiségi Színházak Kollokviuma Gyergyószentmiklóson. Sokasodnak a felvetett kérdések a nyelvről, amely nem csak anyanyelv, a kivándorolt szászokról, az apanélküliségről, az elvált szülők gyermekéről, a helyét nem találó nőről, a szekus múltról, valamint megtudhattuk, hogyan lehet színházat vacsorázni. Simon Judit fesztiválbeszámolójának mások része.


Riport TOVÁBB

Jelenkor-kihívások a Kollokviumon

Érdekes, izgalmas előadások sorozatát kínálja első napjaiban a gyergyószentmiklósi XIII. Nemzetiségi Színházak Kollokviuma. Az eddig látott előadások kérdéseket vetnek fel rólunk és a közegről, amelyben élünk. Simon Judit fesztiválbeszámolójának első része.


Riport TOVÁBB

Kormánybuktatás fityisszel

​Úgy buktatták meg a kormányt, hogy a bizalmatlansági indítványt összehozó pártoknak gyakorlatilag fogalmuk, nem volt, mi következik. Minden alakulatnak van valamilyen elképzelése az elkövetkező időszak tennivalóiról, ám ezek korántsem klappolnak egymással. Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke annyira vágyik már a Victoria palotába, hogy társaival nagyvonalakban megfogalmaztak egy kormányzási programot, ami vagy kivitelezhető néhány hónap alatt, vagy nem. De inkább nem. Simon Judit összefoglalója.


Helyzetkép TOVÁBB

Elnökjelöltek tarka szőttese

Tizennégy jelölt fért oda a rajtkőhöz, hogy versenyük végén valamelyikőjük november végén beköltözzön a Cotroceni palotába. Közülük talán négyen vehetők komolyan, a többiek, váradiasan szólva: resztli. A közvéleménykutatások finoman fogalmazva furcsa esélytelenjeit mutatja be Simon Judit.

 


Helyzetkép TOVÁBB

A szlovákiai magyar irodalom újragondolása

Németh Zoltán írása a Dunszt.sk kultmagazinban a Szlovákiai Magyar Írók Társaságában bekövetkezett szakadás okairól. „Valami nagyon elromlott, ha egy írótársaság csak úgy hagyja kilépni legsikeresebb szerzőit”.


Nézőpont TOVÁBB

Otthonosan, látósokkal, Bagoson

Harmadik alkalommal szervezett írótábort Szilágybagoson a marosvásárhelyi Látó folyóirat. Kemenes Henriette visszatérő táborlakóként tudósít a történtekről, az elhangzottakról.


Riport TOVÁBB