A diplomácia esete a komppal
Simon Judit jegyzete a vendégmarasztaló görög szigetről és a román diplomácia sikerérzékenységéről.
Polkorrekt TOVÁBB
Hungaroringasd el magad!
Szakítva a fotelszurkolás hagyományával, Szűcs László ezúttal a helyszínen tekintette meg – Boros László asszisztenciájával – a Formula-1 autós világbajnokság magyar futamát, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia.
Riport TOVÁBB
Kinyílt a bánsági kaktusz
Augusztus 12-ig, az utolsó, óteleki fellépésig járja a Bánság magyarok lakta településeit, az immár hatodik éve minden nyáron útra kelő alkalmi társulat, a Bánsági Vándorszínház. Az idén egy francia vígjátékkal szórakoztató művészek fellépését a végvári bemutatón Kemenes Henriette követte nyomon.
Művház TOVÁBB
Vándorúton A kaktusz virága
A Bánsági Vándorszínház hatodik éve indul útra, hogy július végétől szeptember elejéig, tizennyolc Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei településen bemutassa A kaktusz virága című francia zenés vígjátékot. Az előadást Aszalos Géza, a temesvári Csiky Gergely Színház művésze rendezi, Albert Alpár tervezi a díszleteket és jelmezeket, Orbán Enikő a dramaturg.
Nézőtér TOVÁBB
Magyar vizsgát méltányosan
Reméljük, hogy a hétfőn ismertté váló kiváló érettségi eredmények, a bukók meglepően alacsony száma okafogyottá teszi Szűcs László alábbi jegyzetét.
Nézőpont TOVÁBB
Kis városházi számtan
Napokkal az ellenzéki előválasztás után, s hetekkel az őszi önkormányzati választás előtt Tamás Pál szociológus a budapesti politikai térkép vonalait rajzolja meg.
Nézőpont TOVÁBB
Szocdem restart
Kongresszus után is van élet, sőt csak most kezdődik igazán a mozgolódás a Szociáldemokrata Pártban (PSD). Két út van, hogy melyiket követi majd a (ma még) legnagyobb romániai politikai alakulat, az sok mindentől függ, első körben a november 10-re kiírt elnökválasztás történésein. Simon Judit elemzése.
Helyzetkép TOVÁBB
Vasárnapi vizit a szecessziónál
Szecessziós alakzatok és díszítő elemek Nagyváradon. Korlátok, ajtók, ablakok címmel szerveztek nyári váradi sétákat, hogy más szemmel, figyelmesebben szemléljünk néhány épületet. A szecessziós örökség védelme és népszerűsítése elnevezésű nemzetközi projekt a polgármesteri hivatal és a Vár és Városi Múzeum kezdeményezésére indult. Az egyik magyar nyelven vezetett csoporthoz Simon Judit és Szűcs László csatlakozott, hat belvárosi épület különlegességeit keresve.
Riport TOVÁBB
Hazugságmentes román Krónikát
Szilágyi Aladár jegyzete a napokban megjelent Nagyvárad krónikája első román sajtó- és komment-visszhangjairól.
Nézőpont TOVÁBB
Kigolyózott bizalmatlanság
Elbukott a bizalmatlansági indítvány, a helyén marad a Dăncilă-kormány, az ellenzék úgy tesz, mintha mérgelődne, Cioloş elmegy frakcióvezetőnek, a PSD a kongresszusra, a kormány újabb sürgősségi rendeletekre készül, Iohannis kampányol, a nyár tombol, a vakáció kitört. Simon Judit elemzése.
Helyzetkép TOVÁBB